Mégis léteznek csodák...

Érzelmek vegyes kavalkádja

2015. december 19.

Mosollyal az arcomon ébredtem fel.

Szünet van! - ordította a fejemben a kis hang.

Mindennél jobban vágytam arra, hogy befejeződjön a suli, mert nagyon kimerült voltam. Mindennap órákat tanultam, dolgozatokat írtam, de éreztem, hogy az elmém már az utolsó erőfeszítésekkel "dolgozik". Hiába próbáltam olvasni, a szavak olvashatatlan masszává olvadtak össze a szemem előtt, és frusztrált nyögés hagyta el az ajkaimat, amiért képtelen voltam akár egy egyszerű mondatot is megjegyezni. Dühösen letöröltem az éppen kicsorduló könnyet az arcomról, majd vettem egy mély - és remélhetőleg megnyugtató - lélegzetet.

Mindig melletted leszek, erősnek kell lenned. Nem adhatod fel, tudom, hogy képes vagy rá, szedd össze magad. Én itt vagyok neked.

Ez a néhány gondolat kellett ahhoz, hogy eltökélten a könyv fölé hajoljak, és újra elkezdjek tanulni. Nem túlzás kijelenteni, hogy csak Ő tartotta bennem a lelket minden egyes alkalommal, amikor épp feladni készültem mindent. Peti adott értelmet mindennek, és főleg azoknak a dolgoknak, amikben nem találtam meg azt, amit kerestem már régóta. Ő volt a reményem, boldogságom és az okom arra, hogy éljek. Hogy úgy éljek, ahogy mindig is szerettem volna. Félelem, bizonytalanság nélkül és úgy, hogy feltétel nélkül az övé voltam és ő az enyém. Az idők végezetéig...

Az elmúlt hetekben is tudtunk találkozni néhányszor, de akkor csak hétvégére maradt. Most pedig itt lesz szinte egész szünetben, és ez a gondolat arra ösztönzött, hogy sikítva a boldogságtól kipattanjak az ágyból.

Ma találkozunk. És végre csak az enyém lesz. Azt hiszem, nem fogom megbánni, ha néhány napig önző leszek - életemben talán először -, és azt teszem, amit a szívem diktál. Úgy érzem, erre lesz szükségem ahhoz, hogy újra boldogan és aggodalmak nélkül tudjak együtt lenni a szerelmemmel.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

2015. december 24.

- Kérlek, mondd, hogy nem álmodom, és tényleg itt vagy mellettem. - suttogtam könyörögve, miközben a testem remegett a boldogságtól a karjaiban.

- Itt vagyok. - lehelt csókot a nyakamra, amitől a testem teljesen elgyengült, és nem kaptam levegőt. Csillagokat láttam a félhomályban, és halványan érzékeltem, hogy az eszemet ismét az uralma alá keríti az a csodálatos és bódult érzés, valahányszor megérintett vagy megcsókolt.

Ez az ötödik reggel volt, amikor egymás mellett ébredtünk fel, de mégis olyan új volt minden. Talán azért, mert ez lesz az első közös Karácsonyunk. Mindent jól akartam csinálni, viszont nem szerettem volna, ha attól nem sikerült volna valami, hogy túlságosan aggódom és töröm a fejem rajta. Épp ezért megfogadtam, nem engedem, hogy az eszem közénk álljon. Nem leszek meggondolatlan, de nem fogom hagyni, hogy a sötét gondolataim elvegyék az elképesztő pillanatok varázsát.

Aznap reggel a legszebb karácsonyi ajándékot kaptam a sorstól, ami valaha is létezett ezen a Földön. És azt hiszem, ennél többről nem is álmodhattam volna.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A karácsonyfa csillogása betöltötte az egész szobát; figyeltem, ahogy ez a gyönyörű ragyogás visszaverődik a mosolyáról és a szemeiről. Mindketten önfeledt örömmel néztük a másikat, miután egymás fülébe súgtuk, hogy boldog karácsonyt.