Víz alatt ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️

19.rész

Nagy kockázatot vállaltam azzal, hogy ide hoztam Hopet, de ha azt akarom, hogy megismerjen, ezt meg kellett tennem. Még soha nem járt itt senki. Ez a hely olyan nekem mint egy "szentély". Itt ki tudok kapcsolni, itt magam vagyok.
Kinyitom az ajtót és hagyom, hogy előre menjen. A léptei bizonytalanok. Talán azt is mondhatnám, hogy fél. Nincs mitől, nem fogom megkötözni és bezárni. Pár lépés után, megtorpan. Egy hosszú folyosó van maga előtt, jobbról balról zárt ajtók. Irodák, üzletek, stúdiók vannak itt. A cég nevek az ajtón, vagy éppen mellettük a falon hirdeti magukat.
Még mindig nem mozdul, a táblákat olvassa.
-Mi ez a hely Kayden?-nehéz ezt elmagyarázni, könnyebb ha megmutatom. Mellé lépek. Várok míg rám néz.
-Az ajtók mögött irodák, vagy üzletek vannak. De van olyan is ahol csak tárolnak bent valamit. Ezek a helyiségek régen lakásokként szolgáltak. Végül magát az épületet megvették és már nem laknak benne emberek.-értetlenül néz rám, de mit is vártam.
-Gyere, megmutatom miért is hoztalak ide.-a kezemet nyújtom, amit gondolkodás nélkül meg is fog. A folyosó végére megyünk. A jobb oldali ajtó az enyém. Elengedem a kezét és a zsebemből előveszem a kulcsot.
-Ugye nem hullákkal lesz tele?-felnevetek.
-Nem nézel te sok krimit? Úgy nézek ki, mint valami sorozatgyilkos?-felhúzza a szemöldökét, majd vállat von.
-Nem lehet tudni! Fő az óvatosság, nem igaz?
-Ha szeretnéd elküldeni valakinek pontosan hol vagy, csak tessék. Ha ettől megnyugszol...
-Ugye nem egy játszószoba? Olyan mint abban a filmben van. Várj, mi is volt a címe?...Meg van, A szürke ötven árnyalata. Mond, hogy nem, kérlek!-ez a nő, most már biztos, hogy túl sok filmet néz.
-Nem, nem játszószoba!-bár ha jobban belegondolok...
-Kinyithatom végre?-bólint, én meg elfordítom a kulcsot a zárban. Előre megyek, de csak azért, hogy villanyt tudjak kapcsolni. Megvárom míg beljebb lép és becsukom mögötte az ajtót. Segítek levenni a kabátját, felakasztom a fogasra. Az előtérben nem sok minden van. Két ajtó van, az egyik egy apró konyhát takar, a másik egy fürdőszobát. A nappali és hálót egybe nyittattam, így nagyobb a tér. Elindulok előtte, ő meg követ. Felkapcsolom a villanyt és az arcát figyelem. Látni akarom milyen reakciót vállt ki belőle, az amit lát.
A szemei elkerekednek, a szája résnyire nyílik. Tesz egy lépést, de megáll. A fejét körbe járatja a szobán. Végül elindul és bejárja az egész helyet.
-Kayden, ez valami csodálatos. Ezt mind te csináltad?-bólintok és odamegyek hozzá.
-Igen! Mikor Tiffany és én szakítottunk, akkor béreltem ki ezt a helyet. Nyilván nem mondok újdonságot, a munkámmal jár a rajzolás és a tervezés is. Mindig szerettem épületeket rajzolni, festeni, de ugyanúgy oda vagyok a táj-és az arcképekért is. Ez megnyugtat. Sokszor járok ide, itt ki tudok kapcsolni és magam lehetek. Kellett valami amivel letudom foglalni magam. Társaságot nem akartam, viszont a négy falból is elegem lett. Persze itt is be vagyok zárva, de teljesen más. Itt eltudom engedni magam, a fantáziám. Te vagy az első akit ide hoztam. Még csak beszélni se beszéltem erről senkinek. Ez csak az én titkom volt és most már a tied is.-újra körbe néz és megakad a szeme az egyik vásznon. A legújabb. Közelebb megy hozzá, mikor meglátja mit ábrázol, a szája emeli a kezét.
-Oh istenem, Kayden! Ez...ez én vagyok?
-Ennyire rossz, hogy nem ismered fel magad?-megrázza a fejét. Megakarja érinteni, de vissza húzza a kezét.
-Nyugodtan megérintheted. Nem fog, ez csak grafit.-az ujjait végig húzza az arcán.
-Gyönyörű. Olyan élethű. Mintha tükörbe néznék, ilyet még nem is láttam.
-Örülök, hogy tetszik. De az igazi, akiről mintáztam, még gyönyörűbb.-elpirul és felém fordul.
-Csodálatosan rajzolsz, tehetséges vagy. Ki kéne állíttatnod őket. Bármelyik galéria a kezét törné érted.-hát azért ezt nem hinném. Meg amúgy is, túl gyáva lennék hozzá.
-Magamnak rajzolok, nem másnak. Engem boldoggá tesz. De nem csak ezért hoztalak ide. Várj...-ellépek mellőle, az asztalhoz megyek ahol van két festő kötény. Az egyiket a kezébe adom.
-Vedd fel!
-Én nem tudok rajzolni, vagy festeni.-rá mosolygok.
-Nem is azért adtam.-megfogom a kezét és a másik oldalon lévő falhoz viszem. Nincs rajta más mint egy fehér lepedő kis lufikkal.
-Ez mi?-vállat vonok.
-Csak egy kis szórakozás.-az asztalról elveszem a darts nyilakat és a kezébe adom.
-Próbáld meg eltalálni a lufit!-nem kérdez, csak csinálja. Az első pár próbálkozás mellé megy, de végül sikerül eltalálnia. A lufiból a festék végig folyik a lepedőn. Elmosolyodik, majd felnevet. Szívből jövő kacaj hagyja el a száját ami engem is mosolyra késztet.
Már ezért megérte őt elhozni ide. Ez csak kis ízelítő neki, milyen is vagyok valójában. Remélem a teljes csomag is érdekelni fogja.