Táncra fel!

17/1. Érzések

Félig csukott szemmel kikecmeregtem az ágyamból, de az ébresztőmet még mindig nem sikerült kinyomnom. Aztán ahogy nagy nehezen megtaláltam a telefonom – jól meg is tapostam, bytheway, - leállítottam az ébresztést, és a kijelzőre meredve az órát fixíroztam.

- Jó reggelt – szólt rekedten Beka szomszédos ágyának párnái mögül bátortalanul méregetve engem.

- Szia – biccentettem, és egy halvány mosolyt küldtem felé, jelezve hogy már nem vagyok azaz eszelős csaj, aki előző nap faképnél hagyta őket a próba után, és aztán egész este hozzá sem szólt. Na és persze, azt is szerettem volna, ha tudja, hogy nem rá voltam mérges.

- Mizu? – nyújtózkodott.

- Asszem... sikerült lenyugodnom – mondtam halkan.

- Örülök – ült fel.

- Ne haragudj csak... ez a hülye megint felcseszte az agyamat – ragadtatam el magam megint egy pillanatra, de azonnal vissza is vettem az indulatomból. – De lehiggadtam, és tudom, hogy te arról semmit nem tehetsz, hogy ő egy seggfej, és azok után, ami történt megint úgy tesz, mintha nem is ismernénk egymást.

- Megint rosszban vagytok Rickkel? – kérdezte álmosan Nóri a szemben lévő ágy takarója alól.

- Mi az esetek 90%-ban rosszban vagyunk, és az a 10% is csak a játék része, hogy feldobjuk egymás életét – feleltem unottan, és komótosan a fürdőszobába sétáltam.

Szenzációs hír: időben beértünk az iskolába. Ez amúgy főleg annak volt köszönhető, hogy az egész napot pontos időrend szerint osztottuk be, hogy mindennel időben végezzünk. Ahhoz képest, hogy ebédszünetben fellépni készültünk egészen nyugodtnak éreztem magam. Annak a feszültségnek viszont, ami a felszín alatt némán bennem tombolt, köze sem volt ahhoz, amit terveztünk. Az első három óra szokásosan telt, a negyedikben viszont már tűkön ültünk. Levivel nem nagyon beszéltünk a veszekedésünk óta, a próbán is inkább Patrikkal egyeztettük a részleteket, ő csak hallgatott minket, de azon az órán, egyre többször pillantgattunk egymás felé, kb. ugyanazzal a kétségbeesett ábrázattal. Vannak helyzetek, amik felülírják a sértettségünket, és ez pontosan egy volt azok közül.

- Én megcsinálom Lexi haját, és sminkjét, meg átöltözünk – vázolta fel a tervet Beki, miközben az iskola folyosóján sétáltunk végig az ötödik órában.

Az osztályfőnökünk elkért minket földrajzról, úgyhogy igazoltan voltunk távol, és nagyon reméltem, hogy Beki is hasonlóképpen intézkedett a maga nevében.

- Ugye elkéredzketél az órádról? – fordultam hozzá.

- Persze – bólogatott vadul.

Nem győzött meg, de belém karolt, és nem hagyta, hogy többet kérdezősködjek. Becsörtettünk a kis tornaterembe, ahol próbálni is szoktunk, és mindenki nekikezdett a munkának.

- Tegnap, miközben te duzzogtál, az egész délutánt azzal töltöttem, hogy megtaláljam neked a legdrámaibb tusvonalat.

Ez sem volt túl bizalomgerjesztő.

- Ugye nem fogok úgy kinézni, mint Amy Winehouse? Csak mert a maga nemében ő nagyon vagány volt, de félek, ha valami hasonlót terveztél nekem, a végeredmény az én esetemben sokkal inkább röhejes lesz, mint menő.

- Bízol bennem? – nyomott le egy székre, és a vállamra támaszkodva az arcomba bámult.

Kemény pillantása nem tűrt ellentmondást, így kérdését elengedve, nem is válaszoltam. Ő már úgyis megtette helyettem.