Gyűlölt színjáték

I. A csodálatos terv

    Harry Potter szokásához híven battyogott a Griffendél klubhelyisége felé, miközben azon agyalt, mennyivel különböznek a mostanság gyakori magányos sétái a kastélyban azoktól, mikor a barátaival tette meg ugyanezeket az utakat. Csakhogy idén mind Hermione, mind Ron prefektusi jelvényt viselve végezték el az ezzel járó plusz munkáikat is, ami a mai napig kicsit nyugtalanította Harryt. Ez cseppet sem volt meglepő: hármójuk közül kettőjüknek lett ez kiszabva, és rá maradt a magányos utolsón szerepe. Noha ezenfelül tovább is sok időt töltöttek együtt, idén ez mégsem volt ugyanaz, nem is beszélve arról, hogy ezúttal a Főnix Rendjének titkaival, Voldemort feltámadásával és a rengeteg lecke mellett Dolores Umbridge-dzsel is foglalkozniuk kellett: az a nő mindentől eltiltotta a diákokat, ami egy csöpp hangulatot is jelentett volna a szürke hétköznapokban. Ezért sem varázsoltak órán, a tanárok is ellenőrizve voltak, nem hozhattak létre csoportokat sem - amit a három jó barát még a szabály hivatalos létrejötte előtt megszegett a Dumbledore Serege nevezetű körrel - valamint ami a leginkább zavaró volt: A Weasley ikrek csakúgy, mint ő maga, örökös eltiltást kaptak a kviddicstől. Az utóbbi elég nyomasztóvá vált az utóbbi hetekben, főleg, mert ezzel is egyre csak csökkent az a kevés indok is ami megmaradt, miért is akarja inkább minden idejét az iskolában tölteni, mintsem a Privet Drive-on. Nem tudott szabadulni a torkában növekvő gombóctól és hirtelen rátörő ingerlékenységtől, akárhányszor csak a megtelt pályára nézett vagy a kirakott kupák előtt haladt el, esetleg valaki szóba hozta. Ezt a legtöbben már érzékelték is a környezetében, így nem is nagyon emlegették a sportot, sőt, ha valaki aki még nem volt olyan bölcs, mint ők, megpróbálták hangos beszéddel vagy egyéb cselekedetekkel magukra vonni a sebhelyes varázsló figyelmét, mielőtt az csak kezelhetetlenné válna. 

   Miközben Harry bemászott a vászon mögött rejtőzködő kis alagútfélén a klubhelyiségbe, ahol még voltak is néhányan, elmerengett: valahogy orvosolnia kéne ezt a problémát, mégpedig nem azzal, hogy belenyugszik az örökös földi léttől - nem, ő bizony el fogja érni, hogy visszakapja a seprűjét. Már a gondolaton érezte, hogy ez nehéz lesz, de ez csak fokozódott, mikor azon kezdett tanakodni, hogyan is érje el mindezt. Gyakorlatilag semmi hasznos nem jutott eszébe még akkor sem, mikor kedvenc kopott fotelében ücsörögve figyelte, ahogy a kandalló lángnyelvei mintha csak kergetőznének, mozgolódnak, s olykor erős reményeket fűzött ahhoz, hogy keresztapja arcképe ismét megjelenik a tűzben és hasznos tanácsokkal látja el. De ez természetesen nem történt meg, így már-már félálomban támasztotta a fejét, mikor a kiürült klubhelyiségbe érkezett két barátja, ezzel visszarántva őt az éber emberek túlságosan is fárasztó világába. A lány értetlenkedve nézett rá.
 - Harry, azt hittük, már alszol. Vagy negyed órája elmúlt éjfél. - mondta közben félretolva néhány tincset ami az arcába lógott. Vörös hajú barátja viszont csak nyugodtan, ugyanakkor fáradtan huppant le saját kis helyére, amit mostanság nem kellett féltenie senkitől, ugyanis a gyakori prefektusi elintéznivalók miatt nem sok időt töltött a klubhelyiségben, de emellett is ott volt az, hogy a könyvtárban lassan több időt töltöttek, mint a hálókörletükben.
