Másnap reggel hulla fáradtan levertem a mobilom az asztalról, aminek csupán annyi bűne volt, hogy felébresztett.
A naptáramhoz léptem. Meglepően tapasztaltam, hogy már péntek van, vagyis premier nap. Ha ne mentem volna el akkor nap a fagyizóba, talán most egy pillanat alatt felébredtem volna, de így csak álmosan, kontyba tett hajjal, a karibos pizsimben lementem reggelizni.
Apa már az asztalnál ült. Leültem én is vele szembe.
Hírtelen felriadtam a kopogására. Nem vettem észre, hogy egy tál műzlit tett elém.
- Mi baj Allison? Álmos vagy?- kérdezte mutatva, hogy a hajam a tejbe ér. Ja, azt sem vettem észre ezek szerint, hogy a kontyom tönkrement, hosszú hajam pedig belelóg a kajámba.
- Sebaj csinálok mást. - vette el előlem a tányért.
- Sajnálom apa, csak olyan álmos vagyok, azt sem tudom, hol jár az agyam. - ásítottam.
- Remélem délutánra összeszeded magad. Hiszen péntek van, premier nap. - mondta dúdolva. Ó ha tudnád kivel töltöm a délutánokat mostanában, apa.
- Majdnem elfelejtettem.- tegnap megígértem Johnny-nak, hogy elmondom a matek jegyem.
- Mit kincsem?
- Tegnap kiadták a matek felmérőt.
- Allison, ne mondd, hogy megint hármas lett!- apa hangja erőteljesebb lett.
- Egyes.- suttogtam lehajtott fejjel.
- Allison, kicsim nem kéne tanárnőhöz járj? - apa mindig tanárhoz akar vinni, most az egyszer pedig én is úgy érzem, jó lenne egy.
- Szerintem is próbáljuk meg. Nem akarok pótvizsgára kerülni. Az kicsit sem lenne jó.- egyeztem bele.
- Holnap felhívom az egyik ismerősöm, hátha tud valakit a közelben...
-... aki olcsó is.- vágtam közbe.-, bocs apa de most pénzszükében vagyunk, anyát is bármikor hazahozhassák. Muszály, hogy az utolsó útja tükrözze a jóságát. Nem elégszem meg egy olcsó vacakkal, amit aligha lehet koporsónak nevezni.- vitatkoztam.
- Igazad van kicsim.- bólintott apa.
Reggeli után visszamentem a szobámba, átöltöztem, majd elindultam a suliba.
- Jól szórakozott tegnap, Mrs Depp?- hajolt meg előttem Siraj.
- Nehogy valakinek pofázni merj!- mordultam rá.
- Nyugi, ezer dollárért az ördög legmocskosabb titkát is megőrizném.- a szája csaknem a füléig ért.
- Én ma letörlöm azt a vigyort a képedről.- sziszegtem. Hogy volt pofája ezer dollárt kérni?
- Most mit ártottam neked, azon kívül, hogy nem árulom el, hogy majdnem negyven év van közted és a pasid közt? -údolta.
- Ő nem a pasim. Fogd fel te barom! - kiáltottam, mire Siraj meghátrált.
- Jól van, bocsi.
- Semmi baj, csak máskor ne találj ki hülyeségeket. Szerencse, hogy nem hallotta senki. - mondtam kicsit nyugodtabban.
- Megyünk ketten suliba?- kérdezte szerényen.
- Ha már itt vagy. - vontam vállat.
Suli után apa várt a kapu előtt, kezében egy hatalmas szendviccsel.
- Gondoltam hozok valamit, ha már úgysem ebédelünk otthon. - adta kezembe a bécsis szendvicset.
- Imádom. - csámcsogtam. Minden kajánál jobban szeretem a bécsi szeletet, zsemle és kechup társaságában pedig ellenállhatatlan.
- Örülök, hogy ízlik.- mosolygott apa.
A mozi, ahol a premier lesz, alig fél óra sétaútra volt a sulitól. Nagyon sokat járok oda, szinte minden héten, a házik mennyiségétől, na meg a filmektől függ.
- Nem vagy izgatott kicsim? - kérdezte apa.
- Miért kéne az legyek? - kérdeztem befejezve a szendvicsem.
- Más rajongók ilyenkor már a falat is leütötték volna. - nevetett.
- Én a lazább kategóriába tartozom. A hírességek is ugyan olyan emberek, mint mi, amúgy is a nyugodt rajongókat véleményem szerint jobban kedvelik.- indultam ki magamból.
Ha pár napja el kezdtem volna sikítozni, mikor rájöttem, hogy Johnny van az álruha mögött, talán letegadja ki is ő igazából.
