FaceTime | luke h (Hungarian translate)

17-elérni a csillagokat

Ma találkozom Luke-kal. Ő akarta, hogy találkozzunk, igyunk meg valamit és menjünk le a tengerpartra. Izgatott voltam, de egyben nagyon ideges is.

Este 6 óra felé járt az idő, amikor félig készen voltam. Befejeztem hajam göndörítését és felkentem magamra egy kis vörös rúzst, felvettem egy szakadt farmert, egy véletlenszerűen kiválasztott Green Day pólót, egy bőr dzsekit, gyorsan írtam Luke-nak és elhagytam a lakást.

Majdnem ott voltam a kávézó bejáratánál, amikor megláttam Luke-ot is arra sétálni. Mosolyogtam és egy kicsit gyorsítottam a gyaloglásomon. Végül előtte beértem s leültem az egyik sarokban.

-Szia!- kiabáltam, odajött hozzám és leült velem szemben.

-Szia szépség.- mosolygott. Úgy ellehettem pirulva, mimt még soha.

-Szóval, akkor csak iszunk valamit és egyenesen irány a part?- kérdezte. Bólintottam.

-Ja. Mit kérsz?

-Tejeskávét.

Összeráncoltam szemöldökeimet.

-Az meg milyen?

Vigyorgott.

-Te is kapsz egyet. Én fizetem.

-Nem, én fizetek.- mondtam határozottan.

-Én fizetem.

Milyen egy kitartó fiú. Sóhajtottam.

-Rendben.

Néhány perc múlva már a kávénkat is kihozták.

-Köszönöm.- mosolyogtam.

Szinte egy perc alatt megittuk a kávénkat.

-Nos? Mit gondolsz?

Még az utolsó cseppet is megittam, majd válaszoltam.

-Egész jó.- nevettem.

Pár perc múlva elhagytuk a kávézót s már a tengerparton beszélgettünk.

-Szóval, ezt még soha nem kérdeztem meg. Hogyhogy egyedül élsz? A szüleid valahol máshol élnek vagy valami más?

A szívem gyorsabban kezdett el verni.

-Uhm...Hm...hm.- kezdem, de semmit nem tudtam ki nyögni.

-Jól vagy?- kérdezte, bólintottam, de mindhiába, mert arckifejezésemből rájött, hogy valami nincs rendben. -Ó. Jaj, ne, Ave annyira sajnálom.

Adtam neki egy gyenge mosolyt.

-Nincs semmi baj, Luke. Minden rendben van.

Amikor kilenc éves voltam, a szüleim Dubai-ba utaztak a munkájuk miatt két hétre. Addig én a nagynénémmel, Karol-lal maradtam.

Éppen a szobájukba akartak vissza menni, ami a legfelső emeleten volt. Beléptek a liftbe, majd ott rekedtek. Megpróbáltak segítséget hívni, de senki nem hallotta őket, és ott, egy fém dobozban nem igen akad térerő.

A lift egyszer csak megmozdult és tizenhárom emeletet zuhant, majd a földszinre érkezett, de a szüleim szervezete nem bírta és meghaltak. A szakértők, azt mondták és a hivatalos jelentésben is az állt, hogy a lift meghibásodott. Így a nagynénémmel maradtam egy darabig, de nem lehettem vele sok idő, ugyanis amikor tizenhat éves lettem ő is elment. Mikor először rosszul lett csak azt hittük valamilyen mellkasi fertőzést kapott el, de nem, valójában tüdőrákja volt. Nem igazán maradt család tagom vagy ha mégis akkor nem tudok róluk és ők sem tudnak rólam. Olyan nehéz ez. Nagyon, de azt hiszem, egyszer elmondom Luke-nak.

Időközben Luke letörölt egy könnycseppet és a partra is megérkeztünk. Luke és én leültünk egy sziklára, ahol levettük cipőnket és hagytuk, hogy a hideg víz elérje lábainkat. Hihetetlenül csendes volt minden és senki nem volt a láthatáron.

Nem vettem észre, de fejemet Luke vállára döntöttem. Vettem egy mély lélegzetet miközben a nyugodt szél belefújt hajamba.

Luke átölelet és közelebb húzott magához.

-Hogy lehetek ilyen szerencsés?- kérdezte halkan Luke.

Mosolyogtam.

-Én is csak ugyanezt kérdezem magamtól.

Fejemet felemeltem Luke válláról és szemébe néztem. S ő is csak szemeimbe bámult.

-Luke?

-Igen?

-Ez egy kicsit furcsa kérdés lesz, de...- kezdtem. -mit tennél a csillagokkal, ha eltudnád érni őket?

Luke mosolygott.

-Neked adnám az összeset.