 - Gondoltam megvárlak titeket... - hazudott, ami bár a mellette szintén már félálomba roskadt fiún bevált, de a velük lévő boszorkány hamar rájött, hogy nem ez az igazság, s egyik szemöldökét felvonva követelte a valós magyarázatot. A szemüveges csak felsóhajtott, és normálisan felült.
 - Arra gondoltam, el kéne érnem valahogy, hogy Umbridge újra kviddicsezni engedjen. - mondta fáradtan, de gyorsan hozzátette: - Engem, meg a terelőinket. - célzott itt az ikrekre. A hallottakra reagálván Ron szeméből egyből eltűnt az álmosság és csak értetlenséggel vegyült kíváncsiság férkőzött a helyére. Az ötlet Hermionére is hasonló hatással volt annyi különbséggel, hogy ő ügyesebben tartotta kordában az érzelmeit. 
 - És azt meg mégis hogy akarod? - nyögte ki mellette ülő barátja, megelőzve a lányt, aki már szóra nyitotta a száját. 
 - Én is itt akadtam el. - mordult rá Harry, de az arcot látva amit válaszként kapott, csak sóhajtott egy aprót. - Bocs, fáradt vagyok, és eléggé nehéz téma. Umbrigde-nek mindene megvan, amit csak akarhatott... mivel érhetném el, hogy újra engedjen játszani?! - fakadt ki most már még az előbbinél is idegesebben, aminek köszönhetően Ron a fotel távolabbik végébe húzódott, mintha a zöld szemű bármikor meggyulladhatna. A vörös hajú minden bizonnyal egyet értett vele, ugyanis ha szavakban nem is fejtette ki, arca pontosan erről árulkodott. De mint mindig, most is csak a lány volt más véleményen, ami olyan egyértelmű volt, hogy mindkét fiú érdeklődve nézett rá, azt várva, hogy akárcsak a házi feladatnál, most is elárulja nekik a megoldást, persze ezúttal kérlelés és könyörgés nélkül, meg kihagyva azt, amikor mindketten az eszét dicsérik. 
 - Azt hiszem, van egy ötletem. - törte meg a csendet a boszorkány, tudomást sem véve az őt figyelő tekintetekről.
 - Igen, azt tudjuk, minket az érdekel, mi az. - vágta rá Ron, mire az egyetlen válasz egy haragos pillantás volt. Harry tudta, hogy ezzel lehet megsértették a lányt és nem árulja el a tervét, de ő sem volt most olyan hangulatban, hogy könyörögjön neki. Hermione  pedig legalább olyan fáradt volt, mint ők ketten, így neki se tartott tovább a duzzogása pár másodpercnél, Harryék nagy örömére.
 - Talán a megoldás nem közvetlenül Umbridge. - mondta legalább olyan sejtelmesen, mint mikor Dumbledore mesél nekik. A hosszú hajú csak felsóhajtott, ugyanis értette mit jelent a két rámeredő szempár. - Én csak arra gondolok, hogy nem feltétlenül Umbridge az, akinek nyaliznod kéne, Harry. Persze, vele is rendesen kell viselkedned, de épp csak annyira, hogy ne legyen büntetőmunkád vagy bármi hasonló bonyodalmad vele. Akárcsak egy hidegháború. - mondta, amitől Harrynek ugyan már elkezdtek forogni az agyába a kerekek, Ron az utolsó kifejezés hallatán csak még értetlenebb grimaszt vágott. A boszorkány ezzel már nem foglalkozott. 
 - Remek. De mégis kin keresztül kéne megközelítenem? - sóhajtott lemondóan a kócos hajú fiú, visszadőlve a foteljébe, ahol időközben előrehajolt a kirohanása során. - Rá normális ember nincs hatással!
 - Nem is mondtam, hogy könnyű dolgod lesz. De talán Malfoy... - mormogta az utóbbit inkább csak magának, de elég hallhatóan ahhoz, hogy borzalmas reakciókat váltson ki az előtte ülőkből.
 - Nem fogok Malfoynak jópofizni! - vágta rá ingerülten Harry, Ron pedig csak hevesen bólogatott.
 - Igaza van, Malfoy egy beképzelt kígyó! - dühödött fel. Hermione újabb sóhajjal nyugtázta a kirohanásukat, ami már a sokadik volt az eltelt percekben.
