2015. augusztus 26.
Lassan sóhajtva a fal felé fordultam az ágyamban, a takaró békésen pihent a testemen. A szemhéjam kezdett elnehezülni, a pilláim lecsukódtak. Már épp magával ragadott volna egy gyönyörű álom, amikor egy puszit nyomott a vállamra.
Hatalmasat rázkódtam ijedtemben, és hevesen dobogó szívvel levegő után kapkodtam.
- Mi az? - kérdeztem suttogva, miközben felé fordultam. Hallottam az imént, hogy nyikorog a másik ágy, de azt hittem, hogy csak helyezkedik, és nem azért keltett zajt, mert éppen leszállt róla.
- Felkeltem. - válaszolta aranyosan, szinte kisfiús ártatlansággal, amitől mindig mosolyognom kellett. Annyira sebezhető és jólelkű volt.
Nem várta meg a válaszom, bár nem biztos, hogy válaszoltam volna egyáltalán. És amit utána tett, mindent megmagyarázott.
A félhomályban is láttam vágytól csillogó szemeit, hallottam izgatott zihálását, és elszakadt nála a cérna abban a pillanatban, amikor végigsimítottam a mellkasán.
Ajkaival a számra tapadt, de olyan erősen, hogy a maradék levegő is elszállt a tüdőmből. Résnyire nyitottam a számat, hogy beengedjem őt, mert mindennél jobban érezni akartam. Érezni akartam, mert csak pár nap maradt nekünk a nyárból, és minden másodpercet ki akartam használni.
Azt hiszem, hagytam, hogy az érzelmek a lehető legerősebben ellepjék a testem. Szinte kétségbeesetten, hevesen viszonoztam a csókot, amitől ő is lihegni kezdett, majd a nyakamon folytatta ugyanolyan vad vággyal. Az ajkamba kellett harapnom, hogy tompítsam hangokat, amik feltörtek finom mégis vad csókjai hatására, és a testemen kalandozó keze sem könnyítette meg a légzésem.
Pihegve a homlokának döntöttem a fejem, és mintha ő is azt érezte volna, amit én: hitetlenkedve nézett rám, holott mindketten tudtuk, hogy milyen elsöprő vonzalom tombol kettőnk között. Pár napig nem találkoztunk, gondolom ezért is akart újra ennyire velem lenni és érezni.
Én is szerettem volna, de a másik ágyon, amikor órákkal ezelőtt néztük a tévét, elaludt, és hagytam pihenni, mert tudtam, hogy a vonatúttól mindig elfárad. Délután beszélgettünk, aztán főztünk anyuval.
Szóval a testem jelzéseit figyelmen kívül hagyva - hogy mindennél jobban érezni akarom őt -, kikászálódtam mellőle, de azt nem bírtam ki, hogy ne adjak neki egy csókot. Meg is tettem, aztán szinte fájt, amikor el kellett szakadnom tőle, de az eszemre hallgatva lefeküdtem a helyemre.
Most pedig a combomon volt a keze, a szája a nyakamon, én pedig a mennyországban éreztem magam. Hosszú percek teltek el, nem szólaltunk meg, mert akárhányszor kinyitottuk a szánkat, mindig egymáshoz tapadtunk, így fejezve ki az érzelmeinket.
Hamarosan mindkettőnkben csökkent a vágy okozta feszültség, majd édesen sóhajtva a mellkasomra hajtotta a fejét. Megállíthatatlanul vigyorogtam, egyszerűen nem bírtam abbahagyni, amiből halk kuncogás lett a vége. Több oka is volt ennek.
Először is, imádtam, hogy a csókom ekkora hatással volt rá, és nem tudott elaludni, mert ő is ennyire vágyott rám.
Másodszor, valóra váltotta még egy álmomat, amiről szerintem megint nem tudott: olyan jól esett, hogy idebújt hozzám, mindig is ezt szerettem volna átélni, amióta megismertem. Persze ez már sokszor megtörtént, de arra gondoltam, hogy itt, az ágyamban.
Harmadszor pedig az volt a nevetésem oka, hogy eszembe jutott egy gondolat, ami egy kicsit pirossá varázsolta az arcom, bár ebben a kevés fényben úgysem vehette észre.
BẠN ĐANG ĐỌC
Mégis léteznek csodák...
Phi Hư CấuSosem hittem az álmokban, mert tudtam, hogy sosem válnak valóra. De mihez kezdjek most, amikor olyan csoda került a birtokomba, amiről nem is álmodtam, hogy az enyém lesz?