21

64 8 6
                                        

Végeztem veled.



-Cassie!-kiáltottam majd odafutottam a lányhoz.Ahogy láttam ő is futott le a repcsiről.Mikor egymáshoz értünk szoros ölelésbe kezdtünk,mikor elváltunk megszólalt.
-már úgy hiányoztál te nő.-szorongatott
-te is!-nevettem
-hogy kerülsz ide?-kérdeztem mosolyogva
-girl,mesélni valóm van.-nézett Gavira.
-nekem is.-fogtam meg a vállát.
A fiúk és Cassie is leszállt a gépről ahogy az edzők is és mindenki aki ezzel a bagázzsal jár.Egy két fiút ismertem a csapatból,Lamine barátait akik egyből felé rohantak.
-Eliana!-ölelt meg Hector
-na halo!-viszonoztam
-milyen volt az út?-kérdezte Lamine
-tesó fárasztó!-csatlakozott Gavi
-te legalább aludtál!-nevetve jött oda Pedri is a csapathoz.Nevetésben tört ki a kis csapat akik körénk gyűltek,a többiek pedig nem igazán hederítettek ránk.Mikor kipakoltak a repülőből a csapat a buszra szállt viszont én Cassie Lamine Gavi és Hectorral elvitettük magunkat Gáborral hisz mégis itt voltunk.A többiek is ugyanabba a hotelbe foglalták el a szobájukat ahogy mi egy nappal ezelőtt.Kis pihenés után Cassie hívott hogy menjek fel a szobájukba Lamine-el.Így is tettünk felmentünk egy emeletet majd bekopogtattunk a szobába.
-gyertek be-kaccsintott Gavi.

-Na csajszi mesélj.-mentünk ki az erkélyre
-nem csak te szerettél focistába.-ült le önelégülten a székbe
-azt veszem észre.-csusztattam elő az iqosom amire összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
-mivan?-leszokóba vagyok.-nyüszögtem
-Lamine tudja?
-tegnap lebuktam de most nincs itt gyorsba elszívok egyet.-tettem bele a kis csikket.
-legalább már nem drogozol.-forgatta meg a szemét

-na nem mondod.-kapta a szájához a kezét
-dede.-bológattam
-csajos te kurva belevaló vagy!-nevetett a lambos storyt hallva
-és a pisztolyt elvitettem Gyubennel.-bólogattam
-nem vagy semmi.
-mondjuk te sem.-side eyeoltam le.Egyik nap Kimi utána Gavi.
-tőled tanulok.-nevetett
-erre nem vagyok büszke.-kuncogtam
-ma egyébként bulit terveztek a fiúk.-így meccs előtti nap egy kis másnaposságot akarnak
-spanyolok tudod,mindenhol a buli.-mosolyogtam
-örülök hogy vele vagy.-nézett rám.-jobb hatással van rád.
-jól érzem magam vele,lehet komoly lesz.-mosolyogtam
-ahogy nézem a nyakad tényleg.-nézett a foltos nyakamra
-hát na ez ilyen.-legyintettem
-láttam miket kaptál.-méregette a szemeit.-szerencsés vagy
-látod megéri-kuncogtam.Majd megpillantottuk az urainkat hisz már ideje itt áltak de egy kukkot se értettek hisz magyarul dumáltunk.

-ti milyen ufo nyelven beszéltek?-nevetve jött ki Hector
-magyarul.-magyaráztam spanyolul
-érthetetlen az biztos.-jött mögém Lamine
-az biztos.-egyeztek bele a fiúk
-na mi lesz este?-szólalt meg Cass
-Bulizni akarunk.-táncolt Hector aki már biztos ivott olyan jó kedve volt.
-és kik jönnek?-kérdeztem
-mi meg még pedri és ennyi.-puszilta meg a nyakam Lamine
-felnőttek alszanak!-nevett Gavi.
-készüljünk el,és utána itt nálunk tali!-állt fel Cass.

