Megérinthetlek?

6.rész

Amikor reggel megszólalt az ébresztőm, morogva fordultam átt a másik felemre. Annyira utáltam, hogy suliba kellett mennem. Felkeltem, és miközben öltözködtem azon gondolkodtam, kinek vétettem. Fáradtan elcsoszogtam Mark szobája mellett, aki még édesen szundikált. Tegnap mindent elmondtam neki, mire ő csak gonoszkásan vigyorgott. A fiúk annyira nem értik a lányokat. Ha egyszerűen nem jön be valaki, akkor nem jön be és kész. Nem kell találgatni. Vagy faggatolózni. Mivel anyáék még aludtak, összedobtam magamnak valamit uzsira, és a táskám a hátamra dobva kisétáltam a még hideg tavaszi levegőbe. Mivel annyira okos nem voltam, hogy hozzak valami melegebb felsőt vagy szvettert magammal, vacogva tettem meg az utat a suli felé. Ahogy beértem a sárgára festett épületbe, meglepve vettem észre mennyi gyerek jött el. Ahhoz képest, hogy választhatták volna a pihenést és a shoppingolást, legalább tizenöt lányt láttam a lépcsőknél várni. A tanár, aki szervezte ezt az egészet, a suli büfé mellett állt, és egy csomag paprikát szorongatott a mellkasához. Felhúzott szemöldökkel figyeltem, ahogy beszélget a büfés nénivel, miközben a paprikát egy pillanatra sem engedi el. -Cső- hallottam meg magam mögött a már jól ismert rekedt, álmos hangot. Megfordultam, és esetlenül intettem Patricknek. Kócos haja a homlokába lógott, vastag nyaklánca nem hiszem el, hogy nem nyomhatta a nyakát. -Mizu?-kérdezte résnyire nyitott szemekkel. Nem tudtam eldönteni, hogy azért van e itt, mert kényszerítették, mint engem, vagy magától jött ide. -Öhh, hát én jól vagyok. Veled?- kérdeztem vissza illedelmesen. Szerencsére már nem tudott válaszolni, mivel Mrs. Lapát mindenkit elkezdett felfelé terelni. Az egyik osztályteremben telepedtünk le. Az egyik középső padba huppantam le, a táskám pedig a mellettem lévő székre dobtam. Így jeleztem, hogy a hely foglalt, és nem kívánok magam mellé semilyen társaságot. Bunkó voltam? Őszintén, nem nagyon érdekelt. Azt kívántam, legyen már ennek az egésznek vége. -Nos, jó reggelt kívánok mindenkinek, kis buzgó méhecskék!- kiáltotta túl a duruzsolást Mrs. Lapát. Buzgó méhecskék? Komolyan? És ezzel bele is kezdett hegyi beszédébe, amiben az égig dícsértek a két lektorunkat, és elmondta az egész életrajzukat. A padomat kezdtem tanulmányozni. Hihetetlen, mennyi féle képpen ki lehet fejezni, mennyire utálja valaki az iskolát. -Na, hát sziasztok, szeretném mindenkinek megköszönni, hogy eljöttetek. Tudom, mennyire fontos minden diák számára a tavaszi szünet, és az, hogy most itt vagytok, nagyon sokat jelent. A nevem...- felkaptam a fejem. Nem, ez nem lehet igaz. Ilyen nincs. Bárhol megismertem volna ezt a hangot. Amikor pedig megláttam, rájöttem, ez nem csak a képzeletem hülye szüleménye. Feszes farmerba tűrt fehér ing, ami könyékig fel volt tűrve feszes karján. Zöld tekintete ide oda cikázott a jelenlévők közt, még nem nézett rám. -...Matt.- suttogtam vele együtt. Az a Matt, aki megtalálta a macskám és elakasztott a moziban. Most meg volt borotválkozva, így sokkal fiatalabbnak nézett ki. -Ő pedig  egy kedves ismerősöm, James.- mutatta be a mellette álló srácot. Neki zöld ingje volt, és barna szemei, ezen kívül teljesen egyformának tűntek. -Mielőtt elkezdenénk a projektet, mutatkozzunk be egymásnak.- javasolta James, és az egyik elöl ülő fiúhoz fordult. Mindenki sorban bemutatkozott, én pedig leszegett fejjel azon gondolkodtam, mit mondjak. Helló, Lili vagyok. Taliztunk már, ugye? Nem. Egyszerűen csak elmondom a nevem. Vagy csendben maradok. -Oké Tory, következő?- hallottam meg, majd mikor felpillantottam rájöttem, hogy már nekem kéne bemutatkoznom. Jamesre néztem, aztán Mattre. Engem figyelt, majd mikor találkozott a tekintetünk megrándult a szája. Halvány mosoly suhant át az arcán, ami ellágyította szigorú vonásait. -Lili vagyok.- mondtam, még mindig Mattre összpontosítva. Amikor észre vettem, hogy nem bírok máshova nézni, leszegtem a fejem, és a padra bámultam. Kínos!

Sziasztok!:) Mostantól már csak hetente egyszer lesznek részek- hétfőn, vagy kedden:).