Táncra fel!

Prológus

Egy szép, napsütéses nyári délután volt. Az iskola utolsó napja. Halvány mosollyal az ajkamon elindultam a közeli parkba, majd helyet foglaltam a kedvenc padomon, ahonnan tökéletes kilátás nyílott a kolira, ahol az iskola idején laktam. Az iskolának viszont vége lett, és már csak pár napot tölthettem itt. A csomagjaim készen álltak a szállításra, csak azok a dolgok maradtak elől, amire még szükségem lehet. Szombaton jön majd értem a bátyám és hazaköltöztet a nyárra. Bármennyire is hiányzott a családom, mégis nehéz szívvel, hagytam itt a kollégiumot és vele együtt a barátaimat.

A telefonomon elindítottam a „Nyári számok" nevezetű lejátszási listát, amit pont a mai napra tartogattam. Elővettem a könyvem, azzal a szándékkal, hogy olvasok, míg várakozok, de ahogy fellapoztam ott, ahol utoljára abbahagytam, hirtelen totál hülyén éreztem magam. Az iskolaév utolsó napján szórakozásképpen olvasok? Hát nem volt elég az a töménytelen mennyiségű olvasni- és tanulnivaló, amin 1 év alatt átrágtam magam? Hiába, sosem tudok lazítani. A regényt a táskám mélyére süllyesztettem, de tudtam, hogy otthon úgyis előveszem még lefekvés előtt.

Lepillantottam a pad faléceire, amelyek még fénylettek a lakktól, azonban mindenféle vésetekkel és filctollas írásokkal voltak tele. Önkéntelenül húzódott a szám hatalmas mosolyra és bekebeleztek az emlékek.

„Iskolánk végzős diákjai új padokkal ajándékozták meg az intézményt és azok tanulóit. Ezeket az épület udvarára helyeztük el, de természetesen nyugodtan átvihetitek az udvar más területeire is. Csupán egy kérésem lenne: ne rongáljátok őket. Ha valakit ilyesfajta cselekedeten érünk, azon kívül, hogy ki kell fizetni a pad megjavítását, igazgatói megrovásban részesül."

Ezek voltak igazgatónk ünnepélyes szavai a padok átadásakor. És hogy mégis hogyan került a végzősök egyik ajándékpadja az iskola melletti parkba? Még mielőtt rossz következtetést vonnátok le rólam, nem én osontam be az éjszaka közepén a suliba, hogy kicseréljem azokat.

Minden a legnagyobb rendben volt velük – egy karcolással sem találkozhattunk, ha nagyon alaposan megnéztük őket - így volt ez egészen a gólyabál utáni discoig. Akkor ugyanis néhány 11-es srác, pár pohár – vagy inkább üveg – pálinka bevedelése után, úgy gondolta, hogy jó buli lenne kicserélni a parkban lévő padokat az iskola vadiúj padjaira. Hiába, az emberi hülyeség határtalan, főleg ha az ember részeg. Így cserélt szerepet az iskola padja, az egyszerű parki paddal. Az eredeti terv szerint mindegyiket ki akarták cserélni, de az elsőnél feladták a küzdelmet, és inkább kipróbálták, milyen a nomád életmód a szabad ég alatt, ugyanis a parkban töltötték az éjszakát, néhány hajléktalan társaságában. Mindenki tudott a nagy cseréről, még a tanárok is, de nagy meglepetésünkre nem lett balhé belőle. A diákok között viszont sokáig téma volt, és megkapta „A hónap legnagyobb ökörsége" címet ez a cselekedett.

Attól kezdve sokat ücsörögtünk ezen a legendás padon a legjobb barátnőmmel, Bekával. Olyan lett ez számunkra, mint egy napló. Idézetek, dalszövegek és az év legnagyobb beszólásai. Ezek mind helyet kaptak itt. Ha valaki elolvasta az irományokat, könnyen betekintést nyerhetett az első gimis évünkbe.

Elbűvölten néztem a belevésett szavakat, és az emlékek teljesen magukba szippantottak, amikor hirtelen elsötétedett a világ előttem... Valaki befogta a szemem. A szívem nagyot dobbant, amikor megéreztem az ismerős parfüm illatát. Rick volt az... És hogy ki az a Rick? Megtudhatjátok, ha velem tartotok. A nevem Lovász Alexandra, Lexi. Ez az én történetem. A mi történetünk.