Vörös csillag [Pokoli kín 1.] BEFEJEZETT

1 rész

A telefonom rezgésére ébredek fel. Kiveszem a párnám alól és kinyomom az ébresztőmet.
Körbe nézek a szobámba,majd ki az ablakon. Még sötét van kint.
Behunyom a szemeimet, hirtelen egy villám cikázik az égen.
Felkelek gyorsan a meleg ágyamból, pedig még ez az élettelen tárgy is érzi, hogy jobb lenne ha ott maradnék.
Össze szedem a zsebkendőimet, amit az éjszaka elhasználtam, gyorsan kidobtam őket és bezárkóztam a fürdőszobába.
Ilyenkor még mindenki alszik. Megengedem a forró zuhanyt és beállok alá. A hullámos fürtjeim most lelapulnak, és a víz lefolyik rajtam.
Megmosom magamat, aztán kilépek a zuhany alól.
Újra elkezd rezegni a telefonom.
Megfésülöm a hajamat, bár hiába, mert amint a fésüm végig szántja, a fürtjeim rögtön behullámosodtak.
Vissza megyek a szobámba és kinyitom a szekrényemet.
A lábaim esetlenül állnak, miközben idegesen rágom az ajkamat.
Felveszek egy farmert és egy sima fehér pólot. Nem túl nőies, de ez engem nem érdekel, nincs senki akinek meg kell felelnem.
A bedagadt szemeimet mégegyszer megmosom, egy kis smink, és már véglegesen el van tüntetve a tegnap esti zokogásom.
Megnézem a telefonomat.
5:20. Nem engedek a kísértésnek, ezért inkább bepakolok a táskámba.
Lemegyek, mindenhol csönd honol, csak az eső kopogása ad zajt.
Megcsinálom magamnak a fekete kávémat, hogy legalább egy kicsike erő legyen bennem.
A tökéletes családomnak a kirakott képét kezdem el tanulmányozni.
Elkortyolom a kávémat, nem törődve az égető érzéssel. A táskámat gyorsan leellenőrzöm, hogy megvannak-e a nyugtatók.
Leülök a kanapéra.
5:50. Anya fejét pillantom meg a köntösébe.
Gyorsan felpattanok, és elindulok felé.
Megtorpan amint meghallja a lépteimet.
Kérdőn rámnéz.
-Fent vagy megint?-kérdezi.
Bólintok egyet. Gyors puszit nyomok a homlokára, és a tökéletes magas alakját nézem, ahogyan bemegy a fürdőszobába.
Felhúzom a cipőmet és megnézem az üzenetet.
Azóta már egy nem fogadott hívás is díszeleg a képernyőmön.
Elolvasom az üzenetet,és egy gyors választ küldök.
Felveszem Anyunak a régi pulcsiját, ami még akkorról maradt meg, amikor még nem volt divatos. A kabátomat is magamra veszem,és elteszek magamnak még némi pénzt is.
Kilépek az ajtón. 6:20. Legalább nem kések el.
***
A kihalt utcán a lépteimnek hangos súlya van most. Az eső lelapítja valamennyire a hajamat. Újabb villám cikázik át az égen.
A hideg elkezdi az arcomat csípni, miközben a vihar kezd felerősödni. Lassan több embert kezdek meglátni igyekezve.
A cipőm kezd átázni, ahogyan igazából minden rajtam.
A fák a nagy szélben hajladoznak, mintha suttognának. Mentők, tűzoltók szirénáit lehet hallani távolról. Mégis a vihar adja a legnagyobb süvítő hangot.
Az iskola kapuja elé érve rengeteg autót veszek észre. Mind a diákoké.
A telefonom elkezd rezegni, előveszem. Mielött megnézhettem volna az üzenetet, valaki nekem jön. Elveszítem az egyen súlyomat, az erős váll fellökött. Előre esek, arccal a pocsolyába. Éles fájdalmat érzek a fejemnél, megprobálok felnézni.
Csak a távolodó magas, karcsu fiú alakját látom, nem zavartatja magát, kapucnijába rejti a fejét.
Erőtlenül felkönyökölök, de összecsuklik a kezem, érzem ahogyan egyre jobban átázok, a telefonom mellettem hever fekete képernyőjével. A hajam kezd sáros lenni, míg az arcom piszkos. Elsötétül minden elöttem.
***
Erős rázásra ébredek. Kinyitom a szemeimet, még mindig zuhog az eső.
Tessa rázogat engem.
-Jézusom Clasy, jól vagy?-kérdezi.
Értetlenül nézek rá, aztán eszembe jut. Fellöktek.
