You must choose - Sam and Colby (BEFEJEZETLEN)

5. fejezet

- Marcus! Gyere értem! Most! Itt mindenki őrült-suttogtam a második emeleti lány vécé legutolsó fülkéjében. Mondjuk már óra volt, de az mellékes.

-Miért? Mi történt? Miért suttogsz?-ijedt meg az én drága jó bátyám.

-Azt hiszik menő vagyok. Kinevettek, beszéltettek, és egy srác megnézte a rajzomat.

Síri csönd a vonal másik végén.

-Marcus! Itt vagy?

-Hahahaha!-hallottam meg végül.

Na szép! Kinevet a bátyám, én meg mindjárt összeesek.

-Marcus!-sziszegtem kétségbe esetten.

-Day! Figyelj most rám! De nagyon! Nem kell félned tőlük, nem esznek meg.

-És ha mégis?-rágtam a körmömet.

-DAY! Ne parázz már! Örülj neki! Én mindig is lúzer voltam, pedig menő akartam lenni. Ch... mégis én vittem a legtöbbre. De ez most mellékes. Gondold azt, hogy velem beszélgetsz! Okés?

-Megpróbálom-sütöttem le a szemem.

-Helyes. Hány órád van még?

-Egy.

-Haza tudsz jönni?

-Azt hiszem.

-Remek! Este otthon vagyok, viszek vacsit és nézhetünk sorozatot, ha akarod.

-Az jó lenne-mosolyodtam el. Marcus mindig jobb kedvre tud deríteni.

-Ügyesen!-búcsúzott el, majd letette a telefont.

Oké. Még van egy retkes órám, remélem senki nem fog hozzám szólni.

Szerencsére úgy volt, ahogy reméltem, mindenki leszart, bár elég sok tekintetet vonzottam így is.

Egyedül mentem haza. Hétig egyedül voltam otthon, amikor Marcus beállított egy giga pizzával és egy nutellás bödönnel. Imádom a nutellát. Ezután megnéztünk a kedvenc sorozatunkból, a Trónok harcából egy részt. Közben beszélgettünk erről-arról.

Én elmagyaráztam, hogy nincs szükségem úgymond barátokra, akikkel folyton kommunikálni kell, meg babusgatni a lelküket, ő meg ilyenkor pizzával teli szájjal kijelentette, hogy hülye vagyok és szüzen fogok meghalni. Csak azt nem fogja engedni, hogy nála lakjak.

Elmentem aludni, és arra gondoltam, hogy talán magántanulónak kellene lennem, az megszabadítana a felesleges fecsegéstől.

Marcus titokban elcsórt pólójában, és egy Calvin Kleines fehérneműben vetettem be magamat az ágyba. Nagyon álmos voltam már.

Aztán hajnalok hajnalán arra keltem, hogy megint arról a fiúról álmodtam. Colbyról.