You saved me

6.rész

Miután Brooklyn elment a 'volt' barátnőjével, egyszerűen, nem tudtam másra gondolni, minthogy ki lehet az a lány, hogy is fogalmazott, különleges ritkaság. Nem figyeltem még Theo-ra sem, pedig kellett volna. De miért is foglalkozom én azzal, hogy ki Brooklynnak az új barátnője? Miért is foglalkozom én ennyit ezzel a sráccal? És ő miért foglakozik velem? Biztos a szülei kérték. Vagy mittom én. Kicsit már idegesít is, hogy állandóan, minden gondolatom csak ő. Ő egy sztár, aki sztár csajokkal randizgat, híres, helyes srácokkal bandázik, éli a kis sztár életét. Én meg egy senki vagyok. Akkor mi közünk van egymáshoz? Két különböző világ, két különböző személy. És csak a csoda volt, ami összehozta a mi életünket. Ha az apja aznap reggel nem töri el a lábát, minden máshogy lenne. Nem jött volna nekem - igen az ő volt - , nem beszélgettem volna vele, nem történt volna meg, az a kis recepciós csínyem, nem hívtak volna el a szülei hozzájuk, ha nem 'mentem' meg őket és satöbbi. Nem lennék most féltékeny. Várj mi? Nem lehetek féltékeny, hiszen nem is szeretem, nem érdekel, nem az esetem. És ez az ő szempontjából is így van. Soha világéletében, nem is szeretne engem, hisz én ki vagyok?! Egy nagy senki! Kórházban éltem le az életemet, sose voltam olyan, mint a többi ember. Én mindig itt rohadtam, nem tudtam meg mi az élet, sosem láttam a természet szép csodáit. Csak a fehér falakat, a szürke téglakerítést, a beteg embereket és a fehér ruhában rohangáló orvosokat. Sosem látogatott meg senki. Nem volt olyan ember, aki törődött volna velem, ha jobban voltam, nem vitt el sehova a kerítéseken kívül. Nekem sosem volt senki. Ez, ami a legjobban elszomorít. És mikor Brooklyn belépett az életembe, azt hittem, hogy ő majd foglalkozni fog velem, ő lesz az, akire támaszkodhatok. Hát jó hülye voltam! Tudhattam volna, hogy őt sosem fogom érdekelni, ő neki, én egy senki vagyok. Reménykedtem, hogy majd megváltja az életem. De mit sírok én itt? Brooklyn nem törődik velem és kész! Ez várható volt.

És ahogy gondoltam, nem is jött többet. Három nap eltelt, ő sehol, csak az újságban. Írtak egy két oldalas cikket. Mindenki előtt szakított a barátnőjével. Sokkoló volt a hír mindenki számára. Néztem a TV-ben a divatbemutatót aznap. Eléggé unatkoztam. Ugyan úgy nézet ki mindegyik lány. Borzalmasan vékonyak voltak, szinte csak, csont és bőr a csajszi. Majd riportot készítettek Victoria-val, neki hogy tetszett a műsor. Kérdezgették őt Brooklynról meg Amandáról. És mikor Victoria elkezdhette volna mondani, a háttérben Brooklyn szakított Amandával. Az arckifejezésekből, mindenkit meglepett. Amanda elsírta magát, majd bőgve megkérdezte, miért. Brooklyn nem válaszolt egy ideig, majd szépen megfordult és elsétált. Őszintén, én vártam, hogy a csaj képébe mondja Brooklyn, unalmas picsa vagy, nem kellesz. Plusz azt is, hogy ki az a lány, aki miatt elhagyja. Bár szerintem, senkinek sem árulná el, így lelövi a 'poént'.

Újra azt az újságot olvastam tegnap, mikor Theo bejött hozzám. Nem mondott semmit, megnézte az állapotom, majd mikor kiment volna, hirtelen megállt, és visszajött mellém. Leült, ekkor letettem az újságot, mert tudtam, hogy mondani akar valamit. Kérdőn néztem rá. Először nem mondott semmit, az újságot nézte - amit mellesleg azért vette meg nekem, mert Brooklyn volt benne.

- Szereted? - kérdezte.

- Kit? Brooklynt? - kérdeztem vissza, mintha nem is tudnám miről van szó. Mostanában Theo egyre furcsább. Nagyon sokat foglalkozik velem, amivel nincs is baj, hisz leukémiás vagyok. De állandóan kérdezget másokról is. Főleg most rákattant Brooklynra. - Olyan más vagy mostanában. - mondtam neki, és akkor valami furcsát is észrevettem rajta. Mintha megbánt volna valamit.

- Féltelek. - nézett rám. - Olyan vagy, mintha a húgom lennél. Leukémiás vagy, kicsi az esély, hogy túléled, de én minden tőlem telhetőt megteszek, annak érdekében, hogy meggyógyulj. A másikon viszont nem tudok segíteni. - megfogta a kezem.