Komótosan kinyitom a szemem. Világos van, kint zuhog az eső; idebent meleg van. A mellettem kattogó órámra pillantok, ami szerint 11:21 van. Lesiettem a konyhába, anyu már az ebédet főzte. -Jóreggelt-erőltettem egy mosolyt magamra.
-Szia édesem-mosolygott vissza-milyen volt a tegnap este?
-Tökjó-vágtam rá, majd a hűtőhöz léptem.
Kivettem egy dobozod baracklevet és csinaltam mellé piritóst, majd felvágtattam a szobámba. Képtelen lettem volna beszélni anyunak a tegnap estéről, mert ha elmondom, hogy milyen szarul éreztem magam kiskad. Másfelől viszont nem akartam a részletekbe sem belemenni, hogy "milyen jól éreztem magam", így a menekülös taktikát választottam. A szobámba lépve levágódtam az ágyamra, majd a laptopomat az ölembe véve élveztem az életet. A fejem rettenetesen sajgott, talán a gyógyszerek, talán az este miatt, mindenesetre egyre elviselhetetlenebb. Rákattintottam a böngészőre. Még nem döntöttem el, hogy mit fogok csinálni, de mint hű, 21. századi gyermek ez szinte már alap. Lassan bepötyögtem a keresőbe, hogy facebook, majd türelmesen vártam amíg betölt. Mikor megjelent a sok poszt, lassan kezdtem el nézegetni azokat, mikor valamin meg akadt a szemem. Ilyen. Nincs. Nem. Ez. Nem. Lehet. Már a látványtól is a sírás kerülgetett, majd mikor végig olvastam a posztot, már folytak a könnyeim. Félve, de rákattintottam a kommentekre, majd mikor megláttam, hisztizve lecsaptam a laptopom tetejét és kiszakadt belőlem a sírás.
*Elképesztő. A suliban a legmenőbb fiúk közül egy, tegnap este a 12.c-ből, Michelle Lloyd-dal érkezett. Senki nem hitt a szemének, amikor Eric Khan egy ilyen szürke kisegérrel az oldalán lépett be a Valentin napi bálra. Vajon az egymáséra kulcsolt kezük egy újabb románc kezdetét jelzi? A szerelmesek báljára kézenfogva érkezni egyértelműen rámutat arra, hogy Eric, a jellemtelen, és egyáltalán nem a "menők" sorai közül szalasztott Michelle-lel alakítja kapcsolatát, amit senki nem néz jó szemmel. Vajon Michelle bírni fogja a megpróbáltatást, a népszerű diákok között? Vagy egyáltalán együtt van Eric és Michelle? Sok lánynak a szíve törött össze, mikor egy Eric féle szívtipró Michelle-t választotta sok más, ranglétrán is hozzá passzoló lány helyett.* Eddig olvastam el. Ennyi kellett. Nem bírtam tovább. Sikítottam volna, de egy hang nem jött ki a torkomon. A párnámba fúrtam az arcomat és a könnyeim pedig egyre jobban átáztatták azt. A fejem zakatolt, a mellkasom lüktetett. Rettegtem. Féltem. Annyira, hogy azt nem lehet szavakba önteni. A cikk, a sulink "bulvár" honlapján jelent meg, amit nem igazán lehet tudni, hogy ki vezet; viszont a cikket Sharon osztotta meg facebookon. Az ismerősei számának köszönhetően, már nincs olyan ember az iskolában, városban, országban, univerzumban, aki nem olvasta volna. Reménykedtem, hogy anyuék, csak anyuék ne olvassák. Nem bírnám ki, ha meglátnák. Képtelen lennék nekik erről beszélni, és bár nincs rossz viszonyunk, szerintem egy tini se lenne képes egy ilyet megosztani a szüleivel. Egyre jobban belelovalltam magam a sírásba, ami kezdtett átalakulni félelemmel vegyülő hisztivé. Hogy mitől féltem? Szembe nézni ezután az osztállyal, az iskolával. Remegő kézzel nyúltam a gyógyszereim után, és bár tudtam, hogy most nem szabadna bevennem, nem érdekelt. Az éjjeli szekrényemben kutattam, mikor rezgett a telefonom. Utánna nyúltam, és csodálkozva láttam, hogy 17 nem fogadott hívás.
Donna, Donna, Ruth, Donna, Ruth, Ruth, Ruth, Donna, Ruth, Donna, Donna, Ruth, Eric, Donna, Eric, Ruth, Donna
Képtelen voltam bárkivel is beszélni, így kivettem a gyógyszeres dobozból négyet, mikor valakik berontottak a szobámba.
Donna trappolt be idegesen a szobámba; de mikor meglátott, rögtön megenyhült az arca. -Komolyan mondom, ilyen is csak veled történhetett-ült le mellém.
-Kö-hössz-röhögtem el magam szipogva.
-Aahj te lány..sajnalom-ölelt át Donna.
-Énis-mosolyogtam kínosan.
-Most megyek és megverem Ericet-állt fel dühösen.
-Várjál egy picit amíg énis "jobban" leszek és akkor megverhetnénk közösen-dobtam magam hanyat az ágyon, miközben idézőjelet formáltam az ujjaimból a "jobban"-nál.
-Okéoké-huppant le ő is.
-Amugy hívott többször is-suttogtam magam elé-Szerinted tényleg ő lehetett?
-Mármint Eric?-nézett értetlenül Donna.
-Aham-gondolkodtam magam elé bambulva.
-Nembiztos-mosolyodott el halványan.
Lementünk a konyhába, majd egy tál popcornnal és egy dobozos almalével tértünk vissza filmet nézni. Donna felajánlotta, hogy nálunk marad, amiért nagyon hálás voltam. Egyedül éreztem magam, csalódott voltam és rettegtem. Ilyenkor mi a legjobb és egyetlen dolog ami kizökkenthet egy picit is? Egy barát. Jelen esetben Donna. És hogy hol van Ruth? Talán ki kéne akadnom amiért ő nincs itt? Nem is tudom. A gondolatok a fejemben csak úgy cikáztak, egyáltalán nem figyeltem a filmre.
