8

436 34 1
                                    

Egy hét telt el, mióta az árvaház foglya vagyok. Legalább öt kilót fogytam a stressztől, az éheztetéstől, na meg a kegyetlenségtől, ami itt van. Tegnap egy nevelőnő úgy hozzá vágta Claudiát a falhoz, hogy szegény lánynak betört a feje. Én varrtam össze és kötöttem be a sebet. Szó szerint nem is érdekli őket, hogy vagyunk, mit csinálunk, vagy hogy egyáltalán élünk- e még. Csak ahhoz értenek, hogy verjenek és büntessenek, amit ha valaki megtudna nem csak a munkájuk veszne el, hanem a szabadságuk is.
Minden nap azon voltam hogy szökhetnék meg, de nem volt kiút. Az udvarra sem mehettünk ki felügyelet nélkül, ezért elhatároztam, hogy az éj leple alatt valósítom meg szökési tervem.
Mikor leszállt az éj és biztos voltam benne, hogy mindenki alszik, a szekrényemhez mentem. Össze szedtem minden egyes hosszú újjú blúzomat és összekötöztem, amíg egy hosszú ruha lánc nem lett belőlük. Az egyik végét az ágyamhoz kötöttem, ami pont az ablakkal szemben volt, a másik végével pedig leereszkedtem.
Szerencsére egyetlen villany sem égett, így senki nem vett észre.
Pár perc alatt a kertben voltam. Már csak át kell másszak a kerítésen és szabad leszek. Minden a terv szerint haladt, amikor valaki a nevemen szólított.
- Allison, ne tedd. - hallottam a kapuból. Egy férfi volt az. A fejét csuklya takarta, ám nem volt nehéz felismerni.
- Johnny.- suttogtam.
- Allison, tudom mi folyik itt. Az itt élő gyerekek csak szenvednek, láttam az ütés nyomokat rajtuk mikor behoztalak, de itt hagynád a barátaid ezekkel és gyáván megszöknél?- nézett rám.
- Nem tudom. Igazából egyetlen barátom van, egy négy éves kislány Claudia. Neki sincs senkie.- magyaráztam.
- És itt hagynád a kínzók közt?- kérdezte.
- Azt terveztem, hogy mikor tizennyolc leszek vissza jövök érte és el viszem innen.- mondtam.
- Jobb ötletem van.- nyújtott át nekem négy pici dolgot.
- Mini kamerák?- kérdeztem furcsán.
- Ezeket szereld fel a szobátokba, a felszolgáló terembe, és még két olyan helyre, ahol gyakran vernek titeket. Ha lesz bizonyítékunk, akkor fel tudjuk jelenteni őket, ezzel pedig megmentünk minden itt élő gyereket. - tájékoztatott a tervről.
- Még találkozunk.- kérdeztem már- már sírva.
- Van egy ügyünk, kölyök.- kacsintott, majd elsietett.
Ezután rákötöztem a kamerákat a ruha láncra, felmásztam, felhúztam a kamerákat, majd felszereltem őket úgy, ahogy Johnny utasította. A kamerák össze vannak kapcsolva egy számítógéppel a faházban, amit Jerry folyamatosan figyel, így nem maradnak le semmiről, ami velünk történik az árvaházban.
Ideje véget vetni a kegyetlenségnek.

Egy Tini Hőse /befejezett/Where stories live. Discover now