Így tett mindenki mi is felmentünk a szobánkba,megfürödtünk,én hajat is mostam így hullámosra megtudtam szárítani a kis dyson hajszárítommal.Szerencse ma vettem egy egész szettet a bulira így nem kellet haza mennem semmiért.Egy fehér csillogós versace ruhát választottam,ami elég mutatós mivel feszül az biztos és dekoltázsa is van.Ehhez a szokásos ezüst csillogós givenchy csizmám gobdoltam és kistáskának pedig egy kicsi dior lett és egy nagy fehér szőrme.
-mikor vagy kész?-jött be a fürdőbe az uram
-hoppá.-fagyott le mikor meglátta a ruhám.-gyönyörű vagy!-ölelt át hátulról.
-még nincs kész a sminkem.-panaszkodtam neki
-pedig az nélkül vagy a legszebb.-mire én csak mosolyogtam hisz mindig ezeket a cuki dicséreteket mondja amik olyan kedvesek hogy meghalok.
Szóval smink.Egy halvány ezüst csillogós szemet csináltam ezen kívül bronzer,pirosító,lipkombó.
-kész vagyok!-mondtam miközbe fújtam a fixálom.
-szivem szerinted ez biztos jó lesz?-kérdezte mikor kiléptem a fürdőből.Ma vett egy fehér lv polót aminek a háta köves és egy szürke fekete baggy famert amin kicsi lv logók vannak és pár kő.Meg vett egy fehér lv cipőt.
-tiszta lv kiadás vagy!-nevettem.-de nekem tetszij nagyon-adtam neki egy puszit
-csak hozz kabátot!-adtam parancsba míg pakoltam a kistáskám
-még szép.-befújta magát majd már ott állt az ajtóba full díszbe
-te mikor állítottad be a hajad?-fújtam be magam parfümmel majd felvettem az ékszereim.
-mikor te sminkeltél van itt mégegy tükör mutogatott.
-szupi.-vettem fel a bundám majd elhagytuk a szobát
Egyenesen Cassiék szobájába mentünk ahol Gavi újra díszbe nyitott ajtót.
-na halloka.-topogtam be mire megpillantottam Cassiet arany csillogos szoknyába és fehér felsőbe és hasonló givenchy arany csizmába
-milyen csini valaki!-dícért meg
-beszél a szépség!-nevettem
-jaj te dehogy.-nevetve szedte ki a hajcsavarókat a hajából.
Nagy durranást hallotunk a nappali részből,mivel a fiúk megint ökörködtek.
-mit csináltok?-kérdeztem mire láttam vagy három moet pezsgővel forma egyeset játszanak és áztatják a szobát.
-fiúk legalább igyunk belőle.-próbált rendet tenni Cass.Majd csöngettek és beesett Hector is egy nagy vodkával a kezében,de persze a felét már megitta.
-te bolond vagy.-nevetve segítettem fel.
-én soha.-bolondult.-fiúúk adjatok egy pezsgőt!-rohant be.Pedri utána csak nevetve osont be.
-kisfiúk.-nevetett magába
-mindig így megünneplitek előre a meccset?-csuktam be az ajtó.
-ahh soha csak mióta Lamine híres.-nézett rájuk
-igazából nálunk ez egy rituálé de most persze más miattad is.-nézett rám
-miattam miért?-néztem
-nagyon oda van érted a kölyök,bár meg is értem.-fogta meg hátulról a derekam amit reflexesen lecsaptam.
-még jó hogy én is érte.-mentem be.
Még pezsgőzgettünk egy ideig majd utána szépen lassan megindultunk a hotel kijárata fele ahol egy nagy merci kisbusz elvitt minket a ötkert elé.Persze ment a tömeg mozgás hisz nem mindennapi látványt nyújtottunk.Szerencsénkre egyből be is kisértek minket az asztalunkhoz.Nyitott volt az egész kis rész így kicsit fáztam de elkezdtük rendelni a dolgokat és egyre kevesebbet éreztem ezt.
-kinek önthetek?-emelte fel Lamine a nagy vodkát mire mindenki feltette a kezét
A legrosszabb éne az embernek mindig előjön ha piához nyúl,ahogy látszik nálam is.Persze fél órával később megvolt a hangulat ittunk táncoltunk és ittunk.Persze ha kifogyott a pia rendeltünk újat.
-na most ez az enyém!-próbáltam átkúszni Lamineon hogy kitudjam fizetni az újabb bottle servicet.Majd persze hogy visszahúzott.
-biztos hogy nem!-tekerte a fejét.
-de mindenki fizetett egyet.-majd lecsippantotta a csajszi kezében lévő terminálon a telóját.
-a csajok nem fizetnek!-puszilt meg.
-ez így van!-karolta át Gavi Cassiet aki szintén már bevolt baszva.
-tesó ez hányadik hajó?-ült fel full homályba Hector
-asszem 6?-válaszolt Lamine
-jó de Gavi mindenkit megkínál!-nevettem
-na várjatok.-ült fel Cass.-GECI ELCSI!-üvölt fel mire a mutatása irányába láttam megpillantottam Tiffanyt Pedri karjai között a tánctéren.
-ki az szivem?-értetlenkedett Lamine
-huha hosszú story!-fogtam a fejem de nem volt rá időm hiszen már hozták ís az újabb tüzijátékos hajóz.
