A 600. szoba. A rémálmaim okozója. A félelmeim forrása. Számomra a biztos halál. Megtorpanok az ajtó előtt. Elképedve nézek Dr. Furjanra:
-Ugye, nem gondolta hogy én oda bemegyek?... Ugye... nem?...-motyogom.
-Ezek szerint hallott már erről a szobáról...-mondja sokatsejtőn a doki.
-Mit...Mit akarnak velem csinálni?!-kérdem könnyes szemekkel.
-Nyugalom, nem bántjuk. Ez amolyan teszt lesz. Ugye, nincs rosszul a vértől?..
-Hát... de-válaszolok őszintén.
-Annál hatásosabb a teszt-vigyorog gonoszul Furjan. Nem láttam még így, de tudom, hogy ez a mosoly számára átlagos...Számomra viszont borzalom.
-Készen áll?-kérdi.
-A-azt hiszem-nyelek egy nagyot. Vajon mi vár rám odabent? Kínzóezközök? Csontok? Vagy... de nincs időm gondolkodni, mert Dr. Furjan erősen megszorítja a karom és berángat az ajtón.
A szoba minden rémálmom felülmúlja. A falon repedések. A cipőm átázott a vértől. A lámpa már alig pislákol. Megszólalni sem merek, mikor meglátok középen egy vasszéket, benne egy eszméletlen, félkarú lány ül. Dr. Furjan odalép hozzá, felemeli a lány fejét, majd tiszta erőből felpofozza őt. Ez utóbbi felüvölt, kinyitja a szemét. Furjanra néz. Majd rám.
Furjan elvigyorodik:
-Na, hogy van, 600. beteg?
Válaszul a lány arcon köpi. Tekintetéből árad az iránta érzett megvetés.
Furjan idegesen ránéz:
-Ide figyelj, te cafka! Még egy ilyen, és végzek veled!
-...Kérem...tegye meg...-néz a lány a dokira. Válaszul egy kést kap a kezébe. Felüvölt, mire Dr. Furjan elégedetten kihúzza a kést a kezéből, majd csak úgy, véresen visszacsúsztatja köpenye egyik kis rekeszébe.
Megmarkolom a késem a zsebemben. Egy szúrás, és a doktor többé nem kínoz senkit. Egy szúrás, és megszabadítok valakit a fájdalmaitól. Viszont egy szúrás az én életem végét is jelentheti. Inkább nem. Most nem. Még nem. Kérdőn Furjanra nézek:
-Ezen mi a teszt?...
-Hogy végig bírod-e nézni mások kínjait.
Egy erőtlen hang szólal meg hirtelen:
-Fuss...
A lány az. Figyelmeztet valamire. De nem futok. Nem akarok, de nem is tudnék. Az ajtó zárva, Furjannál meg kés van, amivel bánni is tud.
Belenézek a lány szemébe. A szeme teljesen olyan, mint Miráé... várjunk csak. Hiszen mondta is, hogy a nővérét a 600. szobában tartják... Meg kell mentenem őt. Ha azzal, hogy megölöm a dokikat, akkor úgy. De muszáj lesz. Ezen a helyen a doktorok is illegálisan szúrkodnak minket, nem? Akkor én jövök.
-Akkor kezdjük-mondja a doki, majd elővesz egy bicskát. A lány megmaradt karjára helyezi. Erősen belevág.
Látom, ahogyan a vére lecsorog a szék támlájáról a padlóra. A húst és a csontot is látni a kezén. Ez nekem sok. Visszatér az az ismerős érzés, hogy a világ forog velem, és úgy érzem, ha nem dőlök el, tovább fog forogni, amíg magamtól össze nem esem. A lábaim elernyednek, a földre rogyom. A fejemből érzem, hogy lassan szivárog a vér...
