Cyborg

Tizenhatodik

Igor pov.
Csak ültem a helyemen és azon próbáltam elmélkedni, amit Vladimir mondott. Vajon ki voltam mielőtt a programba kerültem. Lefeküdtem a párnára és becsuktam a szememet. Mintha könnyebb lettem volna és a az elmém fénysebességgel száguld valahová.

"Egy felhő úszott el felettem és a nap meleg sugarai sütötték az arcomat. Hirtelen egy vékony kar fonódott a mellkasomra és valaki hozzám bújt.
- Merre jár a fejed?
- Bárhol is, te visszarántasz.
- Muszáj elmenned? - kérdezte félve. Átöleltem és megcsókoltam, most láttam csak, hogy katonai ruha van rajtam és a dökcédulám csilingel a nyakamban.
- Ha hazajövök beadhatjuk a kérelmet az adoptálásra. - nyomtam össze az arcunkat."

A szemem kipattant és nagyon szapora légzés fogott el. Mintha a testem adrenalinra reagálna. Mi lehetett ez az egész? Olyan volt mint egy álom, mégis mintha nagyon ismerős lenne.
- Jól vagy? - rohant be Vladimir. - Hallottam, hogy zihálsz.
- Igen. Illetve... Nagyon furcsa álmom volt, ami szintén furcsa mivel... Az én agyam már nem képes álmodni.
- Azt nem tudhatjuk, talán mégis.
- Megműtötték az agyam. A hátsó lebenyi részét, nem vagyok képes álmodni ez álltal a testem csak a szükséges fizikai alvásra tart igényt.
- Ez annyira szörnyű... Várj! Mi van ha amit láttál az egy tudat alatti emlék volt?
- De kitörölték a...
- A tudatos emlékeidet, de a tudatalatti más tészta! Azok eltemetett emlékek, amikhez nagyon nehezen, olykor véletlenül férhetsz hozzá. - magyarázta.
- De... Emlékek...
- Az agy egy nagyon összetett szerv és olykor minket is meglep. - mondta mikor hirtelen ismét szikrák pattogtak és visszarepültem valahová.

"Egy kis házban voltam, de mindent szétvertek és a földön ott feküdt a fiú, vérben úszva.
- Liam.... - sírtam a karomba véve. A szemei még nyitva voltak és az arcán az én könnyeim folytak végig.
- Tudja semmi szükség nem lett volna erre, ha csak önként jön. - lépett be egy katona ruhás férfi pisztolyt tartva. - Talán még most is élne, csak maga nélkül...  Nélkül..  Nélkül....