Tinivágyak - Szexíró verzió

Házibuli-sztori

Sziasztok! Engem Jennifernek hívnak, nemrég múltam 19. A barátaim Jennek, Jeninek becéznek néha. A hajam fekete, a szemem barna színű, a sportos alakomra pedig büszke vagyok. Alaposan megnéznek a srácok a suliban, mégsem volt komoly kapcsolatom. Úgy gondoltam, hogy ha akarnék, bárkivel lefeküdhetnék, de valami tartalmasabbra vágytam érzelmekkel, szenvedéllyel. Persze a barátnőm, Marianne folyamatosan nyaggat azzal, hogy keressek magamnak valakit:

- Ebben a korban már csak a bányarémeknek nincs pasija. Engedd már el magad!

Egy pénteki nap nekem szegezte a kérdést:

- Ma este lesz egy tuti buli. Eljössz velem?

- Persze! – bólogattam, hiszen mindig bírtam a partikat.

- Zsír! Találkozzunk a szupermarket előtt este nyolckor! – csapta össze a tenyerét a barátnőm.

- Oké, ott leszek! – vigyorogtam lelkesen.

Hazamentem, elvégeztem a kötelező házimunkákat, majd kicsit lefeküdtem pihenni. Arra ébredtem, hogy anyu ébresztget.

- Hahó! Már hét óra van, mindjárt vacsorázunk.

- Ó, a francba! - Úgy ugrottam ki az ágyból, mintha bolha csípett volna meg. – Köszi, hogy felkeltettél!

- Most meg mi bajod? De friss lettél! – pislogott édes szülőm, hiszen ennyire csak nem lehettem éhes, hogy helyből ugrással indítok az asztalhoz.

- Jaj, anya! Nem mondtam, de Marianne buliba hívott ma estére, és nyolckor találkozom vele a szupermarket előtt! – kiabáltam már fél lábbal a mosdóból.

- Aha. Akkor nem is tartalak fel. Egy falatot azért bekaphatnál indulás előtt.

- Nem lesz rá időm, így is még el kell készülnöm!

Turbó módba kapcsoltam, a gyors mosdás után felvettem egy hátul nyitott, mélyen kivágott felsőt, hozzá egy miniszoknyát. Ez a szerkó mindig bejön a srácoknál, hogy hülyítsem őket, nem mellesleg a kényelméért is imádtam. Feldobtam egy rapid sminket, néhány ékszert, aztán a magassarkú felhúzása után szélvészként távoztam hazulról.

Szinte percre pontosan érkeztem a barátnőm elé.

- Már azt hittem, nem jössz! Azt a', kisanyám, nagyon dögös vagy!

- Kösz. De ez máskor is volt már rajtam, mégsem került senki az ágyamba.

- Hogyne! Megint csak süketelsz! Ha ma nem szedsz fel valakit ebben a buliban... - intett Marianne, hogy szálljak be a kocsiba.

Nem árulta el, hová megyünk, aztán amikor a külvárosi kultúr előtt megállt, akkor azért kiakadtam:

- Most komolyan? Hová hoztál engem? Tinidiszkóba? – méltatlankodtam hadonászva.

- Nyugi már! Ez csak a látszat. Jó lesz, higgy nekem! – próbált hatni rám Marianne, de ennyivel nem rázott le.

- Persze, hogyne! Na, lépjünk innen! Itt csak tizenéveseknek tartanak limonádés bulikat.

- És most a felnőtteknek is – sóhajtott fel. – Most mit kéreted magadat? Lesz itt kaja, pia, pasik.

- És szerinted itt fogom ki álmaim hercegét, mi? Nézz már körül, hol vagyunk! Vagy engem nézel ilyen lepukkantnak? Ennyire hozom a hely színvonalát? – durcáskodtam tovább az anyósülésen. Ki sem akartam szállni, amíg nem megyünk máshová. Barátnőm megkerülte a kocsit, és a karomnál fogva húzott kifelé, de tartottam magamat.

- Gyere már Jeni! Jó lesz ez a buli. Különben is, ha itt kint durcáskodsz, hamarabb rád találnak a helyi idióták. Bár, ha úgy nézem, végül is ez lenne a cél... – forgatta a szemét az ég felé, mintha csak elmerengene eme remek lehetőségen.