Életem a fiúkkal... - J-Hope

11. rész

OWO
SZIASZTOOOOOK! :3
LÁTOM HOGY EGY EMBERNEK TETSZIK A SZTORIIM <3 :3
KÖSZÖNÖM A SOK VOTE-OT ÉS MEGTEKINTÉST *-* MEG A PÁR HOZZÁSZÓLÁST :') NEM TUDOM MIVEL ÉRDEMELTEM KI DE KÖSZÖNÖM <3 <3 <3 <3

*Másnap reggel*
HOPE

Felkeltem. Kb. 7 óra lehetett, ami nekem hajnal. Rin még alszik. Olyan aranyos...

- Jóreggelt. - adott egy puszit az arcomra.

- Jóreggelt. - öleltem meg szorosan.

- Hope... - kezdte félénken én meg aggódva néztem rá. - Hazakéne menjek a szüleimhez... - sóhajtott.

- Veled megyek. - mondtam magabiztosan. Akkor.

- De nem erőltetem rád... - mondta én meg válasz helyett megcsókoltam. Lejjebb vándorolt a kezem, egészen a fenekéig és belemarkoltam. Rin belenyögött a csókunkba majd eltolt magától és kirohant a mosdóba hányni. Biztos valami vírus...

~~~~~•••••~~~~~~~

- Biztos hogy velem akarsz jönni? - kérdezte én meg bólintottam. Nem bírtam megszólalni... Mi van ha terhes?

- Igen, biztos. - válaszoltam

~~~~~~~•••••••~~~~~~~

Arra eszméltem fel hogy a nôgyógyásznál vagyunk.

- Moon Seung Rin? - kiabál ki egy férfi. Rin félve, de bement. Nem sejtek jót.

Rin

- J...Jónapot. - köszöntem be. Idejött egy férfi.

- Szia, Mr. Styles. - nyújtotta felém a kezét. Én is odanyújtottam és kezet fogtunk.

- Na gyere csak ide. - behúzott magával egy szobába.

- Feküdj le az ágyra! - mondta erélyesen én meg engedelmeskedtem. - Jó kislány. - tette hozzá. én csak csöndbe voltam.

- Vetkőzz le.

- Na azt már nem! - ellenkeztem.

- Az van amit ÉN mondok! - kiabált.

- Már pedig én NEM FOGOK LEVETKŐZNI! - ordítottam. Remélem Hope meghallotta...

Hope

Kiabálásokat hallottam a teremből, ahová Rin bement. Nem haboztam hanem egyből berohantam a terembe.

- Mi a...? - sokkolottam le. Rint éppen vetkőztette az a hapsi és egymást falták. Egyből elszakadtak egymástól.

- Hope ez nem az aminek.... - kezdte a ribanc.

- Tűnj el az életemből Moon Seung Rin! - mondtam majd kiléptem az ajtón. Soha többé nem akarom látni.

Rin

- Tűnj el az életemből Moon Seung Rin! - mondta Hope, majd elment. Itthagyott. Örökre.

- Ez mind a maga... A MAGA hibája!! - ütögettem a mellkasát sírva.

- Nyugi kislány... Ketten felneveljük a picit. - kacsintott rám.

- Az se tudom hogy hívnak... - sóhajtottam.

- Harry... Harry Styles. - mosolygott. - Na menjünk innen. - mondta. Felöltöztem, majd el is indultunk. Gondolom a lakására. Nekem már mindegy volt. Tönkrement az életem... Egy pillanat alatt.