Nem Bánok Semmit

Tízedik fejezet: Idilli Idő

December 23, 2014.

Új napló, új élet, ugye, Mrs. Rehn? Ha valaki így mer hívni, esküszöm, megölöm azt a bátor idiótát. A házasság nem kell, hogy a fiatalság végét jelentse, még ha Yohio rajongói másképp is gondolják. Ő az enyém, mióta aláírtam azt a bizonyos papírt, és semmi más papír nem tud ezen rontani.

– Szóval el akarod venni a lányom... – mondta Tommy, amint oda és vissza sétálgatott Kevin előtt. – Hm, nem vagyok benne biztos, hogy te lennél számára a legjobb. Esküszöl, hogy vigyázni fogsz rá, és soha nem ríkatod meg? Elfogadod, hogy bárhogy is bántsd, én ugyanúgy foglak bántani?

– Ó, persze, hogy esküszöm, és elfogadom a feltételeid – vigyorgott, és megfogta a derekam.

– Nos, nem is tehetek mást, mint hogy neked adjam, mivel teherbe ejtetted... – paskolta meg fia vállát. – És most hadd beszéljen belőlem a menedzser: szexelni védekezés nélkül a lehető legfelelőtlenebb dolog volt, amit valaha tehettetek, rengeteg ember életét tönkretehettétek volna, ha nem találod meg. És te is, Trixi, te is szólhattál volna róla valakinek, például Yohiónak, és biztos, próbált volna kevesebbet dolgozni, és segíteni neked; attól még nem kellett volna abbahagynia a munkát, vagy valami. Igaz, hogy a svéd férfiaknak normális, hogy ők maradnak otthon a gyerekkel, ha az anya dolgozni akar, de ha fordítva döntötök, az is rendben van, senki nem fog elítélni miatta.

– Tudom, de őt is ismerem, és tudom, hogy otthagyná minden munkáját, hogy velünk lehessen – kuncogtam, és Kevin vállába bokszoltam.

– De – emelte fel leendő apósom a kezét, hogy beszélhessen. – Most megint a médiában lesztek egy ideig... Ez a kisördög segít reflektorfényben maradni, tartsd meg – fejezte be, és mindkettőnket megölelt. – Annyira örülök nektek, gyerekek...

Az álla Kevin vállán nyugodott, és biztosra vettem, hogy csak nem akarja megmutatni nekem, hogy majdnem sírt a meghatódottságtól.

– Most menjetek haza, és pótoljatok be mindent, amit az elmúlt hónapokban kihagytatok, épp, hogy egy kicsit több, mint egy hetetek van, Yohiónak márciusig dolgoznia kell, és a menyegzőtöket is meg kell tartanunk... a hasad nem lesz már kisebb – kacsintott végül.

– Hát, nos, én nem szeretnék nagy esküvőt, meg minden, ha nem baj – mertem elmondani lesütött szemekkel.

– Legalább távol tarthatjuk tőletek a médiát... – sóhajtott Tommy. – De persze véletlenül be fogjuk engedni azt a magazint, amelyik a legtöbbet fizet, mit gondoltok?

– Ha nem kérdeznek semmit, csak jegyzetelnek, engem nem zavar – rántott vállat Kevin, és megcsókolt, majd, mivel éjjel tizenegy volt, mikor ideértünk, hazamentünk, és hosszú idő óta először együtt aludtunk.

December 24, 2014.

Amint felébredt, mindent el kellett mondanom neki, hogy az idézetet az első városban még azelőtt hagytam, hogy hazajöttem, hogy meg akartam látogatni Dani és apa sírját, mielőtt körbeutazom Európát, hogy Velencében találkoztam Dieterrel, aki szintén Európában tervezett utazgatni, és akivel már barátok voltunk (és csak barátok, homo volt, mint ahogy a kedvesem gondolta, hogy ő maga is az, szerintem ő inkább biszexuális vagy mi; a Dieter-ügy volt az első, mit tisztáznom kellett vele) évek óta, de ez volt az első alkalom, hogy egymásba botlottunk, hogy ő ajánlotta, hogy maradjak egy helyen, ha a legjobbat akartam a babának, és hogy Stratford-Upon-Avonben vártam, hogy teljesítse a küldetését, Shakespeare-t tanítgatva, majd a lakására költöztem Helsingørben, ahova mindig is el akartam jutni; és végül vártam Kevinre, bár gyávának éreztem magam ahhoz, hogy találkozzunk, és újra a szemébe nézzek.