- Hol voltál idáig?- kiáltotta Apa mérgesen.
- Tudod, hamarosan az itthoni mozik is bemutatják a Fekete Misét és gondoltam veszek két jegyet a premier előtti vetítésre.- mondtam, kezemben a jegyekkel.
- Csak nem egy újabb Johnny Depp film?- csóválta a fejét mosolyogva.
- De. Akkor elmegyünk?- kérdeztem csillogó szemekkel.
- Nem is tudom.
- Na légyszi.- kérleltem mire ő megadóan bólogatott.
- Imádlak.- öleltem meg.
- Csak jelenleg?- kérdezte tettetett szomorúsággal.
- Örökké.- mondtam.
Amióta Anya külföldön dolgozik Apa vigyáz rám. Nagyon szeretem őket, mégis sokszor teszem fel magamnak ugyanazt a kérdést: Vajon tényleg ők az igazi szüleim? Nem csoda, hogy ezen a kérdésen agyalok mióta, ugyanis sok a különbség köztünk. Míg Anyának és Apának tengerkék szeme van, addig nekem barna, Anya haja vörös, Apáé fekete, az enyém pedig, mint a szemem barna, ráadásul belsőleg is eltérünk: Apa imádja a fizikát, Anya a biológiát, én pedig a gitárommal a kezemben a hátam közepére kívánom mindkét tantárgyat. Csak azért tanulok és legtöbbször puskázok fizikából és bioszból, hogy nőjön a májuk, milyen okos lányt neveltek. Én inkább a zenét szeretem, különösképpen a rock világában találok igazán otthonra. Másik két kedvenc foglalkozásom a filmezés és olvasás. Nemrég fejeztem be a Titkos Ablak Titkos Kert című kisregényt Stephen Kingtől, aki mellesleg a kedvenc íróm. A könyvből készült film is eszméletlen, Johnny Depp, a színész akit az egekig magasztalok nagyon jól játsza Mort Rainey szerepét. Mást nem is találhattak volna. Na jó, ez most egy rajongói vélemény, ki egyetért jó, ki nem nem.
Már csak egy hét van a premierig. Alig várom, hogy életemben először találkozhassak a példaképemmel. Biztos annyian lesznek, mint a cirkuszban, ezért nem adok sok esélyt arra, hogy beszélni is tudjak vele. Max egy gyors autogram vagy fotó. Azért az se semmi.
Ránéztem a parafa táblámra, amire kis cetlik vannak ragasztva, jelezve nekem a fontos dolgokat amiket mindig elfelejtek, ha nem írom le valahová. Holnap matek doga. Remek, most tanulhatok egész éjjel, miközben sorra iszom az ébrentartó kávékat. Végül mire lefőtt a kávé, az asztal mellett, a matek könyvre hajtva a fejem, elnyomott az álom.
