Picture frame;lrh [BEFEJEZETT]

fourteen

Tényleg nem értem miért hibáztat mindenért engem. Sokkal inkább ő a hibás. Talán nem kellett volna minden nap lerészegedni vele, hanem megpróbálni leszoktatni az ivászatról.
Mindegy is. Az én lelkiismeretem tiszta volt, és az is marad.

Három napja van anya a kórházban és minden egyre súlyosbodik. Az állapota romlik, és nincs megfelelő donor.

Most éppen bent vagyok vele a szobában. Apa nincs itt, mert dolgozik.
Olyan ijesztő ez a hely. Minden fehér, zsinórok, kábelek lógnak mindenhol és csak a gépek csipogását lehet hallani. Anya már egy ideje alszik, és nem akaródzik felkelni.

Egy nővér jön be kék ruhában, megnézi a gépeket, igazít a branülön anya karjában, felír valamit a füzetébe, majd felnéz rám.

- Mióta alszik az édesanyja?

- Körülbelül másfél órája jöttem, akkor még fent volt, de egy órája már csak alszik. - mondtam

Rápillantott arra a monitorra, ami a pulzusát és az ilyesmiket méri, majd lejegyezte amit rajta látott.

- Köszönöm. - indult ki

- Várjon! Ez mit jelent? Most milyen az állapota?

- Esik a pulzusa, ami nem a legjobb jel, de látszólag minden rendben van. Kérem ha felébredne szóljon.

- Rendben.

Legalább egy óra telt el azóta, hogy a nővér kiment. Kezdtem unni a várakozást, és a fenekem is sajgott már. Elindultam felfedezőútra. Megkerestem a mosdót, majd ezután a büfét. Vettem egy szendvicset, s leültem megenni.

Elmerültem a gondolataimban, és csak néztem ki a fejemből.

Egyedül vagyok.

Nem gondoltam volna, hogy ezt ki merem gondolni, de hiányzik Luke. Tény, hogy sokat veszekedtünk, és több volt a kiabálás mint a normális hangnem, de élveztem a társaságát. Talán ha élne jó barátok lehetnénk. Vagy az is lehet, ha egy suliba járnánk, népszerű lenne és ugyanúgy megvetne mint mindenki más.

Sétáltam vissza a szobába, s egy fél óra elteltével valamelyik gép hangosan jelezni kezdett. Gyorsan a nővérhez mentem, és szóltam neki. Behívta az orvost, engem pedig kiküldtek.

Óráknak tűnő várakozás után végre kijött anya orvosa. Az arcáról nem sok jót olvastam le.

- Sutton, sajnálom, az édesanyja elhunyt.

Túl gyorsan történt minden. Mire észbe kaptam a doki sehol nem volt. Viszont apámnak lejárt a műszakja, tehát nemsokára itt lesz.

Fogtam a pulóveremet és már ott sem voltam. Siettem, nehogy meglásson. A hátsó ajtónál távoztam, és elindultam hazafelé, hogy átöltözzek, és összeszedjek pár cuccot.  Miután ez megvolt, útnak indultam. Fogalmam sem volt hova, de pár napig semmiféleképpen nem szándékozom összefutni az apámmal. Nekem ott annyi lenne.

Estig sétáltam, s egy padon kuporogva rájöttem, hogy ez nem a legjobb ötlet volt. De otthon az a barom kinyírna, nem tehettem mást.

Ekkor leült valaki mellém. Fekete bakanccsal, fekete nadrággal és szintúgy fekete pólóval. Ám csapzott szőke haja kivirított a sötét öltözékéből.

Ekkor jöttem rá, ki ült mellém.

Luke.