-Komolyan, néha elgondolkodom, hogy nem vagy öngyilkosság hajmalú.-mondja, miközben felsegít.
Felveszem a telefonomat, és még mindig nem mondok semmit.
-Vérzik a fejed!-ijedten néz rám.
A kezemet a fejemhez teszem, keresve a vért. Megérzem a nedves folyadékot és ránézek a tenyeremre. Vörös folyadék csillan rajta.
Újabb villám zavar meg minket, karon ragad Tessa, és behúz sietve az iskolába.
-Mindenki téged keresett.-mondja, miközben az orvosi felé húz.-Mit kerestél kint?
Az évek során annyiszor estem el, hol a lábamba, hol a lépcsőben, vagy csak úgy. Mára már mindenki megszokta a szerencsétlenségeimet, az iskolai nővérkét többször látom mint a rokonaimat.
-Valaki fellökött, és elestem.-motyogom.
-Az üzenetek?-kérdezi.-Legalább válaszolhattál volna.
-De el voltam ájulva!-mondom dühösen. Az ajtó elé érünk, benyitok.
Senki nincs bent a váró terembe. Tessa kinyitja a következő ajtót.
A nővérke nevetve köszönt minket.
-Most mi történt?-kérdezi.
-Fellöktek.-válaszolom.
Az arcukat elnézve nehezen hiszik el.
Letörölgeti a vért a fejemről és bevarrja.
-Legközelebb jobban vigyázz.-mondja mosolyogva.-Tessa, te meg figyelj rá, a végén még a kórházba fog kikötni.
-Azon vagyok.-mondja nevetve.
Amint kilépünk a szobából, megszólalnak az iskolai hangszórók, az igazgató beszél.
-Mindenki fáradjon azonnal a torna terembe!-töri meg a hang a folyosói csendet.
-Siessünk.-mondja Tessa, miközben újra megragadja a kezemet.
Rossz kedvűen hagyom, hogy maga után húzzon. Megpillantom a mellettünk elhaladó fiút. Ő volt az.
Dühösen megállok és utána nézek.
-Várj!-kiabálom neki.-Te voltál az aki ma reggel fellökött!
Nem néz hátra, rezzenéstelenül megy tovább. Magabiztos. Már most idegesít.
-Akkor menj a francba!-szólok neki. Tovább megy.
Eltűnik a folyosó végén.
Vissza fordulok, de Tessa már nem áll ott. Elkezdek sietni, és megnyugodva állapítom meg, hogy Tessa velem szembe jön. Lemaradt a jelenetről. Szerencse.
-Hol voltál?-kérdezi idegesen.-A végén egy kolompot fogok rád tenni. Vagy egy csengőt.-mondja elgondolkodva.
***
A torna teremhez érünk.
-Nincs egy új diák az iskolába?-kérdezem Tessatól. Ő ezekbe nagyon tájékozott.
-Nem, nem hinném.-mondja.-Miért, láttál valakit?
-Nem.-vágom rá rögtön.
Benyitunk a terembe.
Rengeteg diák az oda behúzott asztalokon ül, kiabálnak, és kihasználják, hogy most a tanároknak annyi hatalmuk sincsen felettük mint órákon.
A mi kis csapatunk felé vesszük az irányt.
-Clasy, szörnyen nézel ki.-nevet fel Mike, mi csak Makinak szoktuk hívni. Én majomnak.
Egy kedves grimaszt vágok, és helyet foglalok a földön a viháncoló lányok mellett.
Érzem, hogy valaki belém fúrja a tekintetét.
Felszisszenek az éles fájdalomra amit a vállaimba érzek. Jól indult a napom, mondhatom. A lányok idegesítő nevetése se segít rajtam.
-Min kacagnak ennyire?-kérdezem Simontól.
Mielött válaszolhatott volna, Tessa közbe vágott.
-Jött egy új diák.-mondja és elvigyorodik.-Amióta beléptél téged néz.
Automatikusan felnézek, a lelátón megpillantom.
Egyedül ül, a bőrdzsekije zsebeiben van a keze lazán.
Valóban engem néz.
Csak most tudom valóban megfigyelni az arcát. Fekete göndör haj, fekete íriszek, élesen kirajzolódó arccsontok, mind ezt egy fém piercing díszíti. Maga a tekintete sötét, és az arroganciáról árulkodik.
Semmilyen érzelmet nem tudok leolvasni az arcáról. Angyal. Olyan mint egy bukott angyal.
Megborzongok.
Elkapom a fejemet, érzem, hogy kezd a pír elönteni.
Tessa nevetve figyel engem.
-Tetszik, mi?-kérdezi kacsintgatva.