-remélem nem jön ide.-mutogattam Cassnek akinek ugyanez volt a reakciója.
Az este folyamán nagy port kavartunk a bulihelyen és legnagyobb örömömre a fiúk voltak a porondon.Szerencse ha Lamineal vagyok nem érzem magam feszélyezve ez miatt hisz most nem én vagyok a porondon mint mindig hanem ő és ez olyan megnyugtató.Igaz ő imádja is ha körülötte forog minden de én így szeretem és kész!
Hajnali kettő körül nézhettem rá az órámra mikor épp Lamineal jöttünk vissza a többiekhez a nagy táncolás után.
-csajszi azonnal menjünk táncolni.-húzott be Cass mikor ittunk.
-na miért vagy ilyen frusztrált?-kérdeztem mikor beértünk a tánctérre.
-itt van Andris.-suttogta.
-azt kivel?-legyintettem
-Lillával.-fagytam le.Bármit gondoltam volna de ezt nem.
-nem tud már érdekelni,én végeztem vele már elég rég.-vallotam be.
-igaz.-mondta majd táncolhattunk egy fél órát mikor elkezdtem hiányolni az uram és sehol se találtam.Meglepetésemre ott az asztalunknál Pedrivel és Tiffanyval és Lamine mellet egy szőke csaj.Sietős léptekkel oda mentem feléjük.
-wassup?-kérdeztem csípőre tett kézzel mire megfagyott a hangulat
-elbeszélgettünk.-mondta gúnyosan Tiffany
-nem pont tőled kérdeztem.-vigyorogtam rá.-nemtudtam hogy tudsz spanyolul.
-pedri tud angolul!-dőlt el a karjába.
-mi amor mit beszélsz?nem értek semmit.-valotta be az "uram"
-inkább ki van melleted?-néztem rá kérdően
-ő Cintia,neki a barátnője.-mutogatott Tiffanyra.
-és csak melleted volt hely?-ment bennem fel a pumpa
-én mondtam üljön oda.-vigyorgott Pedri
-ez csodás tudod mit miért nem ült az öledbe?-kérdeztem mint költői kérdés és sarkon fordultam.
-Eliana!-fogta meg a kezem Lamine mikor a lépcsőn akartam lemenni ami a mosdó fele vezet.
-miaz?-néztem rá
-mi amor ne gondold túl.-magyarázkodott
-engem egyszer csaltak meg,nem nézem végig hogy te is.-mire értetlen arcot vágott
-pedri erőszakolta mellém,meg az a nő egyből mondtam neki hagyjon,nekem vagy te.-tette a szivére a kezét.Hittem neki,hiszen láttam rajta igaz amit mond.Sokat táncoltunk még.
Négy körül újabb bottle service után ragyújtottam a kis iqosomra,persze Lamine még mindig utálja de ők fiúk elmentek táncolni.Mi Cassel maradtunk csak.
-láttam én is.-szólaltam csak meg
-kit?
-Andrist.-fújtam ki a füstöt.
-ahj kicsi szivem.-ölelt meg.
-nem baj csak ne láttam volna.
-persze most Pedri a célpont h tönkre tegyenek.
-ezért mondok el Laminenak mindent,joga van tudni és ezt nem fogom hagyni.
-ilyen komolyan gondolod?-mosolygott
-uhum.-mosolyogtam rá.
-ti nektek komoly?-intéztem felé
-most úgy néz ki igen.-pirult el.-vele minden olyan tökéletes.
-látszik nem ment nekünk azzal a társasággal.-töltöttrm az újabb iqosom
-figyu.-kérdezte félve
-na
-megkószolhatom?
-persze.-vettem elő a táskámból mégegy készüléket.
-szerinted mi lehet Sarahval?-szívott bele majd köhintett párat de megszokta.
-én úgy hallotam ő se bírta a Csanival,vagy ezer éve nem beszéltem vele.
-én azt hallottam Cris Mj-vel kavar
-nebassz!-akadtam ki.-akkor jó sorsa van
-te az nem Hector?-mutatott a távolba a csaj amikor megláttuk full bebaszva a lépcsőn ülni majd gyorsan odasiettünk hozzá és lefektettük a kanapéra.
-igyál vizet!-kináltam de nem kért.
-lassan mennünk kéne,nemtom hogy lesz ebből meccs holnap.
-elmegyek mosdóba,addig szedd össze a többieket,hajnali négy van.-adtam parancsba
Majd a mosdó felé vettem az irányt.Baszki annyian voltak a vip részen is,mire átmásztama tömegen egy év volt kb.A telefonom elég érezhetően rezgett,majd elővettem hogy megnézzem nem az uram e,de mikor láttam ki hív azonnal letiltottam a számot.Sorra kerültem majd elintéztem a dolgom.Kétmosás után elégededten néztem a tükörbe,mivel már nem a lefolyt sminkes sírós drogos csaj vagyok hanem már legalább nem szívom azt a szart,sokkal vékonyabb lettem tőle de most meg keményebben edzek szóval nem baj.Mentem kifele a mosdóból mire valaki kirántotta a kezem.
-normális vagy?-üvöltöttem de mikor megláttam megint ki,rámjött a szánalom.
-te sose adod fel.-állapítottam meg szarkasztikusan.
-Eli.-kezdett bele
-nem fogod fel csávóm van?-papoltam
-ne menj el vele..-kérlelt.
-ezzel már elkéstél!-kerültem meg

