Iceland Mystery

Búcsú

Baldur a patakba hajtotta a fejét, és lassan kortyolgatni kezdte, miközben én a kötőfékére csatoltam a vezetőszárat, és magamhoz hívtam Nikitát is. A kanca felcsapott fejjel ügetett felém, majd megböködött. Egybekötöttem őt Baldurral, és a kapu fele vezettem őket. Ed már várta szürke kancáját, gyorsan el is vette tőlem. Martin Melodyval bájcsevegett, és Albatross hátát simogatta. Mellettünk a patak sebesen folyt a medrében. Szédítő sebességgel tört magának utat a víz a kavicsok között, s ezeket már simára, és fényesre csiszolta. Mellettem Baldur felnyihogott, megtörve a monoton robajt.
-Amikor átkelünk rajta, ne nézzetek bele! Majd átkelés előtt is elmondom még!-figyelmeztetett mindenkit a bátyám. Én persze már a másik irányt figyeltem, hisz a vulkanikus területek fele vesszük utunkat Kane-ékkel. Melody teljes beleéléssel ölelgette a sötét srácot, aki persze élvezte a dolgokat, és meg is csókolta új barátnőjét. Kikötöttem Baldurt, hogy nekikezdjek felszerszámozni őt. A vastag szőrmetakarót gondosan a hátára terítettem, majd a kis fekete nyergemet is felhelyeztem. A farát végigsimítva kerültem meg, s vettem át a hevedert. A megszokott bal oldal helyett jobbról húztam meg, nálam ez volt a megszokott. A tenyerembe vettem a zablát, s lassan a kissé durva fekete fej szájába csúsztattam, majd a füleit is bebújtattam. Nekem ez már rutinos volt. Álmomba is megcsináltam volna. 5 percemet se vette már igénybe. Ezután felerősítettem a nyereg mögé a nyeregtáskámat, ami 2 liter meleg kakaót, és 2liter vizet, két szendvicset, valamint egy bicskát, és kötelet tartalmazott. A mobilomat a zsebembe mélyesztettem, majd újra a fiatal Kane-re pillantottam. A lova továbbra is felszerelés nélkül állt, ő pedig még mindig Melodyval volt. Eloldottam, és megléptettem fekete lovam, majd húztam még a zsinóros fekete hevederen, s a hátára pattantam.

Fél óra elteltével már mindenki lovon ült, s a csoport nagy része elindult apuékkal, még mi hárman a Láva-szurdok fele vettük utunkat. Összébbhúztam magamon a gyapjú pulóveremet, ami fehér volt, s a nyaka körül a barna több árnyalatában igazi izlandi minták dobták fel az egyhangú fehért. Kezemet fekete lovam dús sörényébe bújtattam. A reggeli hideg szinte a csontomig hatolt, pedig már hozzá vagyok szokva a körülményekhez. Egész életemben itt éltem.
-Tényleg muszály erre jönnünk?-kérdezte Martin az apját. Mindketten mögöttem lovagoltak, laza, kényelmes tempóban.
-Igen, tényleg muszály erre jönnünk.-válaszolt Ed.
-De már tényleg nem találkozunk a csoporttal?-ügetett fel mellém a sötét fiú. Megráztam a fejemet.
-Nem valószínű. Mi kerülőbe megyünk, s ugyan ide fogunk kilyukadni, ők pedig visszamennek körbe a kiindulópontra. Mi jóval utánuk egy nappal érkezünk majd.-magyaráztam a fiúnak.
-És én nem fordulhatnák vissza?-próbálkozott.
-Nem.-közöltem, az apjával egyszerre. Martin sóhajtott egyet.-Amerre mi haladunk, jóval hűvösebb lesz az óceán és a viszonylag nyílt terep miatt.

Martin fejébe húzta sötét pulcsijának a kapucniját.
-Legalább a lovakkal mehetünk tovább.-erőltetett magára egy félmosolyt, de inkább grimasszá vált.
-Többet nem tehettem.-kerestem a tekintetét, de nem sikerült elkapnom. Az idősebb Kane meghúzta lovának szárát, majd a táskájából elővett egy fényképezőgépet. Lőtt pár képet a kráterekről.
-Leszállhatnánk, s közelebb mehetnénk?-érdeklődött.-És közbe mesélhetnél egy kicsit a működésükről. Gondolom, jobban ismered őket nálunk.-mosolygott.
-A trollos történetet szeretné hallani, vagy a tudományos részét?-vigyorodtam el. Imádtam mesélni a környékről. A szürke, monoton vidékről, ahol ritkák a zöldellő legelők, de a trollok annál gyakaribbak. Alig vártam már, hogy beszámolhassak nekik róluk.

**Igen, tudom, hogy rövid lett, és későn is hoztam, de másik bloggal foglalkoztam az utóbbi időkben...Remélem várjátok még, és élveztétek! :) **