-Ő lökött fel reggel.-válaszolom szúrósan.
-Valóban?-kérdezi.-Akkor csak láttál valakit, nem?
Fújtatok egyet.
-Mi történt reggel?-kérdezi Wendy.
-Elestem.-motyogom, miközben Tessa elégedetten néz rám.
Egy tanár hangja hallgattatja el a diákokat.
Megkönnyebbülve nézek a hang irányába.
***
-Gyerekek!-tapsolt,egyedül csak őt vették ember számba a gyerekek a tanárok közül.-A vihar lassacskán elfog menni,ezért most mindenkit arra kérek,hogy menjen a saját termébe az órarendje szerint.
Mindenki egy nagy sóhajtással nyilvánítja ki a véleményét.
Felállok és mégegyszer a lelátó felé pillantok. A fiú eltűnt onnan.
Elindulok a többiekkel kifelé, megszólal a csengő. A szekrényemhez megyek Tessával és Haylevel. Miközben ők valamin beszélgettek, én csak a fiút kerestem a szemeimmel.
Megpillantom a folyosón igyekezve.
-Hé!-kiáltok utána.
Továbbra is siet.
-Állj már meg!
Hirtelen megtorpan,és unottan pillant hátra. Megállapodik a szeme rajtam.
-Te löktél fel reggel.-mondom,de a hirtelen magabiztosságom egy perc alatt elszáll.
-Leszállnal rólam?-kérdezi durván.
-Már bocs,de miattad bevertem a fejemet, és elájultam. Kint a viharban.-teszem hozzá.
Végig mér gúnyosan.
Az arcomat kezdi el nézni és a varrást.
-Már nem vérzik.-mondja.
-Nem mondtam, hogy vérzett.
Újra elindul. Nem hagyom ennyibe.
-Várj!
Megfordul villám gyorsan.
-Idegesítesz.-mondja szárazon.-Menj más után úgy mint egy pincsi kutya,és tartsd meg másnak a szánalmadat és az önsajnáltatásodat,egyáltalán nem érdekel a problémád.
Aucs. Mi másra számítottam?
Nem is ismerem,de a szavai mégis marnak.
Elviharzik,és újból eltűnik.
Tessához sétálok vissza.
-Láttam beszélgettél vele.-mondja biztatóan.
-Na és milyen?-kérdezi izgatottan Hayle.
-Ugyan olyan mint a többi helyes fiú. Arrogáns és beképzelt.-mondom.-Mindegyiknek ez a hátránya.
Tessa legyint egyet, de mintha Hayle csak olvadozna.
-Ma este buliba megyünk.-vigyorog rám a barátnőm.
-Na ne.-mondom.
-De,muszáj jönnöd,olyan kis magányos vagy.-mondja lebigyesztett ajkakkal Tessa.-Olyan vagy mint egy hulla, érezd magadat legalább ma jól!
Megvonom a vállamat.
-Legalább én választhassak ruhát magamnak.
-Szó se lehet róla!-vigyorog rám.
Morgok egyet,mire megölel engem Tessa. A vállamba újra éles fájdalom nyilal.
Magamba felszisszenek.
Becsöngetnek,mire hatalmas nagy diák özönlés történik. Nagy nehezen átturakodom magamat.
Belépek a termünkbe és helyet foglalok. Egyedül irodalmra nem járunk együtt Tessával.
A kezemet bámulom, egy alak ül le mellém.
Felnézek. Jajj ne.
***
Az angyali fiú nézett rám hasonló "lelkesedéssel".
-Foglalt ez a hely.-mondom neki.
-Igen, mert én ülök rajta.-húzza egy vigyorra a száját.
Fújtatva döntöm a homlokomat az asztalra.
-Clasy!-köszönt a tanár.-A szemeidet inkább a táblára szegezd.
A fiú hátra dől a székén, és elégedetten figyel engem.
Remek, most már nem ő az áldozat. Erre a szóra kiráz a hideg.
Oldalról látom, hogy még mindig engem néz.
-A mai témánk a nyomozás.-mondja a tanár miközben izgatottan össze csapja a kezeit.-Párban fogtok lenni, a lényeg, hogy az új padtársatokról minnél többet derítsetek ki. Jegyre megy, ajánlom, hogy rendesen dolgozzatok, mert ez már a második félév.
Ránézek a fiúra. Kitépek egy lapot a füzetemből. Ő is hasonlóan cselekszik.
-Óra indul!-mondja a tanár, majd leül az asztalához a kávéját kortyolgatni.
Néma csendben ülünk egymás mellett. Hirtelen elkezd vadul jegyzetelni.
A tollamat a számba helyezem és elkezdem rágni.
