I am, who I am...•H.S•

Chapter 8.

10 perc és ideérnek a srácok. Nem tudom, valahogy nincs kedvem ehhez az egészhez. Nem azt mondom, hogy nem örülök, hogy végre láthatom őket, ilyen hosszú idő után, csak egyszerűen nem vagyok valami jó passzban. Elkezdett fájni a fejem, s fáradt is vagyok... Az lenne a legjobb, ha lefeküdnék Lizzie-vel a kanapéra és az ő kedvenc meséit néznénk. Mindegy már nem mondhatom le. Lehet, hogy nem is lesz olyan rossz.

25 perc múlva...

A srácok még mindig nem értek ide. Kezdek aggódni.

1 óra múlva...

Mostmár nem várok, fel kell hívnom őket. A telefonomért nyúltam, s elkezdtem keresni Niall számát....Kicseng...

-Hallo?-szólt bele a telefonba egy éles ír akcentussal rendelkező srác.

-Hol a picsába vagytok? Szana szét aggódjuk magunkat Harryvel!

-Jó jó, nyugi van! Beszaladtunk a boltba és lerohantak minket a rajongók, de már a kocsiban ülünk teljes épségben. 5 perc és ott vagyunk. Szia!- hadarta, majd bontotta a vonalat.

Rendben, lehet egy kicsit túlreagáltam a dolgot, nem de? A rajongók mindenhol ott vannak...ott is ahhol nem kéne. Vannak elég furcsa fanatikusok is, akik MINDIG tudják, hogy hol vannak a srácok. Azt is kiderítették, hogy hol nyaraltunk. De persze vannak olyanok is akik nagyon aranyosak és segítőkészek.
Hallottam a csengő hangját... Ki lehet az? A srácok nem lehetnek, Niall azt mondta a telefonban, hogy 10 perc....Még 1 se telt el... Megindultam az ajtó felé, hogy kinyissam.

Folytatjuk...