You saved me

15.rész

Egész éjszak nem aludtam semmit. Forgolódtam és folyton csak vigyorogtam. Végre megtörtént az amire vágytam. Brooklyn bevallotta, hogy szeret! És az a csók. Istenem! Folyton csak a száján lógnék. Állandóan visszaemlékeztem, mi, hogyan is történt. Lehet kicsit hamar volt, de szerintem pont tökéletes volta az időzítése. Ahogy a csillagokat néztük. Majd a csók után, a fejem a mellkasán pihent úgy néztük a csillagokat. Nem is tudom mennyi ideig lehettünk ott, mikor Brook mondta, hogy ideje menni aludni, mert holnap el akar vinni valahova. Visszakísért a szobáig, majd lágyan megcsókolt. És én képtelen voltam utána elaludni. Folyton rólunk gondolkoztam, meg azon, hogy hova akar vinni, mit fogunk csinálni. A gondolataim száz felé voltak, de az alvás is messziről elkerült. Viszont reggel, túlságosan is hamar ébredtem fel. Akkor is próbáltam kicsit még aludni. Sikerülhetett is egy fél óra, de megint felébredtem. És az első gondolatom persze a tegnapi csók volt. 

Te jó isten mennyire kislányos vagyok! Undorító! Még jó, hogy nem kezdek el nyávogni és nem leszek ribanc! Úristen!

Egy mély lélegzetet vettem, megráztam a fejem, hogy elűzzem a nyálas, szerelmes gondolatok. Felkeltem az ágyból és a mosdóba mentem. Megmostam hideg vízzel az arcom, hogy felébredjek valamennyire. Felöltöztem, majd halkan kinyitottam az ajtót. Brooklyn ajtaja csukva van, nem tudom, hogy ő még alszik-e. Hangtalanul lesétáltam, majd a konyhába mentem. Úgy látszik még alszik, ugyanis senki nem volt sehol. Az asztal is üresen állt. Majd hirtelen zajt hallottam a konyhából. Közelebb mentem az ajtóhoz, bekukucskáltam a kis ablakon. Susan káromkodott éppen. Leejtett egy edényt. Finoman belöktem az ajtót és beléptem a helyiségbe. Susan pont észre vett, így nem ijesztettem halálra.

- Jó reggelt Leda! - mosolygott rám.

- Jó reggelt Susan! - mosolyogtam vissza rá. 

Odamentem a pulthoz és néztem mit is csinál. Számomra különleges ételt készített. Bár nekem minden idegen. A kórházi koszt, majdnem mindig ugyan az volt. Két, esetleg három hetente cserélődtek az ételek. De egy idő után rá lehetett jönni, hogy ugyan azokat az ételeket csinálják. Persze vannak kivételes emberek is. Aki valamire érzékeny, esetleg a kemo miatt, vagy stb. Én csak most az utóbbi időben ettem mást. Addig viszont folyton ugyan azokat. Most viszont teljesen más minden. Új ízeket próbálok ki, ismeretlenekkel ismerkedek meg. És ez tökre tetszik. Sosem tudtam új dolgokat kipróbálni, most már van rá lehetőségem. 

- Ez az ebéd lesz. - zökkent ki a gondolkozásomból Susan. Most veszem csak észre, hogy nyál csorgatva nézem, amit készít. Gyorsan feleszmélek és mosolyogva bólintok egyet válasz képen. - Kérdezhetek valami nagyon személyeset? - szólal meg egy kis idő után. Feltűnt, hogy hosszasan bámult. Csak bólintok egyet. - Te beteg vagy? Elég sápatka vagy, vékonyka is... Nem nézel ki valami...

- Egészségesen? - vágok közbe. Bólint. - Igen, beteg vagyok. Akut leukémiás. - mondom.

- Te jó isten! - teszi a kezét a szája elé. - Annyira sajnálom. Én... Én nem...

- Semmi baj. Már hozzászoktam. - vonok vállat, közben kedvesen nézek rá.

- És mióta?

- Nem régóta. Max egy hónapja. - mondom. Már én se tudom. Nem figyelem az időt, pedig kellene. Bár eleinte túlságosan is összefolytak a napok. Mostanában kezdem azt érezni, hogy lassan, de egyben gyorsan is telik az idő. Viszont hasznosan is töltöm el. Nem mint a kórházban, a semmittevéssel. 

- Jaj, drágám! Én nem nem tudtam. Másra gondoltam. Bocsánat. 

- Semmi baj. Nem okozott semmi kellemetlenséget. - még mindig kedvesen mosolygok rá. Hirtelen megkordul a gyomrom.