You must choose - Sam and Colby (BEFEJEZETLEN)

13. fejezet

Másnap lehajtott fejjel mentem suliba. Colby mostanra valószínűleg elmesélte, hogy őt rajzolgatom, mint valami ütődött szerelmes csaj, akinek bejön. Csakhogy nekem nagyon nem jön be.

Nem mentem ebédelni, féltem, hogy amint belépek arra a helyre, az egész terem egy nagy röhögésbe sűrűsödik.

Úgyhogy ellógtam az utolsó két órámat és haza mentem. Kisebb rohamot kaptam nap közben úgyhogy felhívtam Lelét.

-Lele! Te mindenkit ismersz-jelentettem ki, mikor felvette a telefont.
-Kérlek! Akinek nincs meg a száma, az nem is létezik-válaszolta.
-Ismered Sam Golbachket?-haraptam bele a számba.
-Várj egy pillanatot, megnézem a telefonkönyvem.

Életem leghosszabb két máaodperce volt az, amit eddig átéltem.

-Itt van. Sam Golbach. Megjegyzés: szőke, egész helyes, stréber, Colby.
-Mi van? Hogy jön hozzá Colby?-furcsálltam.
-Mit én tudom. Valami régi barátja volt vagy mi. A'sszem. Miért?
-Majd holnap elmondom. Oda tudnád adni a számát?
-Persze! Átküldöm mindjárt üziben.
-Köszi! Szia!-tettem le a telefont.

Három másodperc múlva már Samet hívtam.

-Át tudsz jönni?-szóltam bele a telefonba minden előzmény nélkül, mikor felvette.
-Day? Te vagy az?-kérdezett vissza.
-Igen, én.
-Honnan...
-Át tudsz jönni?-vágtam közbe.
-Persze. Tíz perc és ott vagyok.

Sam, ahogy mondta tíz perc múlva már a csengőnkre támaszkodva állt az ajtóban.

-A csengő azért van, hogy egyszer megnyomd aztán elengedd-köszöntem.
-Bocsi! Csak a megszokás-vonta meg a vállát, mire elmosolyodtam.

Beljebb jött, levette a cipőjét majd utánam jött. Én felfutottam a lépcsőn ugyan, de a felérve eszembe jutott, hogy talán nem kellene látnia a szobámat.

-Most miért álltunk meg?-kérdezte.
-Semmi-ráztam a fejem, majd tovább mentem. Hülyeség Hunterpain, az csak egy szoba.

Tele Colby Idióta Brock képével.

Beléptem, és az ágyamra ugrottam. Feszülten figyeltem Sam reakcióját.

-Azta!-vette észre a rajzokkal ékesített falamat. -Ezek gyönyörűek. Nagyon jól rajzolsz-bólogatott elismerően.
-Ezt már mondtad-mosolyogtam zavaromban.
-De csak egy rajzodat láttam. Mellesleg miért hívtál ilyen nagy hévvel? Az alapján amit hallottam, legalább egy embernek meg kellett halnia, hogy ilyen reakciót váltson ki belőled.
-Nem, csak teljesen parázok. Colby itt volt tanulni és látta a képét a falamon.
-Hát... Én is kiakadnék, ha egy csajnak, akit alig ismerek, tele lenne a fala a képemmel-huppant le mellém az ágyamba.
-Nem, félre értesz. Nem azért aggódom, hogy mennyire akadt ki vagy sem. Hanem azért, hogy elmondja-e a többieknek a suliban, és ha igen, mit fognak szólni?

Sam csak bámult rám.

-Azt akarod mondani, hogy félsz, hogy többet nem leszel menő?-nevetett.
-Ha rajtam múlna, nem is lennék az-kuncogtam.
-Nem vagy egyszerű-rázta a fejét. -Szabad egy ölelést kérnem?-tárta szét a kezeit, mire röhögve letámadtam.

Akkor és ott teljesen beleestem Sam Golbachbe.