 - Pedig nincs más megoldás. Malfoy apja a minisztériumban elég fontos embernek számít, Cornelius Caramel kedvencei közé került, az utóbbi időben meg csak még inkább. - Ha Malfoyt ráveszed, hogy beszéljen az apjával, még esélyed is van. - vonta meg a vállát nyugodtan, majd mint aki jól végezte dolgát, lehuppant a megszokott helyére. 
 - És mégis mivel kéne elérnem, hogy Malfoy ezt tegye? - sziszegte Harry, miközben a hajába túrt fél kézzel. A boszorkány végignézte a mozdulatsort, majd az arcára ismét kiült az őt eláruló sejtelmes kifejezés: eszébe jutott valami. 
 - Nos... hallottam, ahogy a mosdóban beszélgetnek néhányan. Az a pletyka terjeng, hogy Draco Malfoy... nos, homoszexuális. - nyögte ki enyhén kipirult arccal, figyelmen kívül hagyva a meglepett tekinteteket. - Amúgy a lányok a Mardekár Jéghercegének is szokták hívni, mivel még sose volt egy árulkodó jel se, hogy érdeklődött volna egy lány iránt. - egészítette még ki monológját. - Persze, ez csak pletyka, de sok mindent megmagyarázna. 
   Pár perces csend állt be köztük, majd végül Harry törte meg a kínosan hosszúra nyúlt másodpercek további sorát.
 - És mégis mit kéne kezdenem ezzel? - kérdezte, noha mindhármójuk tudta, mire céloz ezzel a lány annak ellenére, hogy nem mondta ki.
 - Arra Harry, hogy el kéne csábítanod. Ha kell, le is kellene feküdnöd vele. Már amennyiben meleg. Persze ez már rád tartozik, hogy mennyire fontos a kviddics neked... nem hiszem, hogy bárki megtudná a dolgot. Gyanítom Draco sem híresztelné, hogy az esküdt ellenségével volt kapcsolata, de nem muszáj megtenned. 
 - Van más lehetőségem?
 - Maga Lucius Malfoy, vagy maga Umbridge, esetleg Cornelius Caramel, vagy... - és itt folytatta a Harryék számára ismeretlen nevek sorolását, s Ron nem azon csodálkozott, hogy élhetnek emberek ilyen nevetséges nevekkel, hanem a mennyiségen, amit Hermione megjegyzett és akár egy hangfelvevő, vissza is mondta. - De ezek közül szinte senki sem áll a mi oldalunkon, nem véletlenül olyan fontosak a minisztériumnak. - zárta le az utolsó levegőjével a boszorkány, mire Harry csak morgolódott.
 - Miért, Malfoy nem az? - kérdezte, mire meg is kapta a választ egy égnek emelt tekintet és egy bólintás formájában.
 - Mégis nála van a legnagyobb esélyed. Valószínűleg ő meleg, valószínűleg ő az, aki befolyásolható. - mondta fáradtan. - Sajnálom, Harry. - tette hozzá olyan hangnemben, amin érződött, hogy inkább a kviddicsre gondol, de sajnos a fiúban erősebb versenyszellem volt ennél.
 - Ha Voldemortot túléltem, ezt is túl fogom! - pattant fel vitézül a helyéről, nem foglalkozva azzal, hogy a név hallatán a körülötte lévők összerezzentek, vagy éppen a lélegzetük akadt benn. 
 - Remek, de most már elmegyek aludni. - kelt fel nyugodtan a lány. Minden bizonnyal nem vette komolyan a fiút, s a vörös hajú barátja is így tett. - Jó éjszakát. 
 - Jó éjt. - reagáltak egy szólamban a fiúk, akik egyből követték is Hermione példáját, s eltették magukat holnapra.

   Ron hamar elaludt, de Harry még hosszú ideig csak forgolódott az ágyában. Biztos Draco Malfoy az egyetlen út ahhoz, hogy ő ismét a levegőben kergethesse az aranycikeszt? A felsoroltak közül ez hangzott a leghatékonyabb módszernek, ugyanakkor a leginkább abszurdnak is. Mégis mit fog kezdeni a híres Harry Potter a Mardekár Jéghercegével?