Mert más vagyok...▶Befejezett!◀

5.rész

Az ágyon fekve vártam, hogy Steven végezzen a fürdéssel. Mikor a szoba ajtaja kinyitódott rögtön odafordítottam a fejem. Csak egy törölköző volt rajta semmi más. Nagyot nyelve felültem, és néztem, ahogyan a szekrényéhez sétál.

- Gyors voltam? - pillantott hátra a válla felett.

- Nem éppen - nevettem fel - Pont azon gondolkodtam, hogy bemegyek utánad.

- Jöhettél volna - sétált felém egy pimasz mosollyal az arcán.

- Igen? - felálltam, és elé léptem.

Ujjaimat vizes hajába vezettem, mire ő lehajtotta a fejét és szájon csókolt. Kezeivel benyúlt a pólóm alá, és megmarkolva az anyagot lerántotta rólam. Tarkójánál fogva mégjobban magamhoz húztam, hogy a testünk összeforjon.
Lentről csengetés halladszott.
Kábúlva húzodtam el Steventől. A velem szembelévő fiú szaporán vette a levegőt, mellkasa gyorsan mozgott fel- és le.

- Miért álltál le? - lépett újra közelebb hozzám.

- Mert csengettek? - ráztam meg a fejem nevetve.

- Majd csak elmegy - vonta meg a vállát.

- Menj, és nézdd meg ki az! - megpusziltam a száját, majd intettem neki a kezemmel, hogy induljon.

- Mindjárt jövök - mondta, majd lesietett a lépcsőn.

Óvatosan odalopakodtam a lépcsőhöz, hát ha meghallok valamit.
Steven egy lánnyal beszélgetett, viszont, hogy mit azt nem hallottam.
Halkan lementem a lépcsőn. Ott álltak egymással szembe, csak nézték egymást, aztán a lány Steven ajkaira tapadt.
Először nem kaptam levegőt, megkellett kapaszkodnom a lépcső korlátjába, hogy ne inogjak meg. Csak néztem őket, és éreztem, hogy megszakad a szívem.
Úgy húztam magamra a cipőm, mintha ott sem lennének. Már az ajtóban álltam, és a kilincsen volt a kezem, mikor a lány utánam szólt.

- Szia!

Hátra fordúltam - Öhhm...szia!

A lány hozzám lépett, és kinyújtva a kezét várakozón nézett rám - Lucy vagyok , Steven barátnője.

Átnéztem a lány válla felett Steven pillantását keresve, de hiába - Jason - fogadtam el a kezét - Nekem most mennem kell - köszöntem el, majd kiléptem az ajtón a reggeli hidegbe.
Erőt vettem magamon, és haza indultam. Ezer millió gondolat cikázott a fejemben, egyszerűen nem tudtam felfogni a történteket.

- Jason várj meg! Kérlek! - Steven hangjára megdobbant a szívem, de nem gyengűlhettem meg.
Megráztam a fejem, és futásnak eredtem. Nem csak Steven elől, hanem az összes vele kapcsolatos érzés elől elakartam menekülni. Futottam, és futottam, de Steven sokkal gyorsabbnak bizonyúlt. Nagy lendülettel rámugrott, mire előre estem ő meg rám.

Az arcom a betonnak nyomódott, alig bírtam megszólalni - Aúú!

- Jaj, bocsi-bocsi! - a fiú leszállt rólam, majd hatúlról megragadva felhúzott a földről.

Leporoltam magam - Mit akarsz?

- Csak hallgas meg - elém lépett - Kérlek!

Aprót biccentettem, hogy mondhatja amit akar.

- Sajnálom! Nem így terveztem. Én-én Lucyt már nem szeretem, és ezt ő is pontosan jól tudja, csak még nem tudta elfogadni. Elakartam neked mondani, hogy még van ő, de nem tudtam, hogy hogyan közöljem veled. Mielőtt bármi olyasmire gondolnál, hogy én csak szórakoztam veled, verd ki a fejedből, mert nem így van - tartott egy kis szünetet, majd két kezébe fogta az arcom - Eddig nem vonzódtam a pasikhoz, - halkan felnevetett - aztán jöttél te, és minnél több időt töltöttem veled, annál jobban akartalak. Olyant kezdtem el érezni irántad, ami még nekem is furcsa volt. Szeretem a hangod, a szemed, az illatod, és azt hiszem téged is szeretlek - tekintetét az enyémbe fúrta, mire nekem mosolyra húzódtak az ajkaim.

- Én már az első napon beléd estem, mind két értelemben - mindketten felnevettünk.

Szorosan magához húzott, arcát pedig a nyakamba fúrta. Olyan erősen ölelt magához, hogy alig kaptam levegőt.

- És most mi lesz? - húzódott el tőlem.

- Őszintén? Nem tudom - ráztam meg a fejem, majd homlokomat az övének döntve álltunk ott hosszú percekig.