THE HIGH ROAD~Ég Veled Rocksztár

"Itt vannak!"

A prológusban olvashattátok hogy a történetben gyilkosság fog történni. De aki arra gondolna, hogy ezzel Andi halálára gondoltam, akkor nem. Nagyon nem, de majd úgyis kiderül :) Remélem tetszik nektek a sztorim, és köszönöm azoknak akik olvassák! Puszi nektek bazdkikáim! <3

 ***Delon szemszöge***

Hogy összegezzem. Egy reggel alatt kiderült, hogy Krisztának, Móni az anyja, ami azért elég bizarr, tekintve arra, hogy ő nevelt fel minket Adéllal. Most meg jönnek azzal a "kamu szülei", hogy fogják, és elviszik tőlem, isten tudja milyen messzire, ami igen csak megviselte az én szépségemet. Ezt követően  jött neki egy újabb csapás, miszerint meghalt az egyik barátnője. Ha még azt is megtudja, hogy "idegenekkel" élt tizennyolc évig, összefog törni, amit nem viselnék el. Viszont ha azt akarom, hogy velem maradjon, és eleget tegyek az ő "igényeinek" is, talán be kell vetnem a nagyágyút, és elmondani az igazat, ha a szülei tényleg ilyen fukar emberek. Ahogy láttam Krisztát mennyire zokog, és hogy felzaklatták a balfasz szülei, bizonyára nem lehet valami jó a kapcsolatuk, amiről említette, hogy nem fényes, de itt sokkal többről van szó. A szépségem mondta, hogy úgy érzi, a szülei nem szeretik, amit egyszerűen nem tudtam elhinni, mert ha bár én nem is részesültem privilégiumban, miszerint a vér szerinti szüleim neveljenek fel, mindig is éreztem a szeretetüket amíg voltak, és idegen nekem, hogy egy szülő nem szereti a gyerekét. Mintha egy zenész utálná a zenét. Furán hangozhat, de Adélra sokszor tekintek inkább lányomként, mint húgomra, és nem tudom miért. Talán mert felelősséggel tartozom iránta, ha már "rám (is) bízták. És képtelen lennék őt nem szeretni. Akarmit tesz, vagy mond akkor is imadni fogom, mert valahol az enyém, és hozzám tartozik. Nem vagyok szülő, és nem értek annyira hozzá, de talán egy örökbefogadott gyereket sosem tudsz a sajátodként szeretni. Rengetegszer átfutott a fejemben, hogy akkor mért is fogadták örökbe, ha tényleg nem szívlelik, ahogy Kriszta mondaná. Vagy szimplán megbánták? Esetleg nem saját akaratuk volt? Fogalmam sincs. Csak az érdekel, hogy innen nem viszik őt el sehová. Meg ha már így szülőknél tartunk... Mi a faszom volt ez, hogy Marcinak van egy lánya?!

***Kriszta szemszöge***

Életem eddig legrosszabb napja. És ez még csak egy reggel volt. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy Andi meghalt. Hogy nincs többé! Mintha csak egy rossz álom lenne, és én csak arra várok, hogy valaki ébresszen már fel! A hab a tortán, hogy anyámék két nap múlva itt vannak. Értem. Viszont Delon megígérte nekem, hogy nem hagyja, ahogy én sem. Szeretem Delont mindennél jobban, és érzem, ezzel ő is így van irántam. Nem kell, és nem is akarom, hogy elmondja minden nap ezerszer, mert annál jobban érzem. És bízom benne. Meg már tizennyolc vagyok... nagykorú. Bár a szüleimet ismerve ez őket nem fogja meghatni. 

Szabrival a nappaliban ültünk, és csak zokogtunk. Jó időbe telt, mire a sírástól ki tudta bökni, hogyan halt meg Andi. A gólyák beavatása volt, amit a végzősök rendeztek, de minden évfolyamnak külön-külön csinálták. Andi nem volt köztük, viszont balul sült el a nagy poén. Tűz lett az egyetemen. A tumultus miatt nyolcan nem jutottak ki, és ha bár Andit sikerült kimenteni meghalt füstmérgezésben. A tűz okozóit előzetesbe helyezték, és Márkot is elvitték a kékek. Ugyanis ahogy megtudta, mi történt a szerelmével, elborult az agya. A főiskolára hajtott a motorjával, és úgy megverte az egyik srácot a tűzokozók közül, hogy az most jelenleg kórházban fekszik pár töréssel, és jó néhány öltéssel. Hatalmas botrány van, a szülők fellázadtak az iskola ellen, és jó páran gyászolnak is. 

  - De...-szipogtam. -Most Márkkal mi van? 

  - Passz. -törölte le egyik könnycseppét a sok közül. - Nem tudunk mit tenni. Szombathely nem egy köpésre van, a kocsim talán el se bírna odáig jutni, hogy ne forrna fel a víz, vagy akármi. Plusz óvadékot kell letenni, amire mégúgy nincs pénzünk.  -nevetett fel keservesen, majd ismét pityergésbe tört ki.