Gyűlölt színjáték

X. Bódult szükségletek

Írói megjegyzés: 

Elsőként szeretnék minden olvasómtól elnézést kérni - imádlak titeket, aligha feledkeztem meg rólatok a nyár, vagy akár az ősz eddig eltelt részében és iszonyatos bűntudatom volt, amiért így cserbenhagytalak titeket (tudom, hogy a legtöbben el is feledkeztetek erről a fanficről, netán csak kósza gondolatként maradt meg, de nekem azért nagyon a szívem ügye lett, hogy mindenképp be tudjam fejezni és ne legyen félbehagyva). Szóval tényleg elnézést - még életjelet sem adtam, mert nem akartam semmiféle szennyel telepakolni a fejezetek helyét, de most ezt mégis úgy éreztem jobb, ha idebiggyesztem. (Külön bocsánat azoktól, akik szeptemberben vagy akármikor kommentet írtak egy fejezethez és nem válaszoltam - mindet láttam, mindet köszönöm, de egyiket sem érdemlem meg. Imádlak ám titeket <3)Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ültem neki megannyiszor az írásnak, de a nyaram sajnos még csak nem is hasonlított az elképzeltekhez és iszonyatosan nehezen vészeltem át az egészet, nehéz időszak volt az életemben: abban sem voltam biztos, hogy valaha tudom-e majd folytatni ezt, vagy egyáltalán az írást. De most, egy bizonyos dátumtól számítva csaknem négy hónappal azt tudom mondani, hogy túljutottam rajta annyira, hogy minden ismét a normális legyen. Köszönöm a türelmeteket és azt is, hogy volt, aki nem felejtett el. 

   Harry észre sem vette, hogy ezalatt az eső kint már jó ideje csepergett - nem érezhetően, mindössze mintha valaki éppen csak rálehelne a földre, mégis elég intenzíven ahhoz, hogy a kis permet átitassa a talajt és a föld helyett mindenkinek sárban kelljen tapicskolnia, ami több okból is hátrányos volt a griffendéles számára: megnehezítette azt, hogy észrevétlen maradjon, s mindemellett még az épületben is árulkodó nyomokat hagyott volna a sáros cipője. Ez is egyike volt azon pillanatoknak, amikor magában nem kissé bánta meg, hogy nem figyel jobban a boszorkányra: Hermione biztosan tudna valamilyen varázsigét, ami seperc alatt letisztítja a lábbelijét. 
   A sötét hajú varázsló végül csak megvárta egy helyben amíg szőke iskolatársa látó- és hallótávolságon kívül ér, majd azután indult el, mit sem törődve az általa okozott cuppogó hangokkal, elvégre volt neki ennél egy sokkal inkább komolyabb, sajátos problémája, ami nem mellesleg elég kényelmetlen helyzetbe hozta, noha tudta, hogy nem látja őt senki.
   A kastélyba vezető út egész egyszerűen ment, de ahogy oda beért, már sokkal lassabban kellett haladnia, arról nem is beszélve, hogy a zajt és a saját nyomait sem rejtegethette. Ebből adódóan amint az első lépcsőfokokat elérte - ahol ironikus, hogy Crak és Monstro jöttek lefelé - levette a cipőjét és a kezében vitte tovább. Így gyorsabban és halkabban is tudott haladni, nyom nélkül. A hálókörletükbe nem mert menni, hiszen a zuhanyzón is osztozniuk kellett, és talán soha nem tudná elfelejteni az ott történt dolgokat, azonban más nem jutott eszébe. Ahogy haladt egyre csak felfelé, megerőltetve ezzel a testét (elvégre egy kihagyott étkezés, idegesség, és már a kviddicspálya óta igen sietősen halad), így ezentúl a légzésére is ügyelnie kellett, nehogy a lihegése buktassa le. 
   Céltalanul szelte a folyosókat, közben a megoldáson agyalva, melyek közül most a jéghideg zuhany tűnt a legokosabbnak, amikor hirtelen elhaladt egy hatalmas, kétszárnyú ajtó előtt. A folyosó, a még tartó étkezés miatt egészen kihalt volt: egyedül maradt és ott volt előtte a megoldás - a Szükség Szobájának eltéveszthetetlen és csak olykor előbújó bejárata pont a legjobbkor jelent meg neki. Habozás és bármiféle körbenézés nélkül igyekezett be, ahol az első dolga az ajtó bezárása után az volt, hogy a fürdőbe siessen. Ezt persze olyan gyorsan tette meg, hogy csak beérve vette észre, hogy még most is a láthatatlanná tévő köpeny rejteke alatt van, így másodperceken belül az anyag a padlón kötött ki. A rendetlen vetkőzésben a soron következő ruhadarab a talár volt, amire aztán rázuhant a téveszthetetlenül piros-arany nyakkendő, az ing, a nadrág és szép sorban minden más is, mígnem Harry teljesen meztelenül nyithatta meg a meleg vízsugarat, ami alatt hamar elfoglalta a helyét. Az ajtónak háttal állva sóhajtott fel, s kezdett lassacskán lelkileg is megkönnyebbülni: túl van a kínos helyzet rosszabbik fázisán, amikor is még a lebukás veszélye fenyegeti. Megúszta, egymaga van, senki sem tud a történtekről rajta kívül - és ezen a tényen nem tervezett változtatni. Persze a dolog második része még tartott: a fejében újra és újra ismétlődtek a látottak, valamint a merevedése is egy olyan dolog volt, ami elég kellemetlennek bizonyult. Pontosabban, inkább az, hogy mi hozta őt ilyen állapotba. Eddig egyik fiúra sem tekintett hasonló módon és az ellenségére sem tervezett, így a dolgot inkább csak magát győzködve ezzel is, de akképpen magyarázta, hogy Draco Malfoy vonásai túl nőiesek: nem ismert más vele egyneműt, akinek a bőre ilyen tiszta és világos, valamint puha lett volna - mintha csak könyörögne azért, hogy megérintsék, mégis félne tőle. Egy fiú sem fésülte ilyen szigorúan és figyelmesen hátra a haját annak ellenére, hogy a kusza tincsek talán még jobban is álltak neki. Lehetséges volna, hogy pont ezért nem hagyja úgy őket? Nem, kizárt - biztos volt abban, hogy inkább a szigor hatását akarta kelteni, mert ő bizony rászolgált a Jégherceg névre. Persze, ez  a hatás Harry szemeiben már megtört: elvégre a zuhany alatt az ő neve volt az, amit hallatott...