Boyz with Fun - BTS Oneshots

Egyetlen ecsetvonás (Jungkook)

– Itt jó lesz. Szerinted?

– Igen, ez nekem is jó helynek tűnik – ejtettem le óvatosan vállamról táskámat, s egy elégedett mosollyal arcomon végignéztem a tájon.

A mező fáradtan terült el a reggeli napsugárban fürödve, s a zöld fű néhol aranyosan csillogott, akár valami drágakő. A magas fák nyugodtan tűrték, ahogy a szél játékosan borzolja kócos lombkoronájukat; a tengernyi színű és formájú virág pedig boldogan táncolt a madarak énekének vidám dallamára.

Kezemmel eltakarva a nap lágyan perzselő sugarát, néztem fel a kék égre, melyen csupán néhány termetes bárányfelhő vándorolt a szellő útját követve.

– Hogy' találtál erre a lenyűgöző helyre? – néztem Jungkookra, aki idáig sem tétlenkedett. Már a két felállított állványra helyezte fel a festővásznakat, s az egyik mögül kukucskált ki, egy szelíd mosolyra húzva ajkait.

– Egy barátom javasolta – vetette le lábáról cipőjét zoknijával együtt, majd, akár puha paplanok közé zuhanna csak, hanyatt vágódott a fűben.

– Nagyon szemfüles lehet, ha megtalálta ezt az eldugott tisztást – telepedtem le kényelmesen a fiú mellé, s lehunyt szemekkel élveztem, ahogy a nyári nap melege cirógatja arcomat.

– Nem mondanám – kacagta el magát jóízűen, mire kérdőn fordultam felé, megtámaszkodva egyik könyökömön. Korábban fejét fedő baseballsapkája arcára volt terítve, de a karima alól így is kikandikált aranyos fogsora. Nevetését hallva nekem is halványan felgörbült a szám széle, s türelmesen vártam, míg megenyhül kacaja. – A barátnőjével sétáltak az erdőben, de eltévedtek és itt kötöttek ki – vázolta, miután légzése az egyenletesre csillapodott, s fentebb lökve sapkája szélét, gyermeki csillogással szemében pillantott rám alóla. – Azt mondta, végül csodálatos időt töltöttek itt, bár sajnálatos módon egy nagy vihar miatt hamar el kellett menniük. Mindenesetre úgy áradozott a helyről, mintha maga lenne a Paradicsom, ezért úgy döntöttem, eljövök lefesteni.

– Még jó, hogy mi nem tévedtünk el! – nevettem. – Elképzelni sem merem, mi lett volna, ha egy ijesztő és sötét helyen lyukadunk ki. – A gondolattól egy kellemetlen inger cikázott végig gerincem vonalán, minek hatására még a karom is libabőrös lett, amit nem voltam rest a fiú orra alá dörgölni. – Látod? Pedig csak átsuhant az agyamon.

– Szerencse, hogy én jobban tájékozódom, mint Taehyung – lökte el a kezem nevetve, ahogy felült, majd hátra simítva fekete fürtjeit, visszatette a sapkáját a fejére.

– Taehyung? – Alig jött ki a hang a torkomon. A név hallatán emlékek ezrei rohamozták meg elmémet. Jók és rosszak, vidámak és fájdalmasok egyaránt. Még nem tettem túl magam rajta teljesen, pedig már hónapok óta szakítottunk. Fájó volt hallani, hogy ő már megtalálta az új szerelmet, ráadásul pont itt, ezen a mesébe illő helyen élvezték önfeledten egymás társaságát.

– Jiyeong – simított arcomra Jungkook, mire felocsúdva a melankóliából, kérdőn kaptam rá az elhomályosodott tekintetem. – Sajnálom, nem szabadott volna idejönnünk – simította ki szememből az útnak induló könnycseppeket.

– Nem – emeltem el kezét arcomtól –, én sajnálom. Rég volt már... ideje megtanulnom, annak, hogy közös barátaink vannak, az az ára, hogy hallok felőle – mosolyogtam megtörölve az arcom.

– Jiyeong?

– De most – dobtam le magamról szandáljaimat, hogy az én talpaim is élvezhessék a fű selymes tapintását –, fessünk! – Állásba pattanva nyújtottam kezem a fiúnak, aki halvány ívvel ajkain megrázta fejét, majd segítségemmel talpra húzta magát.