Mert más vagyok...▶Befejezett!◀

3.rész

Steven pár lépéssel előttem ment, de nem baj, mert legalább nézhettem formás fenekét. Olyan erősen belemarkoltam volna... Na várjunk csak! Miket is beszélek én?!

- Mi lenne, ha elmennénk hozzánk? - megfordult, majd bevárt a járda közepén.

- Felőlem - vigyorodtam el.

- De, csak semmi perverzkedés. Nem adom a formás popóm - simított végig az előbb említett testrészén.

Jó hangosan felkacagtam - Én nem gondoltam semmi rosszra - emeltem a jobb kezem a szívemhez - Eskü!

Elvigyorodott, majd elkapta a kezem, és elkezdett húzni, hogy siessek már.

- Tényleg nem gáz, hogy hát tudod...? - vakargattam meg a tarkóm.

- Dehogy - fordult felém - Örülök neki - kacsintott rám - Mármint...khm... izé....tök menő - nevetett egyet.

- Huh - lélegeztem fel - Akkor oké.

Sétáltunk még jó pár percet, majd odaértunk Steven házához.

- Itt is vagyunk - vigyorgott rám, miközben kinyitotta a bejárati ajtót.

A lakás hatalmas volt, és nagyon király. Minden menő cuccal fel volt szerelve.
Beléptünk a nappaliba, a haverom meg csak intett a fejével, hogy üljek le a kanapéra.

- Kérsz egy sört? - indult meg gondolom a konyhába.

- Aha! - kiabáltam utána.
Nem sokára vissza is jött kezében két sörrel. Az egyiket nekem dobta, amit gyorsan kinyitottam, majd leült mellém, és kibontotta a sajátját.

- A szüleid is itt laknak? - kortyoltam egy nagyot az italból.

Megrázta a fejét - Ez csak az enyém. Király, nem? - vigyorodott el.

- Az - mosolyodtam el.

- Megmutassam a szobám? - kelt fel a kanapéról.

- Ez most egy kihívás? - vontam fel a szemöldököm.

- Csak rajtad áll minek veszed - vigyorgott - Tudod mit,ha sikerül elkapnod - ami képtelenség - akkor én magam foglak megcsókolni. Mit szólsz hozzá?

Nyeltem egy nagyot - Komolyan beszélsz?

Bólintott egyet - Gyere - futásnak eredt - Kapj el!

Felpattantam a kanapéról, majd utána szaladtam. Nem mondom, gyors volt, de mivel jól tartottan magam utolértem.

- Oké - túrt bele ligve a hajába - Te nyertél - pacsira nyújtotta a tenyerét.

Belepacsiztam, majd követtem a szobájába.
A helyiség hatalmas volt. Minden fala fekete volt, szürke tárgyakkal, bútorokkal, cuccokkal tele.

- Király a szobád! - bólintottan egyet elismerés képpen.

- Kösz - rávetődött az ágyára, és magpaskolta maga mellett a helyet - Nem jössz?

- Hát nem is tudom - indultam meg bizonytalanúl felé.

- Nem harapok, - kacsintott egyet - egyenlőre.

Megálltam a szoba közepén, mire ő csak jóízűen felnevetett, és feltápászkodott az ágyáról, majd odajött hozzám.
Olyan közel volt, hogy éreztem meleg lehelletét magamon. Tenyerével végig szántott a hasamon.

- Mit csinálsz? - az ajkamba kellett harapnom, hogy nehogy megremegjen a hangom.

Nem mondott semmit. Derekamnál fogva elkezdett tolni egészen addig, amíg a falhoz nem értünk. Két kezét a fejem mellé tette, és ott hagyta őket. Fejét lehúzta, hogy szemeink egy vonalban legyenek. Tekintete a szemeimről az ajkamra vándorolt, és egy kis időre el is időzött ott, majd visszatért a szemeim tanulmányozására.

- Olyan szép szemeid vannak.

- Nincs bennük semmi érdekes - nevettem fel zavaromban.

- Sosem láttam még ilyen fekete szempárt - húzta mosolyra az ajkait.

Nyeltem egy nagyot.

- Most pedig - hajolt közelebb hozzám.

- Most pedig? - nyaltam végig alsó ajkamon.

Lehunyta a szemeit, és hozzám hajolt. Ajkait lassan az enyémre nyomta, és olyan halál lassúsággal csókolt meg, hogy azt hittem belehalok. Egyik kezét elvette a faltól, majd simogatni kezdett vele. Jólesö sóhaj hagyta el az ajkaimat, mire ő nyelvét a számba csúsztatta. Fogalmam sincs meddig csókolóztunk, csak azt tudom, hogy jó volt. Aztán mind a ketten vöröslő arccal eltávolódtunk a másiktól.

- Hát ez.... - nem tudtam folytatni.

- Hát ez csodás volt - mondta kifulladva.

Csak bólintottam egyet levakarhatatlan mosollyal az arcomon. Megfogta a kezem, és az ágyhoz vezetett. Lefeküdt rá, majd magaután húzott.
Csak feküdtünk egymás mellett, és bámultuk a másikat egészen addig, amíg a mellettem fekvő fiú álomba nem zuhant.