Fogságba Esve

4

Megálltunk egy kis háznál,ami az út mellett volt. Benőtte már teljesen a gyom. Dreia és én leszedtük róla,míg a többiek bementek. A belseje tele volt pókhálóval,és néhol penészes is.

-Fujj-Noel undorodva hátrál el az egyik polctól.

-Minden csupa pókháló-Luke kezével szedte őket,míg Alexa a ruhájával próbálta.

-Mit tippeltek,mi lehet itt?-Reni nevetve fogta az egyik szoba kilincsét,és várta a válaszokat.

-Hálószoba-nevetett Lily.

-Konyha-mondta Luke a takarítás közbe'.

-Gyerekszoba-Alexa odalépett Reni mellé.

-Én is gyerekszobára szavazok-mondtam,mikor beléptem az ajtón.

-Én is-röhögött Dreia. Reni mosolyogva kinyitotta az ajtót. Egy 7-8 éves vékony kislány állt előttünk. Lily felsikoltott,és Dreiához bújt. Az megpróbálta megnyugtatni. Letérdeltem.

-Hogy hívnak,kislány?-kérdeztem.

-Lola Lidal. Menjetek el.

-Miért?

-Mert itt nem vagytok biztonságba. Követtek benneteket.

-Dehogy is-mosolyogtam.

-De igen. Érzem a jelenlétük. Rátok fájnak fogaik. Itt vannak,nem messze a háztól. Menjetek el.

Összenéztünk a lányokkal,meg persze Noellel.

-Mi van,ha igazat mond a csaj? Ha itt vannak?-Dreia magához ölelte Lilyt. Noel megfogta Alexa kezét.

-Akkor el kell tűnnünk innen. De Lolát sem hagyjuk itt-mondtam,majd felé fordultam.-Szóval,ha igazad van,és tényleg itt vannak,akkor te is jössz velünk.

-Nem-ennyit mondott,majd nekünk hátat fordítva kinézett az ablakon.-Ha most elindultok,lehet nem érnek útól. Ha viszont időztök még,elkapnak. Induljatok.

-Nélküled nem-mondtam,és a többiekre pillantottam.

-De.

Hátrafordultam Reniékhez.

-Figyeljetek...Induljatok el. Mi is megyünk nemsokára utánatok. Ne aggódjatok,sietünk,és nem lesz semmi baj,ígérem. Az én makacsságom miatt ne maradjatok itt. Kérlek,tegyétek meg ezt nekem-megöleltem őket.

-De Abigél. Ha valami lesz,és nem találkozunk többé,én kinyírlak-játékosan behúzott nekem Dreia.

-Oké,megengedem-nevettem.-Induljatok.

Kiléptek az ajtón,és futásnak eredtek.

-Miért nem mentél velük?-Lola rám emelete két nagy kék szemét.

-Mert egy embert sem hagyok magára. Nem fogok nélküled elmenni,akár mennyi időbe is kerül.

-De ők voltak a "családod". Ők voltak,akik mindig melletted álltak. Engem 5 perce ismersz,mégis itt maradtál velem.

-Hagyjuk már kérlek. Ők bíznak bennem,és én is bennük. Nem lesz semmi baj. Induljunk el utánuk,kérlek.

-Rendben,mindjárt,még valamit be kell fejeznem-azzal elővett egy kis füzetet. Elkezdett bele írni,csak úgy járt a keze. Mintha nem is ő lett volna: szeme teljes fehérre váltott. Ijesztő volt nézni,így kihátráltam. És az előszoba ablakából megnéztem,hogy elmentek e már Reniék. A válasz: igen. Mikor jobban odahajoltam anya rémes feje tűnt fel,odanyomva az üveghez. Gyorsan hátrálni kezdtem,majd az ajtóra pillantottam. A kilincs elkezdett mozogni. Behátráltam Lolához,aki már befejezte a munkálatát. Becsuktam az ajtót.

-Mi történt?-kérdezte.

-Kannibálok-válaszoltam. Nekitámasztottam a hátam az ajtónak ,és úgy tartottam.

-Lola,lennél szíves lehúzni a redőnyt?

-Igen-gyorsan cselekedett,ám előtte megláttam anya fejét. Lola kissé rémülve jött oda hozzám. Hallottuk,ahogy anyu megpróbálja betörni az ablakot. Apának sikerült kinyitni az ajtót,és már bent volt a házban.

-Ilyen már történt veled,Lola?-kérdeztem.

-Nem,még sose-mondta riadtan.

Apa kint,az előszobában csörömpölt. Benyitott minden hova,aztán megpróbált ide is,de mivel kulcsra volt zárva,békén hagyta a kilincset,majd az ajtónak esett. Háromszor estünk előre. És akkor hirtelen csend lett: se apa,se anya nem esett semminek. Ez rossz jel volt.

-És most?-Lola megfogta a kezem.

-Rajta,törjük ki az ablakot-mondtam. Felhúztam a redőnyt,majd nekivágtam egy széket. Kitört. Anya egy közeli erdőben gyűjtött faágakat. Lolával futásnak eredtünk,megkerülve a házat. Anyu észrevett,és sietve utánunk rohant. Apa még mindig azzal a k*baszott ajtóval sz*rakodott. Megfogtam Lola kezét,és szinte magam után húztam. A lány nagyon sokszor nézett hátra. Anya nem volt tőlünk olyan messze,körülbelül 6-7 méterre. Ekkor valami fülsüketítő hangot hallatott,mire apa kikukkantott a házból,majd mikor észrevett,neje után eredt. Futhattunk egy olyan 25-30 percet,mikor meghallottam Dreia hangját:

-ABI!

Elnézegettem minden felé,és jobbra megláttam Dreia aggódó arcát.

-Gyertek ide!

Bementünkabba a bokorba,ahova hívott. Anyuék nem vettek észre. De ezzel még nincs vége...