Gyűlölt színjáték

VIII. Csak néhány...

   A Nap ráérősen foglalta el helyét az égen, ehhez elhozva az első sugarakat és a reggelt. A két fiú egymásba gabalyodva feküdtek az ágyon, külső szemlélőként nehezen lehetett volna megmondani, melyik lábfej kihez tartozik. Malfoy egész kényelmesen bújt oda az őt ölelőhöz, kinek a karja most a szőke csípőjénél volt. Ketten osztoztak egy nagy, krémszínű takarón, mindkét hajkorona sokkal inkább volt madárfészekhez hasonlítható. Az éjszaka során a mardekáros már közel sem érezte magát annyira veszélyeztetve, így noha csak álmában, de igenis iskolatársa felé fordult és odabújva hozzá ölelte át a másikat, aki persze így továbbra is csak magához vonta őt.
   Harry lapos pislogásokba kezdett a hirtelen fényesség miatt amit a reggel eljövetele hozott magával, majd csak egy mély levegőt véve nézett kezdett szemüvege után tapogatózni. Neki csak ekkor esett le a helyzetük: a mellkasát nyomó, csiklandós érzés nem volt más, mint az ideiglenes szobatársának a feje, aki viszont még az igazak álmát alhatta. A griffendéles szabad kezével a szemüvegéért nyúlt, majd amint azzal ismét rendesen látott, felmérte a helyzetet. Nem merte elengedni a másikat, ugyanakkor hozzáérni sem: rettegett, hogy felkelti. De aztán, a házát jellemző szokás, miszerint a kíváncsiság felülmúlja a félelmeket, ismét irányítása alá vonta.
   Az ujjai csak lassan és finoman túrtak a puha, tejfölszőke tincsek közé, melyek könnyen formázhatóan omlottak az ujjai közt hagyott rések közé. A márványszín test egy pillanatra megfeszült, az arc mely a legfinomabban faragott angyalszobrokét idézte egy kisebb grimaszba torzult, de egy mély levegővétel után visszamerült álomtalan álmába. Harry nem győzte mindezt vigyorgás nélkül és persze élt is a lehetőséggel: a szőke hajával játszott, megfigyelte, mire hogyan reagál így álmában, de azt kellett észrevennie, hogy az egész olyasmi, mint egy kis szerkezet, ami kétféleképpen reagálhat valamire. Az óvatos, lassú és figyelmes érintésekre mindenképp pozitívan: noha csak apró mozdulatokkal és lassan is, de próbált közelebb férkőzni a másikhoz, akár egy kisgyerek. A griffendélesben megannyi dolog merült fel: bárcsak elújságolhatná valakinek, mennyire örül ennek. Azt már magában tartotta, miért. Köze sem volt a kviddicshez, ő annak örült, hogy ilyen közel juthatott olyasvalakihez, akit gyakorlatilag csak most ismert meg. Az a Malfoy, akit tanítási napokon és eddig látott, teljesen különbözött attól, aki most volt. 
   Harry észre se vette, mennyire elmerül a gondolataiban, csak abban a pillanatban, hogy egy fáradt hangot hallott.
 - Potter, mégis mit csinálsz? - érkezett a nyűgös kérdés, ahogy a szőke felemelte a fejét, majd csak homlokát ráncolta, míg iskolatársa elrántotta a kezét, s ő is egy pillanat alatt lökte el magát tőle. - Mi a francot csinálunk? - kérdezte felháborodva.
 - Szerintem a így hordanád a hajad, sokkal jobban állna. - jegyezte meg Harry, ügyet sem vetve a másik felháborodásán, ezzel persze csak fokozva azt.
 - Mi a fasz, Potter? - förmedt rá, már felülve az ágyban, de a takarót gyorsan magára is húzta, ami a zavaráról árulkodott alulöltözettsége miatt.
 - Férfi nemi szerv és ha minden igaz, neked is kell, hogy legyen valahol. - vigyorgott.
 - Abban legalább biztos vagyok, hogy neked van. Kár, hogy a nyakad tartja. 
