Grimm

2. Fejezet - Nyomozó(k)

Fáradtan dobtam le magam a helyiségben elhelyezett padra, miközben vártam, hogy visszajöjjön a rendőr, aki elvette a papírjaimat. A kezembe temettem az arcom és a térdemre könyököltem, annyira álmos voltam már, hogy ülve el tudtam volna aludni. Egy törökköszörülésre lettem figyelmes és mire felkaptam a fejem ott állt előttem az a rendőr, aki elvette a papírjaim.

- Kérem jöjjön velem! – int, hogy kövessem.

Nem válaszoltam, csak felálltam és a táskámmal a vállamon követtem az ismeretlen rendőrt egyenesen egy irodába.

- Üdv, Miss Easel, a nevem Robert Brooks, üdvözlöm Portland-be! – állt fel egy őszes hajú férfi az asztaltól.

- Jó napot! – mosolyogtam rá.

- Kérem szóljon Nick-nek és Hank-nek, hogy jöjjenek be! – int a rendőrnek, aki eddig az ajtóban állt. – Maga pedig foglaljon helyet! – mutat az asztal előtt levő székre, én pedig némán tettem, amit kér. – Mindig is örülök, ha új munkaerőt kapok, mondja csak, miért pont ide helyezték át? Ön kérte? Esetleg él itt valamilyen rokona? – kérdezősködik.

- Nem, a nagyszüleim San Franciscóban élnek a szüleim pedig meghaltak. – tájékoztattam. – És nem én kértem, hogy ide helyezzenek át, csak úgy megtették. – rántok vállat.

A beszélgetésünket két férfi zavarta meg, amikor beléptek a terembe. Feléjük kaptam a fejem, az egyiküknek barna bőre volt és hasonlóan barna a szeme, míg a melle álló alacsonyabb férfinak fehér bőre és kék szeme volt.

- Nos, ha már mindenki itt van akkor mondanám is, hogy mi a helyzet! – mondja Mr. Brooks. – Mrs. Easel két hónapig Nick és Hank nyomozóval fog együtt dolgozni. – mondja végül. – Szeretném, ha minden apró részletbe beavatnátok a lányt! – néz a két férfira.

- Hát persze! – hallok egy hangot magam mögött.

- Már kerestünk önnek egy házat pár utcával arrébb, itt a pontos címe! – tesz elém egy kis cetlit. – Remélem ismerni Portland-et és tudja hol is van. – teszi hozzá mosolyogva.

- Nem éppen, de szerintem odatalálok. – bólintok és felállok.

- Remek, akkor ennyi lenne. – csapja össze a kezeit. – Itt a jelvénye és a szolgálati fegyvere! – teszi az asztalra a tárgyakat, amiket elveszek és a táskámba csúsztatom őket. – Jó munkát! – mosolyodik el, majd int, hogy távozzunk.

Én voltam az utolsó, aki kiért a teremből, de nem számítottam rá, hogy az ajtó akkorát fog csapódni, hogy mindenki felém kapja a tekintetét. Kínosan elmosolyodtam, majd az előttem álló nyomozókra néztem, akik várakozóan tekintettek le rám. Volt egy olyan érzésem, hogy egyikünk sem gondolta, hogy együtt kell majd dolgoznunk. Persze én nem bántam ezt, mindig is szerettem különleges és más-más emberekkel dolgozni, megismerni őket és egyéb, de az arcukról nem tudtam semmit sem leolvasni és ez bosszantott.

- Én Griffin nyomozó vagyok a társam pedig Burkhardt nyomozó. – nyújtja felém a kezét Griffin nyomozó.

- Engem csak szólítsanak Stellának! – mosolygok rájuk, miután mindkettejükkel kezet fogtam.

- Ismeri a környéket, vagy...? – kérdezi Burkhardt nyomozó.

- Nem, most vagyok először Portland-ben. – rázom a fejem.

- Ha gondolja elviszem a házához. – ajánlja fel. – Most úgy sincs különösebb dolgunk. – teszi hozzá.

- Megköszönném. – mosolygok rá, de amikor a szemébe nézek elvesztem a fonalat.