Gyűlölt színjáték

II. Váratlan lehetőség

   Harrynek közel sem volt olyan nyugodt éjszakája, mint a körülötte szuszogó, vagy éppen horkoló hálótársainak. A gyomrában az undor, izgalom és félelem kavargott egyszerre, ami közel sem alkotott kellemes párost és a lehető legrosszabb hatással volt a fiú alváshoz való hangulatához. Pontosabban, a hangulata az úgy-ahogy megvolt hozzá, csupán a megvalósítása nem ment a magas adrenalin szintjének köszönhetően. Semmi baja nem volt a meleg emberekkel, különösebben nem érdekelte őt az ilyesmi, de az, hogy most annak kell tettetnie magát csupán a kviddicsezésért, felkavarta. Valamint, mi az, hogy le kell feküdnie vele? A csók még nem zavarta volna, az első csókját így is megkapta már Cho Chang. De akkor mi van azzal, ha esetleg a szüzessége forog kockán?...

   A következő napokban a fiú feje ilyesfajta gondolatokkal volt tele, amit a barátai is észrevettek, így bár Ron nem, de Hermione megragadta azokat az alkalmakat, mikor Harry grimaszolni kezdett elmélkedés közben, és leplezetlen érdeklődéssel kérdezett rá, hogy mégis mire jutott eddig a dologgal. A végére viszont már abban sem volt biztos, hogy valaha is érne ennyit mindez, elvégre ha végre Umbridge elhagyja a Roxfortot, akkor ő ismét seprőre ülhet. A probléma ezzel viszont az volt, - Hermione elmondása szerint - hogy pontosan nem tudja senki sem, meddig kell még elviselniük ezt a rózsaszínbe öltözött varangyot. S bár sem vörös hajú barátja, sem ő maga nem mondta ki, de hallgatásukkal erős jelet adtak arra, hogy kénytelenek egyetérteni a boszorkánnyal, elvégre igaza van. Mégis, bár Harry már kezdett lemondani az ötletről és viszonylag belenyugodni abba, hogy semmit sem tehet, egyszer egy ebéd alkalmával a Nagyteremben, a Griffendél jelenlegi kviddics kapitánya, Angelina jött oda a három jó baráthoz, igencsak lelkes arccal - ami Ronra nézve nem jelentett jót. Az elvárt beszélgetést, ami a lány és a Weasley fiú közt folyik majd le, egy teljesen hirtelen dolog helyettesítette, noha a szeplős arc már egészen lesápadt félelmében. Angelina a szemüveges varázsló vállára tette a kezét, és egészen lehajolt a füléhez, hogy halk beszédét is hallja, noha az volt olyan hangos, hogy a jobbján s balján helyet foglaló barátai még pont hallják:
 - Harry, hallottam, hogy találtatok egy módot, hogy Umbridge ismét engedjen kviddicsezni! - mondta lelkesen, mire a megszólított arca lett falfehér, míg Ron arca átváltott egyre csak erősödő vörös színbe. - Draco Malfoy! Ez remek ötlet! És a végén még jól meg is járná, ezzel végre bosszút állhatnánk a Mardekáron! - lelkendezett továbbra is a hetedéves, majd felegyenesedve még meg is veregette örömében talán kicsit túl erősen is, Harry vállát, ahol eddig a keze volt. - Remélem nem okozol csalódást ebben sem! Már várunk! Ja, és lehetőleg a Griffendél-Mardekár meccsre már legyen valami, nyerni akarunk! Pedig azt hittem az idén már semm i esélyünk erre! - s ezzel otthagyta az erősen verejtékező Weasley-t, a félig már kísértet Potter-t, és a meglepett-vidám Granger-t, kinek a tekintete a két jó barát közt cikázott. Pár másodpercre kiült a csend hármuk közt, amit végül mégiscsak a zöld szemű varázsló tört meg.
 - Te szóltál Angelicának Malfoyról?! - fakadt ki, de a mellette ülő boszorkány egyből lepisszegte, elvégre mindez egy titkos tervnek kellett, hogy legyen. - Mellesleg, az nem számít senkinek, hogy én nem vagyok meleg?!
 - Ne haragudj, én nem mondtam, csak talán picit kiszaladt a számon amikor Angelica a csapatot és a kupát siratta, hogy még van esélyünk, hogy ha minden összejön és sikerül elérned, hogy megint engedjenek kviddicsezni... - magyarázkodott a már hajánál is vörösebb arcú fiú, de Harry-t megelőzve Hermione válaszolt, de teljesen ellentétesen a fiú érzelmeivel.
 - Ez csodás, Ron! - kezdett kuncogni. - Így Harry legalább biztos megteszi, semmiképp se hagyná cserben a kviddics csapatot, ugye? - itt mindkét szempár a szóban forgó személyre siklott, aki viszont ezt a hozzáállást határozottan sértőnek tartotta, amiből az következett, hogy a további órákon s órákban egyáltalán nem is szólt barátaihoz, vagy ha azt mégis megtette, az cseppet sem hangzott jól.