2015. október 1.
Az idő lassan telik. És nem tudsz tenni semmit sem ellene. Akkor sem, ha úgy érzed, azonnal kirohansz a teremből, faképnél hagyva a barátaid és a tanárod. A lassan vánszorgó óramutatóra figyelsz, ahogy telnek a másodpercek, és beleőrülsz, mert nem vagy képes felgyorsítani az időt.
Égő szemekkel néztem a falon lógó órát, testem lebénulva ült a széken. Jelen voltam, de csak testben. A lelkem egészen máshol járt.
Halvány fénnyel megvilágított szoba, szemének ragyogása űzi el a sötétséget. A lelkem veszedelmes démonait.
Ujjainak lágy érintése egyre csak ostromolja törékeny testem, ami felett csak Ő uralkodik. És én ezer örömmel nyújtom át a szívem összes darabját.
Csókol, simogat, a hideg ráz, de tűzben ég a bőröm perzselő ajkai nyomán. Levegőért kapkodom, miközben azt kívánom, bárcsak megfulladnék ebben az elképesztő mennyországban.
Érezni akarom minden rezdülését, amikor testem az övéhez préselődik. Hallani akarom elfojtott sóhajait, miközben körmöm a hátába mélyesztem.
Lángok marcangolják a bensőm, együtt égünk el a vágy tüzében és én ezt akarom. Ezt választom.
Ajkát a nyakamra szorítja, és...
- ...és fejezzétek be a feladatot, amire nem jutott idő.
A tanár hangja olyan erővel rántott vissza a valóságba, hogy szó szerint megrázkódtam. Pislogva néztem körül, a többiek már elpakolták a könyvet és füzetet. A csengő egy perccel később szólalt meg.
Kicsit megráztam a fejem, de a szívem dobogását nem tudtam lecsillapítani. Az emlékek túlságosan intenzívek voltak ahhoz, hogy könnyen magamhoz térjek. De meg kellett próbálnom, mert volt még egy órám.
Kiléptem a folyosóra és azért imádkoztam, hogy ne nézzen bolondnak senki. Csak szerelmes vagyok és türelmetlen. Nem igazán jó hír, igaz?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
2015. október 10.
Pontosan egy hónapja találkoztunk.
Ez az első gondolatom szombat reggel, miután kinyitottam a szemem.
Nem gondoltam semmire, azonnal kipattantam az ágyból, felöltöztem, aztán tanultam.
De a hiányáról nem tudtam megfeledkezni. Mindenhol ott volt. Láttam, éreztem, hallottam. Megbénította az eszem, darabokra tépte a lelkem. Az érzelmek felemésztették az egész lényem. A levegő elszökött a tüdőmből.
Hol vagy, Megmentőm? Azt hiszem, sürgős beavatkozásra van szükség. Mert tudom, hogy dobog a szívem, csak éppen nem érzem.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
2015. október 22.
Nem túlzás kijelenteni, hogy borzalmas heteken vagyok túl. Rengeteg dolgozatot írtam, órákat tanultam minden este, és senki sem garantálja, hogy jó jegyeket fogok kapni. Igyekeztem kihozni magamból a maximumot, de inkább arra vágytam, hogy végre legyen vége ennek a szörnyűségnek. Mindegy, hogy hogyan, csak legyen vége.
Újra az órára pillantottam, és mintha barátságosabb tempóban mozgott volna a mutató, és ez nem volt véletlen.
Hat hét után találkoztok! Látni fogod, ma délután eljön végre!
YOU ARE READING
Mégis léteznek csodák...
Non-FictionSosem hittem az álmokban, mert tudtam, hogy sosem válnak valóra. De mihez kezdjek most, amikor olyan csoda került a birtokomba, amiről nem is álmodtam, hogy az enyém lesz?