Fél hat körül haza is estünk.Lamine és én fáradtan döltünk be az ágyba.
-mi amor?-kérdezte
-mhm?-már majdnem aludtam
-szeretlek.-puszilt meg
-még sose mondtad.-lepődtem meg
-pedig igaz,és holnap az összes gólom neked fogom ajánlani.-nézett rám
-köszönöm.-pusziltan meg majd aludtunk

Reggel korán kikeltették a fiúk az ágyból ahogy minket is.Reggeli edzésüket 8:00kor kezdték,csak úgy szólok 4:40 kor aludtunk el.Mindeki energikus volt de Lamine a legjobban.Nem sokszor láttam focizni őszintén nem is értek hozzá igazán de egy pár éve ő a legkiemelkedőbb fiatal a korosztályában,sőt a világban.Nagyon gyorsan fut és szépen kicselez mindenkit,persze mindig gólt rúg.
-te érted miért fetrengenek?-ivott bele Cassi a kávéjába.
-fogalmam sincs mondjuk jó szarul nézünk ki.-nevettem el magam.Ja hát mi ketten köntösbe és pizsibe ültünk a kiláton,a háromnegyed edzést cégig aludtuk szóval sokat nem tettünk hozzá.Lamine egyébként most is brutál jó volt vagy kettő gólt is lőtt és mind a kettőt nekem ajánlotta.Egyébként a csapatot elnézve a többi játékos jobban fáradt volt mint a fiúk.Körübelül másfél órás volt a meccs,utána a fiúkat lemasszírozták és már pattantunk is az autóba mivel ezek után ők alszanak még egy csomót.Arra gondoltunk Cassel össze szedjük magunk és elmegyünk egy kicsit vásárolni a városba hogy meglegyen a szett.
-de menjél légyszives úgy hogy Gábor megy veled.-jött ki ő először a fürdőből
-de nem akarok mindig testőrrel menni.-csavartam magamra egy törölközőt
-örülnék neki ha nem egyedül sétálnálgatnál!-jött be a fürdőbe.
-Cassievel megyek még mindig és szerinted mit csináltam eddig.-kezdtem fésülni a vizes hajam
-de én nem vagyok az előző csávód aki nem vigyázik rád.
-ja apropó.-beszéltem vele tegnap.-komorodott el a tekintete,amit a tükörbe láttam.
-mit beszéltél vele?-fordultam hátra
-semmit,legyen az a kettőnk dolga.-ment ki mérgesen
-Nemár Lamine.-mentem utána
-figyelj hagyjál jó.-fogtam meg a kezét amit elrántott.
-Biztos vagyok benne hogy hazudott.-mentem utána
-ja gondolom Eliana hogy hazudott!-kiabált.-persze sose feküdtél össze azzal a gyerekkel akivel utánam láttak!-folytatta
-ezt neked ki mondta hogy lefeküdtünk?-vágtam értetlen fejet.
-az exed akivel nem is vagy olyan rosszba ezek szerint.-dühöngött.
-komolyan neki hiszel és nem nekem?-húztam fel magam
-engem mikor láttak utoljára másik nővel?Elhagytam a Nickyt miattad,még én voltam a szar.-húzta fel magát
-Nem én tehetek róla,önszántadból hagytad ott meg utált miatta mindenki!-vágtam hozzá ugyanolyan paraszt stílusban
-ki utált?mindent miattad tettem!
