Boyz with Fun - BTS Oneshots

Ismeretlen ismerős (Jimin)

– Hogy én mennyire nem szeretem a Halloweent! Anyáék meg elmennek utazgatni... – morogtam, ahogy belebújtam a pulóverembe. – Ez is csak egy hülye ünnep, amit divatból átveszünk, mert „amerikai". Dél-Koreában élünk az iste... – morgolódásomat a csengő hangja szakította félbe. – Kezdődik...

Leszaladtam a lépcsőn, majd egy fintorral az arcomon kitártam az ajtót.

– Hali! – köszönt rám az ajtóban álló személy. Arcát gázálarc fedte. Fekete-fehér baseball dzsekit, szakadt farmert és bakancsot viselt.

– Szia! – köszöntem neki megszeppenve. – Gyere beljebb, kint elég hűvös van – intettem a ház belseje felé.

– Köszi! – vette le álarcát, majd rám virított egy száz wattos mosolyt.

A fényben jobban megnéztem őt magamnak. Úgy 175 centi körül lehetett... én, a magam 158 centimmel eltörpültem mellette. Túl idősnek látszott az édesség gyűjtögetéshez. Nem nagyon értettem, de nem foglalkoztam vele. Mindenkinek kell egy kis kikapcsolódás. Felzselézett, fekete haj, étcsokira emlékeztető, igéző szemek. Arcvonásai finomak, mégis határozottak. Egész helyes. A pulcsi takarása ellenére is látszott, hogy felsőteste ki van dolgozva.

Tekintetem visszatért az arcára, melyen kujon mosoly húzódott. Akkor vettem csak észre, mennyire lángol az arcom. Becsukta maga után az ajtót, gázálarcát pedig a fogasra akasztotta.

– Egész cuki lettél – hajolt közvetlen az arcom elé. Orrunk majdhogynem összeért. Hátrébb hőköltem, de a fal megállított. Két tenyerével a fejem mellett támasztotta magát. Szája résnyire nyílt, és egyre csak közeledett felém.

– A csokid! – jutott eszembe, kimentve magam a kellemetlen helyzetből. Nem hagyhatom, hogy megcsókoljon egy srác, akit most látok életemben először... és valószínűleg utoljára. Kibújtam a karja alatt, és pár pillanattal később egy tábla csokival a kezemben tértem vissza.

– Gyors voltál – dicsért meg a kanapén ülve, de hamar felpattant, s már előttem is termett. Még képes bepofátlankodni? Állam mutató- és hüvelykujja közé fogta. Legszívesebben ott helyben agyonvertem volna, de ledermedtem. Nem mozdult a testem. – Tiszta vörös az arcod, tudsz róla? – nevette el magát halkan.

– Gúnyolódással nem sokra mész. – tájékoztattam, bár örültem volna, ha a hangom nem remeg bele.

Kicsit mintha ledöbbent volna, de nem tartott sokáig ez az állapot. Úgy tűnt, a válaszom csak adott neki egy löketet. Elmosolyodott, s szorított egyet az államon, ami szinte már fájt, majd keményen megcsókolt. Szemeim tágra nyíltak, a csoki kiesett a kezemből. Ez nem történhet meg! Egyszerűen nem... Ez csak egy rossz álom! Az édesség halk puffanására, mely a padlóval való találkozását jelezte, felcsillant a szeme. Ajkait halk cuppanással választotta el enyéimtől, majd eleresztette az állkapcsom.

Már naivan a végéről kezdtem képzelődni, mikor előhúzta korábbi mosolyát. Egyik kezével végigsimított arcomon, majd beletúrt a hajamba. Tekintete ezalatt lassan szemeimről ajkaim felé vándorolt. Másik kezét pedig hihetetlen sebességgel csúsztatta hátamról csípőmre, és egy gyors mozdulattal magához vont. Ujjai betévedtek a pólóm alá, perzselő nyomokat hagyva maguk után. Mozdulni még mindig nem tudtam, csak sodródtam az árral. Elmondhatatlanul zavart és aggasztott, hogy így le tudott taglózni az előttem álló srác.

Szépen lassan hátrafelé vezetett, mígnem a sarkam belecsapódott a kanapéba. Finoman ellökött, én pedig, mint egy zsák krumpli, dőltem el az ülőalkalmatosságon. Felém tornyosult, s rám nehezedett, hogy éreztesse velem, semmi esélyem a menekülésre. Tenyerem a mellkasának feszítettem, megpróbálva mégis eltolni magamtól, de túl gyengének bizonyultam.