Kölyök • Seth Clearwater ff. / Hun

V. Fejezet

Csak bámultam. Még mozdulni sem mertem, mikor a hatalmas, homokszínű óriás farkas megjelent a bokrok mögül, ahol nem olyan rég még Seth tűnt el. Kábultan pislogtam hátha csak képzelődöm, de az állat nem tűnt el, továbbra is türelmesen ácsorgott előttem pár méter távolságban, barna szemeiben kíváncsiság volt és némi félelem. Értelem.

- Seth? – motyogtam hangosabban, abban reménykedve, hogy valahonnan előbukkan, s kitépi lábaim a földbegyökerezettségből, de a fiú nem jött, helyette a farkas tett előre egy bizonytalan lépést, mire én válaszul kettőt is hátráltam. – Jesszusom! – motyogtam ajkaim elé kapva kezem, mikor leesett, hogy Seth a farkas. Seth farkas! MI VAN? – Hogyan? – kérdeztem hisztérikusan, de választ persze nem kaptam. El is ájultam volna, ha a farkas megszólal...

Csak bámult rám azokkal a gyönyörű szemeivel, kissé félre biccentett fejjel, s én nem tudtam mit kellene hinnem; FARKAS! De nem lehet, hiszen ő Seth! Az én Sethem! Vagy mégsem?

- Oké, én most...azt hiszem...inkább haza megyek, ugyanis mindjárt besötétedik... – magyaráztam, miközben egyre hülyébben éreztem magam. Egy farkasnak magyarázkodom, miközben a pulzusom az egeket szántja... Nem vagyok normális, de csak akkor kaptam észbe, mikor az állat szomorúan bólintva hátrált pár lépést, s utat engedett az ösvény felé, amerről jöttem.

Miközben elsiettem mellette akaratlanul is nagyobbat kerültem a kelleténél, hogy biztos távolságban legyek tőle, majd mikor megindultam még hátra sem mertem nézni. Pillantása örök éltre beleivódott a tarkómba...

Gyors lépteim mégis lassúnak bizonyultak a farkassal szemben, ugyanis mikor kiértem az erdőből, Seth már ott volt és várt rám. Barna szemei, melyeket nem rég még egy farkason láttam teli voltak félelemmel, ami kisfiús arcvonásain is látszott. Hirtelen azt hittem, hogy el sírja magát, de aztán rá kellett jönnöm, hogy engem fojtogat a sírás.

- Rain, ugye nem félsz tőlem? – kérdezte nagyot nyelve, biztos távolságba maradva tőlem, amit értékeltem. Nem bántana, ha akarna már rég megtette volna, nem? De, biztosan!

- Mi vagy te? – kérdeztem mély levegő vétel után, mikor más nem jutott eszembe. Nem féltem tőle, erre hamar rá jöttem és meg sem akartam kérdőjelezni eme érzésem. Nem akartam félni tőle!

- Farkas – motyogta félig lehajtott fejjel. – Tudod, a törzsünknek van egy legendája... – kezdett volna bele, ha én nem szakítom félbe;

- Ne! Inkább nem akarom tudni! Kérlek Seth, holnap elmegyek és...és... – szavaim végül csak néma tátogásokba csuklottak át, miközben könnyeim óvatosan kezdték el lassú útjukat az arcomon. Egyszerűen csak egy srácnak akartam megjegyezni, akibe beleszerettem és nem akartam tudni, hogy igaz-e, ami az előbb volt vagy sem... Mindegy is volt. Elmegyek és ez a döntésem végleges volt.

- És itt hagysz – fejezte be végül a mondatot saját elképzelése szerint, s mire észbe kaptam újra alig pár milliméternyire volt tőlem, amitől ha lehetséges volt ez még teljesen elkábultam. Megbabonázott a nézése, az illata, a...csókja...

Ajkai játékába a szívem milliószor, plusz egyszer tört darabokra és épült fel újra, miközben egyik keze a derekamra, míg másik a tarkómra csúszott, hogy véletlenül se távolodhassak el tőle. Nem is akartam, de sajnos a levegőt is csak bérbe kapjuk...

- Keress mást... – suttogtam végül, majd vissza sem nézve rá menekültem vissza a lakásba, hogy aztán zokogva boruljak az ágyamra, mikor felértem a szobámba.

Éjszaka nem aludtam semmit, csak pakolásztam és vártam, hogy a reggel eljövetelével újra a hátam mögött hagyhassak mindent, de előtt még volt egy kis dolgom;