-jaj Lamine ez egy jó party volt neked is.Nicky miatt utált csomó mindenki,szerinted nem tudtam mennyire utálták a fejed a barcánál?-nevettem szarkaztikusan.-azthitted tényleg elhiszem hogy true love ez?
-igaz szerelem volt részemről,te kurváskodsz amint haza érsz.Ne add be nekem hogy nem volt semmi mert tudom milyen vagy.
-tehát szerinted én kurva vagyok?-kiabáltam
-nem azt mondtam de könnyen kapható vagy!És ha nekem az voltál ezek szerint bárkinek.-alázott meg
-na akkor menjél anyádba!-vágtam hozzá a hajszárítóm ami azon nyomban összetört.
-normális vagy?-kérdezett meg
-hagyjál.-mentem be sírva a nappali részbe persze mint mindig még ő volt megsértődve és befeküdt az ágyba.
Csöndesen felkaptam az ruhám,egy sima kis melegítő szettet egy uggal és nagy bundával,kistáskával.Hajam megszárítottam nagyjából még a veszekedes előtt és szipogva basztam be az ajtót nyilván egy szót se szóltunk egymáshoz.Ahogy említettem Cassel ketten kinnt találkoztunk a belvárosban hiszen egy két dolgot el kell intéznie.Nekem is van egy két dolgom szóval elindultam Gáborral,akit Lamine oda rendelt a veszekedésünk ellenére.
Beültem a szoki rolls royceba és azonnal megcsörgettem Andyt.
-mizus csajszi.-szólt bele a telefonba
-figyu Andy.-kezdtem bele.-mondjuk le légyszíves az unreal bemutatót most nem leszek egy ideig itthon.
-mivan,nem mondhatjuk le hát pár nap és bemutató.
-Andy kell idő átgondolnom mindenr
-de ne most mert szerződést irattak veled.
-mivan
-nem mondhatod le.-sóhajtott
-intézd el légyszíves.-tettem rá a telefont.Nyílván Andyt is a helyén kell kezelni,az itten ügyintézőm,mondhatjuk managernek.Akkor kap pénzt ha úgy van minden amit mond szóval biztos valahogy le lehet mondani.
Kocsiba gondolkoztam. Lamineos dolgon,igaza van sajnos be kell látnom hogy amint ide jövök minden megváltozik és az életem fenekestül felfordul.Előkaptam a telefonom majd megnyitottam az instagramot,beleírtam a keresőbe a nevét és a "megerősíti ekhoe_ letíltását" megnyomva mindenhol végre kizártam az életemből.
-Álljon meg Gábor!-parancsoltam rá.Ahogy tettem úgy tett,kiszálltam az autóból és a járdának csaptam a telefont többször is.Gábor csak nézte ahogy tönkre teszem a készülékem a folyamatos rugdosással és elhajításokkal,közbe sírás jött rám.Mikor már használhatatlanná törtem megszólaltam.
-kérlek tűntesd el és menjünk az apple storehoz.-szálltam be az autóba.

Kicsit masik iranyba kalandozott a leanyzo..Meglatjuk vajom visszatalalunk e ujra az utra amin elindultunk vagy marad a bebiztositott "jo" utvonalon.

csok puszi ha tetszett azt jelezzetek
(2600 words)

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jan 06 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

ZajviharWhere stories live. Discover now