You must choose - Sam and Colby (BEFEJEZETLEN)

9. fejezet

-Szívesen hazakísérlek -nevetett Sam.

-Ohh, hála az égnek!-pislogtam. Mire észbe kaptam, hogy ez hangos volt, már késő volt. Sam jóízűt röhögött rajtam.

-Figyu, ne aggódj annyit! Csak lazíts!-mondta bátorítóan.

-Ez nem ilyen egyszerű -ráztam a fejem. Ma direkt felkötöttem a hajam, hogy ezzel megakadályozzam a mások elöl való elzárkózásomat. Ha lehajtom a fejem, nem lóg a hajam előre.

-Nem harapok ám-mondta Sam.

-Honnan tudjam?-próbáltam elővenni a laza oldalam.

Van nekem egyáltalán olyanom?

-Az megnyugtatna, ha mesélnék magamról?-kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-Talán-mosolyogtam.

-Oké. Hol is kezdjem? Megvan! Itt születtem. Négy éves voltam, amikor a szüleimet megölték. Később rám találtak, és bérgyilkosnak kezdtek nevelni. Már megöltem tizenhárom embert, és mára én vagyok a cég feje. De kibővítettem. Már drogot is árulunk és betörünk a házakba-bólogatott teljesen komoly fejjel.

Idő közben lelassítottam, majd teljesen megálltam, úgy néztem őt, halálra vált fejjel. Megijesztett. Ez... ez most komoly? Most meg fog ölni? Jézusom! Tudtam, hogy ez túl szép, hogy igaz legyen.

-De sajna most, hogy ezt mind elmondtam neked, meg kell, hogy öljelek-nyúlt be a pulcsija belsejébe.

Jézusom, fegyver van nála!!!! Mi a franc?

-ÁÁÁÁÁÁÁÁ-sikítottam, mire Sam azonnal felém ugrott, és befogta a számat.

-Sssss! Csöndben, csak vicceltem-mosolygott, és elengedett.

Erre csak rávagtam a vállára, és dühösen indultam tovább. Sam szájából újabb nevetés tört fel.

-Nem vicces-jelentettem ki, mikor mellém ért.

-Bocsi! Az igazság az, hogy két idegesítő szülő gyereke vagyok. Mindig csak dicsekednek. Önzők, egoisták és rohadtul sznobok. Nem szeretem a felhajtást. Régebben sokan csúfoltak a szüleim miatt. Olyan lettem, mint te. Antiszociális. Nem voltak barátaim. Csöndes gyerek voltam. Nem változtam sokat, talán csak annyit, hogy deszkázok. De attól még ugyanaz a lúzer vagyok, aki voltam. Nem úgy, mint te -lökött meg, mert idő közben valahogy megint megtaláltam a betont a tekintetemmel, és elfelejtettem, hogy ha valaki beszél hozzám, illendő a szemébe nézni.

-Nekem nincsenek szüleim, ha ez megnyugtat-tértem magamhoz.

Sam megdermedt egy pillanatra.

-Oh! Sajnálom. Meghaltak?

-Nem. Miután megszülettem, bevágtak egy otthonba. Elvileg valami piás pár volt, a gondozók nem meséltek róluk sokat. Szernecsére én csak véletlenül csúsztam be. Anyám megszült, aztán úgy döntött lemond rólam, de úgy látszik a bátyámat is megunta, mert ő is jött velem. Szerncsére tényleg annyira véletlen voltam, hogy Marcus hét évvel idősebb. Így amikor ő elég idős lett ahhoz, hogy a Gyámom legyen, magához vett.

-Nagyon sajnálom.

-Ne tedd! Marcus jófej. Jobb szülők nélkül, mint egy drogos-piás apával és anyával-mondtam egyszerűen.

-Ha te mondod-vonta meg a vállát