...Éjfél elmúlt, de még mindig nem merek mozdulni. Ez az akció nagyon kockázatos, és ki tudja, mit tennének velem, ha ez kiderülne. A késem szorongatom. Beleteszem a zsebembe.
Lassan felállok. Muszáj lesz indulnom. Kinyitom az ajtót. Itt az idő, most vagy soha! Vagy mi.
Az őrök a sarokban beszélgetnek, észre se veszik, hogy kilógom. Lerohanok a lépcsőn (síri csöndben). Futok a kertbe, át a sövényen, amíg meg nem látom a drótkerítést. *gyerünk, Jolie* gondolom *képes vagy rá*.
Ó, kérlek-kérlek-kérlek ne legyen biztonsági rendszer, lézer vagy kamera! Leugrom a kerítés tetejéről. Huhh. Átjutottam.
Most jön az izgi része. Odamegyek ahhoz a "tárgyhoz". Mindenre fény derül...
Hát nem. Nagyon nem. Ez egy kartondoboz. Wooow ezek szerint az őr féltette tőlem EZT. De ekkor meghallom,hogy valami zörög a dobozban. Aha! Megvagy! Kinyitom, és mi van benne? Na? Egy kulcs! Haha, megvagy, drágaságom!
Ugrálok örömömben, hogy ez talán jó is lehet valamire, ezzel egy lépéssel közelebb kerülök ahhoz, hogy megoldjam ezt az egész ügyet!
A teret éles, szirénáéhoz hasonló hang tölti be. A francba! Riasztó. Jönnek az őrök. Hallom a kutyákat. El kell tennem a kulcsot.
Késő bánat: egy kéz tiszta erőből a földre taszít.
-Te meg mi az Istennyilát csinálsz itt?!-szóval egy őr. Jippijájé.
-Bocsánat. Én-én csak azt hittem, szabad...-meredek rá bociszemmel, remélve, beveszi, hogy csak egy őrült betegről van szó, aki azt se tudja, mit csinált. Hihetetlen, de elhiszi. Legalábbis úgy tűnik.
-Most azonnal viszzamész a szobádba, különben megbánod!
-De... hol a szobám?- játszom tovább a dilis beteget.
-Hjajj...-sóhajt az őr-vezessék el!
Ne! A kulcs! A dobozban van! Na ne! Nem hagyhatom... de támad egy remek ötletem:
-Várjon!
-Mivan?!
-...elköszönhetek a barátomtól?-mutatok a dobozra. Most olyan értetlenül néz, hogy még én érzem magam kellemetlenül. De csak legyint:
-Pff..ha ezt akarod...-hagyja rám.
-Köszönöööm!-olyan boldog voltam, de ez a kitörés csak a színjátékom része. Odamegyek a dobozhoz, és megölelgetem:
-Vigyázz magadra!
Haha! Megvan a kulcs, hiszen a doboz mellé ejtettem. Győzelem, pancserek!
-Na, indulás!-rivall rám az őr. Szomorú fejjel, de magamban éljenezve hagytam el a sövénylabirintust, zsebemben a 'zsákmányommal'.
Visszaérek a szobámba. Amint az ajtó csukódik, hallom a zár kattanását. Közelebbről megnézem a kulcsot: egy felirat van belevésve:
"Óvakodj a Fakereszttől!" Furcsa. Ezt mondta nekem az idős hölgy is nemrég. Mostmár biztos: ennek a kulcsnak köze van a titokzatos Fakereszthez és a dokik furcsa viselkedéséhez. Egy valamit nem tudok: hova jó ez a kulcs? Mit nyit ki? Jó egyáltalán valamire?
Hirtelen eszembe jut a kamera. Jobb lesz vigyázni, mert ha nálam látják nekem annyi. A párnahuzatomba nyömöszölöm, a késemmel együtt.
Jobb lesz aludni. Holnap megpróbálok rájönni, mire jó a kulcs.
