Concealed distress (Change 3.) [M. C. HUN; BEF.]

5. rész

- Szia! Tudod mit derítettem ki? – vágódott le mellém Luke.

- Na, mit?

- Brook amnéziás.

- Brook? Milyen Brook?

- Brooklyn. Brooklyn Hale. Megkérdeztem tőle, hogy mi a beceneve. Annyit mondott, hogy az amnéziája előtt elvileg a Brook-ot szerette, de a baleset után már nem nagyon tetszett neki. Mert áprilisban motorbalesetből amnéziásan kelt fel.

- Jó. És ezzel mit kezdjek?

- Csak gondoltam, elmondom.

- Most komolyan. Téged ez ennyire izgat?

- Nem. Csak fáj nézni a kínlódásod. Ha kiderülne biztosra, mert ez bizony elbizonytalanított, hogy Brooklyn Hale Brooklyn Hale vagy valójában Diana Rossberg, akkor minden sokkal könnyebb lenne.

- Vagy nehezebb. – morogtam, hogy ne hallja Luke.

***

Újabb város, újabb koncert, újabb tetetett boldogság, újabb megjátszott öröm és újabb mosolyogtató, aranyos rajongók, akik nem tudják, hogy mi minden bántja a szívem, és csak remélik, hogy minden rendben.

Amióta nem járok bulizni, sokkal boldogabban lépek közönség elé. Bár lehet, hogy csak az idő javít a hangulatomon. Kár ezen filózni, boldogabb vagyok, és kész.

A koncert után ismét magunkra maradtunk Brookly-nal. Előbb vagy utóbb úgy is sor kerül arra a bizonyos beszélgetésre, csak nem tudom, hogy fog kezdődni, ha egyszer bekövetkezik.

- Michael. – szólított Brooklyn. Rendesen kiráz a hideg a hangjától!

- Tessék?

- Mondd csak, mi bajod van velem?

- Semmi.

- Aha, látom. Mindenkivel kedves vagy, mindenkivel kommunikálsz, engem meg kerülsz. Mit tettem?

- Semmit. – csak idejöttél, és mindent megbonyolítottál.

- De akkor mi a bajod? Rosszat mondtam?

- Nem. Csak... Ez nagyon hosszú. És még nem állok készen erre. Bocs.

- He?

- Semmi. Hagyjuk. Kérsz pizzát? Rendeltem egy hatalmas sonkás pizzát, megehetnénk együtt, úgy se bírok annyit megenni, csak azért rendeltem azt, mert az a legfinomabb. Normálméretbe nem olyan finom.

- Legyen. De csak mert jófej vagyok.

Kihozták a világ legfinomabb kajáját. Brooklyn meg állítása szerint nem evett még pizzát. Mondtam neki, hogy istenkáromlás. De ha az őrült gondolatom igaz, akkor pedig igenis ettél már pizzát, én magam is gondoskodtam róla. Megettük a tényleg hatalmas ételt. Elbeszélgettünk, nevettünk, ezzel felszakítva a már majdnem begyógyult sebemet, amit rejtegetek hónapok óta a világ elől. Nem tudom, hogy normális-e, hogy ennyi után még él bennem a remény, hogy Brooklyn halt meg a kórházi ágyon, és Diana van most velem, aki fél éve nem nyerte vissza emlékezőképességét. De ez van, ezt kell szeretni. És egyelőre bőven elég, ha csak Luke tud erről a sejtésről, annyit, hogy van sejtésem. De szerintem egy hullámhosszon vagyunk, mert mi másért mondta volna el, hogy Brooklyn amnéziás? Persze ma, pizza evés közben ezt is kiveséztük. Elmondta, hogy az emberek mit mondtak neki, és hogy ő hogy látja a dolgokat. Kiderült, hogy KÉTEZER TIZENHAT ÁPRILIS TIZENNYOLCADIKÁN volt a balesete. Azt mondta mindenki, hogy motorbalesete volt, csoda hogy nem halt bele. De ha próbál visszaemlékezni a dolgokra olyan képek jelennek meg, amik egy motorbalesetnél lehetetlenek. Egy kocsiban ült, mellette valaki a volán mögött, énekelték a rádióból szóló dalt. Szembejött velük egy kocsi, karambol, sötétség. Mintha csak Ashton mondta volna el a balesetüket Diana-val... Most ez csak véletlen? Most csak Brooklyn képzelődik? Most Brooklyn egy álmát keverné össze a valósággal? Vagy tényleg van ekkora véletlen és figyelmetlenség? Akárhogy is, én ezt ki fogom deríteni! Csak nem most...

----------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! :)

Annyira egy lusta vagyok. :D Na jó, nem. Csak egyszerűen alig jutok gépközelbe és telefonon való posztolás az nem fog menni még, mert a telefonom gagyi, és majd ha lesz egy komolyabb, majd akkor tudok nektek sűrűbben részt hozni. :) Egyébként, már a hatodik fejezet is kész, csak, még nincs begépelve. :)

Legyetek jók! :*