Reggel különösen kipihenten ébredtem fel, de amikor kinyitottam a szemem egy olyan tárggyal találtam szembe magam, ami tegnap még nem volt. Be voltam takarva egy rózsaszín, puha, meleg takaróval. Az első gondolatom az volt, hogy miért van Hanknek rózsaszín takarója a második pedig, hogy miért tette rám? Pislogtam párat, hogy megszokjam a reggeli fényt, ami az ablakon szűrődött be. Felültem az ágyon, vagyis a kanapén és megdörzsöltem a szemem. Csörömpölést hallottam a konyha felől, gondoltam biztos Hank az, ezért odasétáltam. Háttal állt nekem, de amikor megköszörültem a torkom felém kapta a fejét.
- Jó reggelt! – szólaltam meg először, mivel Hank tekintete már messze nem a szememnél kalandozott.
- Neked is, csináltam reggelit! – tette az asztalra a tojásrántottát.
- Tudsz főzni? – emeltem fel a szemöldököm.
- Ö, nem, de próbálkoztam. – rántott vállat.
- Van gabonapehely? – kérdeztem.
- Ne már, Stella! Legalább kóstold meg! – biztatott.
- Várj, előtte gyorshívásra állítom a mentősök telefonszámát! – piszkáltam.
- Nagyon vicces kedvedben vagy ma... - engedett el egy mosolyt.
Én is megengedtem magamnak egy halvány mosolyt, majd leültem az egyik székre, ami éppen szimpatikus volt nekem. Hank elém tette egy tányért és szedett bele bőségesen a tojásrántottából. Elmormoltam egy köszönömöt és megkóstoltam Hank „próbálkozását". Bármennyire fájt beismerni, de finomabb volt, mint amit én általában szoktam csinálni.
- Miért is nincs még feleséged?! – tettem fel egy költői kérdést és elnevettem magam, hogy lássa nem gondoltam komolyan a kérdést.
- Volt... - mosolyodott el.
Ahogy kimondtam úgy bántam is meg a kérdést. Mindig belemártom az orrom valakinek a magánéletébe, de ha már ez fordítva történik nem tetszik. Valahogy eltalálom a kínos témákat, pedig nem áll szándékomban. Arcomról lefagyott a mosoly, ahogy láttam Hank arcán átfutni az érzelmeket, mintha minden rossz emléke a házassága során a szeme elé került volna, szörnyen szégyelltem magam, amiért ilyen dolgot kérdeztem, pedig csak egy dicséretnek szántam volna, ha eljutott volna odáig a beszélgetésünk. Az elképzelésemben így hangzott volna a párbeszédünk:
- Miért is nincs még feleséged? – kérdeztem, miután lenyeltem a falat tojásrántottát.
- Fogalmam sincs. – nevetett volna fel Hank.
- Pedig egy olyan férfinak, aki ilyen jól főz kellene lenni. – ejtettem volna el a bókom.
Így gondolatban sokkal jobban hangzott, mint ami valóban elhangzott. Lehajtottam a fejem, nem tudtam volna Hank szemébe nézni azután, hogy ilyen dolgot mondtam/kérdeztem.
- Stella, semmi baj, már nem egyszer voltam házas. – nevet fel Hank.
- Nem akartam illetlen lenni. – piszkáltam az ujjaim az asztal alatt.
- Nem voltál az. – rázta meg a fejét.
Felpillantottam rá, láttam az arcán azt a bizonyos mosoly, amitől teljesen megnyugodtam. Folytattuk az evést, miután végeztem hátradőltem a széken és várakozóan néztem rá.
- Remélem ízlett a reggeli. – szólal meg.
- Igen, finom volt. – mosolyodok el.
- Ennek örülök. – iszik bele a poharába, ami vízzel volt megtöltve.
YOU ARE READING
Grimm
FanfictionLétezik egy férfi, akinek az élete különös fordulatot vett. Látja azt, amit más emberek nem, a belső sötétséget, a rejtőzködő fenevadat és neki kell megfékeznie őket. Ez a hivatása, ez a kötelessége, ez a Grimm élete.
