Daisy Hunterpain egy teljesen átlagos 17 éves gimnazista lány. Félénk, visszahúzódó, magának való. Két fiú azonban megleli benne a szépséget, és a világ végéig is harcolnának a lány kegyeiért. Csak Daisyn áll kit választ.
Másnap egyedül mentem a suliba. Szépen felöltöztem, mert Marcus rám parancsolt, hogy azt vegyem fel, amit kikészített nekem, különben ma nem kapok vacsorát. Na, köszi.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Úgyhogy ma úgy éreztem magam, mint egy visszafogott díszcsomagolásba bugyolált lotyó.
Beérve ráfeküdtem az asztalra, és vártam, hogy kezdődjön az óra. Még fél óra volt ugyan addig, de mindegy.
Marcus mániája, hogy nem maradhatok reggel egyedül a házban, mert attól fél, hogy annyira beszari vagyok, hogy képes vagyok ellógni egy teljes napot. Úgyhogy ma fél órával előbb ideértem.
Az első órám kémia volt, nem ült mellém senki, mert a pulcsim kapucniját a fejembe húztam. Biztos azt hitték, hogy valami depressziós emós vagyok, aki élő holtakkal táplálkozik, szabadidejében pedig démonokat idéz.
Csöngetés előtt öt perccel ült le valaki mellém. Felnéztem, hogy mégis ki olyan idióta. Kellett nekem...
-Szia Daisy!-köszönt mosolyogva Lele, mire az egész fiúbagázs felemelte a fejét és minket kezdett figyelni.
-Szia Lele!-mormogtam.
-Ma tanítás után elmegyünk a srácokkal a Starbucksba, aztán kiülünk a parkba. Nincs kedved velünk jönni?
Nem. - gondoltam magamban.
-Oké-bólogattam, mire a fiúk összenéztek.
Délután Lelével és Allivel ballagtam el a Starbucksba. Kilométeres sor állt a bejárat előtt, de senki nem ment be, inkább csak kint álltak. Már távolról a fejemre húztam a kapucnim. Alig lehettünk öt méterre a tömegtől, amikor Alli a lehető legjobban időzítve kérdezett meg engem.
-Daisy, miért vetted fel a kapucnit?
És kész. A sereg egyszerre kapta a fejét felénk, és mint egy hírességet, úgy vettek körül pillanatok alatt az idióta izomagyú focista fiúk. Persze Lele és Alli élvezte a figyelmet, de én inkább átvergődtem a tömegen, és bepréselődtem a kávézó ajtaján. Néha kifizetődő kicsinek lenni.
Bentről figyeltek a srácok. Vagyis inkább szakadtak a röhögéstől, mert én, a 155 centimmel és az idő közben összekócolódott hajammal, meg az ideges ábrázatommal elég viccesen festhettem.
Belenéztem Colby szemébe, ami teljesen véletlen volt. Abban a pillanatban olyan történt velem, amit nem hittem, hogy valaha is megteszek idegen társaságban. Elmosolyodtam. És jól esett.
Kissé feldobódva ültem le egy üres székre, de a hangulatom gyorsan elszállt, amikor figyelmen kívül hagyva engem tovább beszélgettek, és figyelték Alliéket. Aucs. Lehet vették a lapot, hogy nem szívesen beszélgetek? Lehet.
Mindenki rendelt magának valamit. Én személy szerint nem vagyok oda a kávéért, úgyhogy inkább forró csokit rendeltem. Mikor mindannyian megkaptuk a rendelésünket, szépen kisétáltunk a parkba az italunkat szürcsölve. Szerencsére a Lele szerint elnevezett "rajongó táborom" eltakarodott valami normális csaj után kutatni, vagy normális élet elé nézett.
Kiérve Lele és én letelepedtünk egy padra, és onnan figyeltük társaságunk másik felét, ahogy deszkázik.
Kis idő után a mellettem ülő lány kissé meglökött, és odasúgott nekem.
-Bejön Colby?-kérdezte.
-Mi?-néztem rá értetlenül. -Nem. Miért jönne?
-Ugyan már... -Colby végig téged vizslatott. - Csak nincs köztetek valami?
-Mi? Dehogy. Colbyval? Nem is ismerem-ráztam a fejem. Ez a lány badarságokat beszél. Még hogy Colby... Csak rá kell nézni... aztán rám, és minden el van döntve. Még hogy Colby...
