Fairytale - Tündérmese (befejezett)

Tizenkilenc

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ilyen sokára hoztam részt, de részt vettem egy többnapos táboron, aztán meg pótolnom kellett... Remélem, nem haragszotok rám nagyon, remélem nem fordul elő többször! Jézusom, már lassan elérjük a 300 megtekintést... Hihetetlen, IMÁDLAK titeket!!! Remélem élvezitek a sztorit. Nem is húzom már sokáig a szót, csak még egyszer köszönöm a megtekintéseket, voteokat, kommmenteket... <3<3<3

Elsőként a szagokat kezdte érezni. A fű és az eső illatát érezte. A hideg, puha, tápláló föld illatát. A fekete földét, az esőáztatta anyaföldét. A fű, a moha nedves illata töltötte be az orrát. Az élet, a növekedés illata. Ezután érkeztek a hangok. Szél susogott a fűszálak között, bogarak motoztak, szárnyak zizegtek. Nem messze egy tücsök ciripelt megdöbbentően hangosan. Hallotta ahogy egy katica mászik egy fűszálon, egy kukac túrta a földet, egy madár csipogott. Egy pocok surrant a mohán. Ízeket is érzett. Furcsa, tompa, fémes-sós ízt érzett a szájában, kicsit a földre emlékeztette. Ezután a tapintása tért vissza. Hideg, vizes helyen volt. Feküdt. A tenyere sáros földet tapintott. Napfényt érzett ami az arcát simogatta. Érezte az éles fűszálakat, amik akkorák voltak mint ő maga, puha mohán feküdt. Volt lába, keze, teste. A feje tompa volt, az agya megtagadta a működést.

Ekkor képek villantak a fejében, szilánkok, villanások. Szirénázó mentő, zokogó Dan, csipogó műszerek, a sofőr rémült arca, a sikolyok. A csók, a jegygyűrű, a séta, a zebra. Fájdalom. Fájdalom, fájdalom, fájdalom. Az utolsó szava. A baleset. Meghalt.

Azonban élt. Kinyitotta a szemét. Napfény vakította el. Egy pillanattal később hozzászokott a szeme. Furcsa, zöld dolgok vették körül, laposak és szélesek. Egy másodperc elmúltával jött csak rá, hogy azok fűszálak. Akkorák mint ő maga. Mellette valami hatalmas, széles. Egy fa. Ijesztő volt ilyen aprónak lenni. Hirtelen egy új érzés kelt életre benne. Valamit érzett a hátán. Valamit, amit tudott mozgatni. Hátranyúlt és... egy szárnyat tapintott. Fényes pillangószárnyat, amiről némi por hullott a tenyerébe. Tündérpor volt az.

- Helló Annie - hallott egy vidám hangot. - Üdv újra itt! Nem gondoltam volna hogy te még újjáéledhetsz tündérként!

Annie megfordult. Monnie-t pillantotta meg, aki akkora volt mint ő.

*

Műszerek csipogtak An körül. Legalább tíz vezeték tűnt el a bőre alatt, amik gépekkel kötötték össze. Fehér falak. Fehér ágynemű. Fehér ágy. Fehér bútorok. Fehér ajtók. Fehér műanyag szerkezetek. Fehér folyosók, fehér köpenyek, fehér arcok, fehér szobák. Színes folyadékok átlátszó csövekben. Fémes gépezetek. Egy kórház.

An anyja nem adta fel a reményt. Mindennap a lánya mellett ült, aki fehér takarók és párnák között feküdt fehér kórházi pizsamában. Már egy éve feküdt ugyanígy, amikor az autóbaleset után behozták. A barátai már mind talpra álltak. A legjobb barátnője, Mon szintén mindennap itt strázsált. Dan és a többiek is legalább hetente egyszer benéztek. Egyszer még Natty is itt volt, halálsápadtan nézte egykori barátnője arcát.

A sebei már begyógyultak. Az orvosok állítása szerint tökéletesen egészséges volt... Csak éppen nem tudott felébredni a kómából. Mindent kipróbáltak, hogy felkeltsék álomtalan álmából, de sikertelenül. Hihetetlen szerencsével, már-már csodával határos módon semmilyen maradandó sérülést nem szerzett. Alkohollal átitatott szervezete már teljesen kitisztult, a mértéktelen sminktől megviselt arcbőre kisimult. Az arca angyali szépségűvé vált, valahogy más volt, valahogy túlvilági. Ezt a hatást mindössze egy sebhely torzította el a bal szemétől a szája sarkáig mintha egy könnycsepp szántotta volna fel sima bőrét.

Semmilyen életjelet nem adott, csak a halk, békés lélegzése és szívverése hallatszott. Meg se moccant. Az orvosok széltében-hosszában vizsgálgatták az agyát, de semmilyen sérülést nem fedeztek fel sehol. Ezután az idegrendszerét röntgenezték végig, de semmilyen rendellenességet nem találtak, ami indokolhatta volna a kómát. Egy egész sereg orvos tanulmányozta, hogy kiderítsék az okát. Végül belenyugodtak az eset érthetetlenségébe és abba, hogy az orvostudomány még nem tökéletes.

Néhány orvos arra szavazott, hogy már nem fog felébredni és felesleges a kezelés. Lily mondta is An anyjának, hogy egyetért ezekkel az orvosokkal, de belül még mindig nem tudja elfogadni, hogy An meghalt. Mon letorkolta, miszerint An még él. Hosszan vitatkoztak, hiszen An biológiai értelemben valóban élt, de pszichológiailag egy darab kő sem lehetett volna halottabb.

Később Jack és Dan is beszállt a vitába. Egyedül An anyja nem szólt egy szót sem. Ő érezte, hogy a lánya él. Tudta, hogy fel fog ébredni. Minden oldalról megvizsgálgatta magában ezt az érzést, hogy vajon nem csak a remény kelti-e, de végül arra jutott, hogy ez egy valós megérzés. An élt, csak nem itt volt. Vajon milyen tájakat jár be álmában? Vajon szép dolgokat lát? Amikor nem volt bent se a nővér, se az orvos, se Mon, se senki, halkan beszélt hozzá. Csupa szép álmot kívánt neki, mint amikor még kicsi volt. Tudatosult benne, mennyire eltávolodtak egymástól.

Ha majd felkel, többet kell figyelnie rá. Addig is mindent meg kell tennie, hogy kényelmesen érezze magát, noha tudta, hogy csak a testének a helyzetét igazgatja, mégis biztos akart lenni benne, hogy An érkezése pillanatában tökéletesen érezze magát. Mert meg fog érkezni. Csak várnia kell. Türelmesen. Reménykedve. Bízva. Szeretve. Figyelmesen. Várni, várni, várni, minden nap.

Természetesen szüksége volt pénzre. A munkahelyén elég megértőek voltak, hogy folytathassa a munkáját otthonról dolgozva. Így aztán ha befejezte az aznapi dolgát, minden figyelmét a lányának szentelhette, lejátszotta neki a kedvenc zenéit, felolvasta neki a kedvenc könyveit. Jó volt ez így. Nehéz év volt ez, de szükséges. Rájött, mennyire szüksége lett volna a lányának rá. Natty leszokott a drogról. Az egész csapat megfogadta, hogy soha többé nem iszik egy kortyot se. Mon és Lily kibékültek a szüleikkel. An pedig messzire utazott, hogy tanulhasson, hogy maga Isten vegye a tenyerére és ott hordozza körbe a világban. Hogy ő taníthassa meg mindenre, amit eddig is tudott, de elfelejtett. Talán apával is találkozott.