-Hogy hívnak?-töröm meg a csendet.
-Nem fogom neked elmondani.-mondja rezzenéstelen arccal.
-Ötöst szeretnék, vagy legalább egy négyest.-suttogom neki.-Tartozol nekem legalább ennyivel.
-Mégis miért?-kérdezi gúnyosan.
-Mert fellöktél.-motyogom. Bután érzem magamat.
-Sebastian.-mondja, a fekete íriszei az én szemeimbe fúródnak.
Megborzongok és elkapom a fejemet.
Ránézek lopva a papírjára.
-Miket írtál rólam?-kérdezem halkan.
Csak most jöttem rá, milyen bután hangzik.
-Clasy Theoriesnek hívnak, hazudsz a barátaidnak, te vagy a fekete bárány a családodba, sebezhető és törékenynek tűnsz, mégis aljas vagy.-kikerekedett szemekkel nézek rá.-Minden létező dologba megbotlasz, és makacs is vagy, ezeken kívül idegesítő.
Még jobban kiráz a hideg. Ennyi idő alatt nem tudhatna meg ennyi mindent rólam.
-Bizonyára most ezzel megrémítelek. És ezek a kis jelentéktelen dolgok még csak a fele se annak amit leírtam.-végig mér.-Bizonyára most elakarsz ülni mellőlem, de nem fogod megtenni.
-Miért is nem?-suttogom rekedtesen.
-Mert vonzódsz hozzám.
-Hogy mi?-kérdezem hitetlenkedve és megpróbálok gúnyosan felnevetni.
A zsebeimhez nyúlok a nyugtatóimért.
-Ezeket keresed?-kérdezi egy gúnyos mosollyal a száján. A kezében a gyógyszereim vannak.
A csengő megszólal, megmentve engem.
***
-Fontos még neked a négyes?-kérdezi megjátszott aggódással.
-Most már az egyes is megfelel.-mondom neki.
Elindulok kifelé a teremből.
-Nincs szükséged ezekre?-kérdezi, a kezeiben még mindig a nyugtatóimat tartva.
-Úgy tudtam pincsi kutya vagyok.-mondom neki.
-Lehet, de nem vagyok annyira szívtelen, hogy megfosszak egy paranoiás embert a gyógyszereitől.-mondja túl játszva szerepét.
-Persze.-motyogom.-Egyáltalán, hogy került hozzád?
-Reggel elestél.
-Fellöktél.-javítom ki.
-Reggel fellöktelek.-utánozza a hangomat.-Kiesett a zsebeidből.
-Elvetted.
Megrántja a vállát, sietve elsétál. Csak tudnám hova siet ennyire. Idegesít, hogy jól néz ki. Idegesít, hogy hangulatingadozásai vannak. Egyik pillanatban leráz, aztán szóba áll velem. Nem értem.
Tessa hangja húz vissza a valóságba.
-Clasy! Föld hívja Clasyt.-mondja.
Felnézek rá.
Egy bocs félét hebegek, és bemegyek vele a következő órára.
Miután végre kicsengetnek, ezzel lezárva a mai iskolai napot, Tessához siettem.
-Sajnálom, nem tudok elmenni ma este.
-Miért?-méreget szúrósan.
-Mert nem engednek el a szüleim.-hazudom.-Eleve, rosszul is vagyok..
-Semmi baj, majd legközelebb.-mondja Tessa.
Megkönnyebbülve indulok haza.
A körmeimet a húsomba vájom amint megpillantom Sebastiant.
-Sebastian.-mondom erőtlenül.
Kérdőn hátra fordul, és gonoszul elvigyorodik.
-Igen?-felhúzza az egyik szemöldökét.
-Kérlek add vissza a gyógyszereimet.-mondom.-Nagyon fontosak nekem.
Előveszi és átnyújtja.
-Megkaptad.-mondja.-Most már ne zaklass se irodalmon, se azon kívül, mert tényleg idegesítesz. Nem szeretnék veled beszélgetni.
Csak ezért volt velem kedves, ha azt egyáltalán annak lehet nevezni.
Mielött bármit válaszolhattam volna elment.
Rengeteg gondolattal indultam haza. Nem tetszik nekem ez, egy kicsit se. Otthon egyedül voltam, ezért inkább megpróbáltam tanulni. Hiába, mert mind végig Sebastianon járt az eszem.
Bevettem egy maréknyi altatót, nem szeretnék újabb pánikrohamra felébredni.
Muszáj megtudnom, hogy ki ő. Egy név édes kevés, főleg úgy, hogy imádom a rejtélyeket.
Nagyon úgy tűnik, hogy Sebastian is egy rejtély.