Fairytale - Tündérmese (befejezett)

Előszó

Anne a garázs ajtajának a nyikorgására ébredt. Az ablak előtt aludt el, az anyjára várva. A füle mőgé igazított egy sötétszőke, hullámos hajfürtöt. Sötétkék szemei vörösek és püffedtek voltak a sok sírástól. Anyukája esőkabátban szaladt ki a garázsból a rettenetes viharban. Az égen egy villám cikázott át. Anne leszaladt a lépcsőn. Egyszerre várta, hogy az anyukája beérjen és rettegett tőle. Kinyitotta a magasan lévő zárat. Alig érte el, hiszen hétéves kortársainál majdnem egy fejjel alacsonyabb volt.

Az édesanyja berontott az ajtón, és a vizes esőkabáttal mit sem törődve felkapta és megölelte a lányát. Anne anyja alacsony, vékony asszony volt, anyukának nagyon fiatal, éppen harminc éves. Mézszínű fürtjei egyenesen omlottak a derekára. Sugárzó mosolya és barátságos, mogyoróbarna szeme mindenki számára szimpatikussá tette. Keskeny, enyhén pisze orra és keskeny szemöldöke aranyossá, kislányossá tette ovális arcát. Boldogságában az arca olyan volt mintha nem is lenne idősebb a lányánál.

- Apa jól van! - mondta az örömtől szinte magánkívül. - Néhány hét múlva hazajöhet. Sajnos a bal lábát még nem tudja mozgatni, de a doktor bácsik szerint az is rendbe jön idővel!

Anne semmit nem mondott, csak szorosan átölelte az anyukáját. Ez mindennél többet mondott. Mögöttük a vihar hirtelen elállt, mintha soha nem is lett volna, az égen pedig szivárvány tűnt fel. A szél mintha távoli ezüstcsengők nevetését hozta volna magával.

*

Anne a garázs ajtajának a nyikorgására ébredt. Az ablak előtt aludt el, az anyjára várva. A füle mőgé igazított egy sötétszőke, hullámos hajfürtöt. Sötétkék szemei vörösek és püffedtek voltak a sok sírástól. Anyukája esőkabátban szaladt ki a garázsból a rettenetes viharban. Az égen egy villám cikázott át. Anne leszaladt a lépcsőn. Egyszerre várta, hogy az anyukája beérjen és rettegett tőle. Kinyitotta a magasan lévő zárat. Alig érte el, hiszen hétéves kortársainál majdnem egy fejjel alacsonyabb volt.

Amint az anyja belépett, tudta, hogy baj van. Arca vörös volt a sírástól, haja összegubancolódott és reményvesztetten állt az ajtóban. Megrázta a fejét, Anne pedig felzokogott. Tudta, hogy mostantól ketten maradtak. Nem tudott sok mindent, csupán annyit, hogy az apja üzleti útra ment kocsival, és az autópályán karambolozott egy őrülttel, aki százkilencvennel száguldott a forgalommal szemben. Fogalma sem volt, hogy mi az a százkilencven vagy karambol, de annyit igen, amennyit kellett: az apja meghalt egy autóbalesetben.

Az édesanyját egy különösen erős széllökés taszította be a ajtóból, egy csomó esővel együtt. A következő szélroham az ajtót is becsapta. A viharos szél fájdalmasan üvöltve, sikoltozva rázta az ajtót, mintha bebocsátást kérne. Az esőcseppek, mint milliónyi apró ököl verték a tetőt.