Bágyadt szemeim unottan követik a tanárnő meghajlott, sötét zubbony alá rejtett alakját, míg ujjaimmal kellemes ritmusban dobolok az asztalon. A légy zümmögését is meglehetne hallani a teremben, ám innen még az is elmenekül. Ebben a csodás némaságban a legegyszerűbb hosszasan mélázni.
Gyakran éreztem úgy rövidke életem során, hogy átvertek a felnőttek, hiszen nekik még a szemük sem áll jól. Annak a fele mindig hazugság, ami szájaikat lehagyja, ám mikor fény derül a torz valóságra, mindig csak azt hajtogatják, a mi érdekünkben tették.
Én igazságot akarok, nem kíméletességet.
És most is úgy érzem, átvertek, sőt, tudom is. Tökéletesen kiolvasom a tanárnő megjátszóan üres szemeiből, ahogy igyekszik áttekinteni rajtam. Sajnálom, hogy hazudnunk kell egymásnak, hisz' én mindig próbálkoztam azzal, hogy a tanárok ne utáljanak meg, ő egyenesen kedvelt, ám így nem állapodhatunk meg.
A történelem mindig is kedvenc tantárgyaim közé tartozott. Csodás volt tanulni egy olyan világról, ahol a Föld fejlett volt, és tiszta, még ha rövid időre is. Sajnos mégis ki kellett ábrándulnom ebből az elragadó meséből, hiszen nem csak a királyok fényűző uralkodásáról, a birodalmak hódításairól, és elképesztő dolgok feltalálásáról szólt a történet.
Egyre mélyebben sodródtunk bele a háborúkba, távol kerültünk kedvenc történelmi alakjaimtól, eljutottunk egy olyan, a jelenhez közelebb lévő múltba, ahol az emberi bűnök képesek voltak nyomorba taszítani egy egész világot.
Tanultunk két világháborúról. Néha elsírtam magam a könyvem felett, nem tudtam elhinni, hogy felmenőink ekkora pusztítást vittek véghez. Szívbemarkolóan részletesen tanultunk minden egyes történésről. Minden évtizedben történ valami említésre méltó. Aztán majd' kétszáz évnyi csend.
Történt valami, lennie kell magyarázatnak arra, ami most végbe megy.
Az ország, amiben élek egy kicsi állam, három nagy birodalom által közrefogva. Júdás vidékének nincs vezetője, vagy ha van is, nekünk soha nem beszéltek róla, ő is csak egy árny maradt a történelem sötétségében. A terület teljes mértékben síkság, belepi a betontömeg, mindenhol szürke épületek magasodnak. Szolga nép vagyunk, örökké bűnhődni fogunk árulásunkért. A városunkat magas, katonák, és halálos biztonsági rendszer által védett fal veszi körül, átmenni rajta csak különleges esetben lehet, tucatnyi engedéllyel. Aki megpróbál megszökni, meghal. Az az illető szerencséjén múlik, hogy mennyire lesz kíméletes végzete, de a halál minden vakmerőnek eljön.
A város sötét, koszos, és büdös a gyárak szagától, nem is tudom, mikor láttam utoljára egészséges növényt, vagy egyáltalán élőlényt.
Elvégezzük az általános iskolát, dolgozunk, majd meghalunk. Ez az életünk, szürkébb, mint a szmog, keserűbb, mint a szennyes földből kínjában előbújó paprika.
Szinte észre sem veszem, hogy dobolásom felhangosodik, és nem is ujjaim hegye, hanem koszos körmeim érik az asztalt. Azonnal az ölembe ejtem a kezem, és próbálok becsatlakozni az órába. A tanárnő szinte együtt érzőn néz rám sanyarú képével. Sajnálom a hölgyet. Ő is szürke. Minden az. Az osztályterem falai, melyek egykor tán fehérek lehettek, a gyerekek egyenruhája, a tanárnő köpenye, az ablak mögötti végtelen háztömegek. Az otthonom. Az apró kertünk. A kényelmetlen ágyam. Az édesanyám arca. Minden.
Ha te, kedves látogató egyszer ide teszed szerencsétlen lábaidat, fordul vissza, s menekülj hanyatt homlok, szelelj el, fuss, ahogy csak ép lábaid bírják, és hátra se nézz, mert semmit nem fogsz látni, vagy ha mégis, nem fog tetszeni, ezt garantálom. Sötét, vészjósló madaraink kísérnek majd hazafelé vezető utadon, bárhol, is legyen számodra az otthon, az biztosan jobb, mint ez. Fekete kányáink fognak emlékeztetni fülsértő károgásaikkal arra, hogy mit hagytál magad mögött. Meggondolatlan látogatásod árnyai örökké kísérteni fognak.
Ám ha még nem ijesztettelek el:
Isten hozott Júdás vidékén!
ESTÁS LEYENDO
Kedves mesék Júdás vidékéről
Ciencia FicciónHa te, kedves látogató egyszer ide teszed szerencsétlen lábaidat, fordul vissza, s menekülj hanyatt homlok, szelelj el, fuss, ahogy csak ép lábaid bírják, és hátra se nézz, mert semmit nem fogsz látni, vagy ha mégis, nem fog tetszeni, ezt garantálom...