Amikor beléptünk a hatalmas moziba, elégedetten tapasztaltam, hogy alig lehet férni. Imádom, mikor egy premieren ilyen sokan vannak, azt jelenti, hogy jó a film.
A leghátsó diamond ülésen megpillantottam egy fura alakot. Nem bíztam benne. Ilyen helyeken nem lehet tudni mi történhet, vagy hogy ki okozza. Jobb, ha szemmel tartom.
A film eszméletlen jó volt, mint mindig. Igaz apának nem tetszet, mégis állva tapsolt amikor kijött a rendező, a forgatókönyv író és a színészek. Ha bejutok a közönség találkozóra, ami ezután lesz, meg kell kérdezzem Dakota Johnsontól, hogy ki tervezte azt a gyönyörű ruhát, amit viselt.
Hírtelen Johnny ijedten bámult a közönség felé, ám amikor beszélni akart, valaki megszólalt hátulról.
- Végre megfizetsz mindenért. - kiáltotta a fura alak, aki pisztolyával a színpad felé célzott.
- Ebben kellett volna segíts Allison. - suttogta Johnny, ám ekkor a férfi már el is lőtte a gyilkos golyót.
- Francba.- suttogta, majd mielőtt még megállíthatták volna, kiugrott a nyitott ablakon.
- Apa! - hajoltam le rémülten a földön fekvő apámhoz. A fejéből csak úgy áramlott a vér.
- Apa ne hagyj el te is! Kérlek. - könnyeztem. Johnny gyorsan orvosért kiáltott majd félrehúzott a tömegtől.
Toporzékoltam. Nem akartam ott hagyni apát, de mire észre vettem, már kicsivel távolabb voltam a mozitól. Nem tudom, hogy kerültem oda.
Azt vettem észre, hogy valaki a hajammal babrál és csitítgat, én meg sírok és ölelem, mint egy mackót.
- Ne félj kicsi lány, minden rendben lesz.- mondta a lágy, női hang.
Ezen szavak hallatára kiszabadítottam magam az ölelő karok közül, hogy megnézzem kivel vagyok. Nem kellett a szemébe nézzek: hosszú szőke haját látva rájöttem, hogy Amber az, Johnny felesége.
- Szia. - mosolygott.
- Hol van apa? Azonnal meg kell találnom. - álltam fel.
- Nem... nem élte túl a lövést. Az orvosok szerint még a helyszínen meghalt. - közölte Amber szomorúan.-, Sajnálom Allison.
Azt hittem megáll körülöttem az idő. Egyik héten van egy szerető családom, egy apukám, aki a lelkét is kiteszi a boldogságomért, meg egy anyukám, aki, bár nincs sokszor az országban, mégis szeret és bíztat. Most pedig... most pedig egyedül vagyok az egész világon. Még egy nagyszülő sincs, ki gondomat viselje.
- Mrs Depp, szeretnénk beszélni a lánnyal.- jött felénk két középkorú nő.
- Rendben, akkor én megyek is.- állt fel a kőről amin ültünk.
- Ne, Amber. Maradj. - kérleltem. Nem olyan volt, ahogyan egyesek mondták nekem. Kedves és jólelkű, nem pedig egy rosszakaró kis szörnyeteg.
- Allison, őszinte részvétünk.
- Köszönöm.- mondtam illedelmesen, mégis szomorúsággal a hangomban.
- Utánanéztünk egy kicsit az életednek. A nagyszüleid évekkel ezelőtt meghaltak, az édesanyád a múlt héten, az édesapád pedig a mai nap folyamán. Mivel nincs senkid, kénytelenek leszünk elvinni a Gondviselés nevű árvaházba.- közölte az egyik.
- De hiszen az az ország másik felén van. Hogyan fogok iskolába járni? - kérdeztem Amber kezét szorítva.
- Magántanuló leszel ezentúl, ahogy a többi ott élő gyerek, ugyanis a legközelebbi iskola is csak kilóméterekre található. - mondta a másik.
- Jobb ha most rögtön indulunk. - nyújtotta a kezét felém.
- Attól tartok nem engedhetem. A lánynak joga van részt venni a szülei temetésén. Addig a férjemmel gondját viseljük. - tiltakozott Amber.
- Rendben Mrs. Depp, de a temetés utáni napon jövünk Allison-ért.
- Jó. - szippogtam.
A két nő köszönés nélkül beszállt egy autóba. Ekkor érkezett meg Johnny.
- Szálljatok be. Amber te hátul ülsz Allison- nal. - mondta a feleségének, aki bólintott, majd kinyitotta a kocsi ajtaját.
Az úton Amber elmesélte, hogy árvaházban akarnak vinni a szüleim temetése után. Johnny nem volt elragadtatva a hírről, ám nem is szól semmit.