   Három másodpercnyi egérutat kapott a Mardekár diákja, ugyanis a következő pillanatban a sötét hajú a semmiből térdelt fel, majd rávetve magát társára, kezdte az oldalánál csiklandozni, csak reménykedve abban, hogy meglesz a hatása. De szerencsével járt. Draco Malfoy minden fanyarságot meghazudtolva amit valaha is az arca helyére varázsolt, ezúttal harsány nevetésének hangjával töltötte be a szobát és próbálta elkapni a másik kezét, hátha ezzel elszabadulhat, vagy könyörögni, de alig egy szót tudott volna kierőszakolni ajkain. Felszabadultan próbálkozott a meneküléssel, de a saját nevetése olykor olyan szinten erős volt, hogy már magát akadályozta vele, ugyanakkor szemüveges iskolatársa élt a pillanatnak, amit teremtett: mélyen az emlékezetébe véste ezt a felszabadult arcot és a hozzá társuló nevetést. Talán mert pontosan tudta, hogy közel sincsenek olyan kapcsolatban, hogy ez bármikor máskor megtörténjen, hacsak nem tesz ezért valamit...
   Harry egy pillanatra hagyta abba, amíg a basszus hang még fáradtan nevetgélt alatta, - ezzel egy időben megpróbálva elegendő levegővel feltölteni a tüdejét, elvégre eddig nemigen volt erre lehetősége -  de aztán a mardekáros nagy meglepettségére, a semmiből, csak úgy megváltozott a légkör. Harry Potter gyomra már csaknem kétszer fordult ki, a szívét a torkában érezte dobogni és maga is tudta, hogy amellett, hogy ő sosem volt a szavak embere, a rajta felülkerekedő érzést semmi nem tudná rendesen kifejezni. Pontosabban, szavak nem, így a tettekre hagyatkozva hajolt a másik ajkaira. Szépen, lassan, bizonytalanul... mígnem találkozott azokkal az ajkakkal.
  A másik ajkai édesebbnek bizonyultak, mint az álmaiban, a viszonzás pedig jobban meglepte, mint ahogy azt képzelte. Noha nem tartott tovább pár másodpercnél, mindketten rendesen meg voltak zavarodva, amint a szürke és a zöld tekintet ismét egymásba fúródott. Egyetlen csók volt csupán, ami bár úgy tűnt, sokkal több mindenen alapult, mint egy hirtelen felindulás, mégsem lehetett volna szavakkal megfogalmazni mindazt.
 - Ugye tudod, hogy ezután már nem zsarolhatsz a beállítottságommal? - kérdezte halványan elmosolyodva a szőke, közben átkarolva a fölötte támaszkodó nyakát, aki alig hitte el mindazt, ami történik, ami az arckifejezésén is meglátszott: értetlenül pislogott a másikra, mintha éppen azt állítaná, hogy Dursleyék úgy imádják a varázslókat és boszrkányokat, mint Arthur Weasley a muglikészítményeket. 
   Ő... elérte volna a célját? Megcsókolta. Igen, de a kviddicsnek köze sem volt ahhoz, hogy miért tette. Élvezte azt a rövid kis csókocskát, ami kettejük közt elcsattant, utána mégis borzalmasan érezte magát, amiért ki fogja használni azt a fiút, aki ennyire naivan próbál boldog lenni. Legalábbis, valami hasonló.
 - Ennyire nem csókolok rosszul, köszi. - húzta el a száját Malfoy, s Harrynek csak ekkor esett le, hogy már jó ideje aligha reagál bármire is amit a másik mond.
 - Nem, dehogy, csak... ez fura, nem? - kérdezte kissé kínosan annak ellenére, hogy ő volt az, aki lekapta a másikat, de látva a másik mosolyát, az ő ajkai is egy apró mosolyra húzódtak. 
 - Nem mintha bármelyikünk is normális lett volna valaha. Csak te a megszokottnál is hülyébb vagy. - vigyorgott a másik, mire a szemüveges is elnevette magát.
 - Te pedig melegebb és szőkébb. - hajolt egészen közel az ajkaihoz, de egyenlőre még nem csókolta meg őket. A szürke tekintet az ő ajkaira szegeződött, majd a zöld szempárba fúródott. 
 - A hajszínemmel mi a baj? Azt hittem, tetszik. - értetlenkedett.
 - Mugli vicc, mindegy. - sóhajtott, majd némileg feloldódva kóstolta meg ismét azokat az ajkakat, amik egyszerre hoztak megnyugvást, izgalmat és idegességet is perceibe.