Kölyök • Seth Clearwater ff. / Hun

IV. Fejezet

Nem. Valahogy nem volt kedvem leugrani, egyszerűen nem vett rá az isten, hogy beleugorjak abba a jéghideg vízbe, amibe a többiek nagy előszeretettel mártóztak meg újra és újra. Engem még csak a hideg is kirázott, és egyszerűen még a bátyám kihívó tekintete sem hergelt fel. Ha nem akarom, akkor nem fogom megcsinálni. Ennyi.

Lehetett fél hat, mikor végre megunták és haza fele indultunk, a többieken nem lehetett látni a délutáni programot, továbbra is forró bőrük volt és mintha meg sem érezték volna a hideg, Lapushi szelet... Bezzeg a bátyám... azt hittem mentem megfagy, de ő persze csak játszotta a macsót, így inkább nem is bökdöstem a büszkeségét, tudtam jól, előre láttam, hogy ennek egy jó kis nátha lesz a végkimenetele, de majd meggyógyul... Nagy fiú már, miért nekem kellene aggódnom érte?

- Anyu ki fog nyírni... – jegyeztem meg gúnyosan, mire csak szúrósan rám pillantott, de én csak továbbra is bájosan vigyorogtam rá.

- Szerintem már megszokta, hogy a fia egy idióta – jegyezte meg halkan Seth mellőlem, és még direkt tett arrébb egy lépést, hogy Nate meglendült keze ne csattanjon a tarkóján. Sikerült.

- Igaza van – álltam Seth mellé, mire ő büszkén elvigyorodott, mintha külön kitüntetés lenne számára, hogy az ő pártját fogom...Áh, hülyeség!

- Ezt majd máskor megbeszéljük – zárta le végül a témát Nate azzal a „később megverlek emiatt" tekintettel, amiben én nem nagyon hittem, így csak egy „ha megmered tenni már csak keresztapa lehetsz" nézéssel viszonoztam, ami látszólag elég volt, mert valóban terelni kezdte a témát...

- Mindegy. Holnap a ti kegyeitekre bízom Raint, ugyanis nekem egész nap tanulnom kell – vágott egy hatalmas fintort, ami engem kissé felháborított, mármint a nem a fintor...

- Ugye csak viccelsz?! – horkantottam. – Nem kell rám küldeni egy csomó bébiszittert, különben is, dolgom lesz holnap... – tettem még hozzá, csak úgy mellékesen.

- Milyen dolgod van már neked az első hétvégén? – nézett rám hitetlenkedve, a többiek kíváncsi tekintetéhez társulva.

- A suliban lehetett jelentkezni ilyen kutyasétáltatós, menhelyes ízéra... – magyaráztam zavartan, nem értettem, hogy miért hoz ennyire zavarba, hogy mások is tudják; törődöm más élőlényekkel. Pedig így volt; imádtam az állatokat, vagyis inkább a kutyákat. Nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget!

- Tessék? – kérdezte Jared leplezetlen meglepettséggel az arcán.

- Most mi van? – kérdeztem értetlenül. Ilyen hihetetlen ez?! – Szeretem a kutyákat... – motyogtam.

- És a farkasokkal milyen a viszonyod? – kérdezte Embry szemöldökét vonogatva, s mintha tekintete olykor Sethre villant volna, aki némán sétált továbbra is mellettem és inkább másfelé koncentrált. Belé meg mi ütött? És a többiekbe? Hogyan jönnek ide a farkasok?

- Semmilyen, tudod Floridában inkább a krokodilokhoz vagyok szokva... – magyaráztam, és még én éreztem hülyén magam... Mi közöm lenne a farkasokhoz?!

- Hát azt itt nem találsz, viszont... – kezdte volna, de mielőtt még elszaladt volna vele a ló Jacob egy határozott mozdulattal tarkón vágta. Most komolyan; ezeknek mi baja?!

- Na, jól van skacok, mi itt lefordulunk – intett Nate az ismerős ház felé, mire én kiábrándultan vágtam egy fintort, ami azonnal el is tűnt és inkább búcsúzkodni kezdtem.

- Miért vagytok ennyire forróak? – kérdeztem pár perc múlva, mikor Embry is megölelt és neki is volt vagy negyven fokos a testhőmérséklete.