Iceland Mystery

*Szürke póni

Martin arcát a szél álltal összeborzolt hajamba temette a hideg elől.
-Mennyi idő még, mire a házhoz érünk?-motyogta a hajamba, így alig értettem, hogy mit mond.
-Nemsokára, fél órán belül.
-Az tökéletes,akkor most én jövök. Már szúr a vedlő szőrcsomód.-közölte, és én megállítottam Baldurt. Ednek azonnyomban feltűnt, hogy nem kopognak utána a kövön a csődör apró, de erős és formás lábai. Értetlenül fordult hozzánk vissza, majd megnyugodva, hogy jól vagyunk, tenyerét a szeméhez emelte, és kicsit hunyorogva pásztázni kezdte a tájat, a szürke pónit keresve, akit azonban a tiszta kilátás ellenére se láttunk.-Hova tűnhetett a szürke haverunk?-tűnődött Martin, miközben a nyeregbe mászott. Baldur újból értetlenkedve pillantott ránk, de gyorsan elnyugtázta, hogy nem hagyom magára. Én vastagon bélelt, sötétszürke-majdnem fekete nadrágomban nem éreztem a sok levedlett szőrt, és már amúgyis hozzá voltam szokva fekete pónim széles hátához.

-Ott!-mutattam előre egy sziklásabb rész fele.
-Jól elbújt.-sóhajtott Martin, és Baldurt a szürke Albatrass irányába fordította.-Nem kedvel szerintem.
-De, szeret téged. Ha tényleg nem így lenne, nem hozott volna el idáig sem.-állítottam, és megkértem a srácot, állítsa meg lovamat, és lassan araszolni kezdtem az említett Albatrass fele.-Gyere, fiú!-mosolyogtam nyugtatólagosan az állatra, aki felhorkantott, és közeledni kezdett. Amint elegendően a közelembe ért, azonnal rámarkoltam a kantárjára, melyről a szár szakadtan lógott. Nem volt vészes, csupán a csatt pattant el, így a szár két fele szabadon lógott. Óvatosan vezettem ki Albatrasst a nagyobb kőtömbök közül, ügyelve rá, hogy ne sérülhessen az meg. Ellenőriztem a hevederét, aztán a kengyelszíjakat, végül pedig felemelgettem egyesével mind a négy patáját, ellenőrizve, nem-e ragadt bele valami kavics a patkójába menekülés során, de szerencsére nem látszott a pónin semmi nyoma előbbi akciójának.-Megyek vele.-ajánlkoztam.-Legalább amíg megbizonyosodunk affelől, hogy lenyugodott-e.-helyeztem lábamat a kengyelbe. Ed bólintott egyet.
-Kicsit előbb értünk ide. Még egy pár órára visszamehetnénk a lávák közelébe?-érdeklődött fényképezőgépét fogdosva.
-Nekem már elfagyott mindenem!-panaszkodott a fia, és tenyerével megdörzsölte a vállát.
-Menj be a házba, és gyújts be. Én még visszamegyek apukáddal.-ajánlkoztam. Ed elfintorodott, de bólintott újból.-Lásd el Baldurt is előtte.-vetettem még oda, s fellendültem Albatrass nyergébe, Ő pedig oldalra lépett párat.
-Mennyi ideig lesztek?-érdeklődött Martin, akinek régebbi borús kedve visszatért. Ki érti ezt a srácot?

-Gyönyörű ez a táj! Szerintem nem utolára járunk itt.- jegyezte meg Ed, mikor az egyik gleccserből hatalmas sugárban tört elő a forró víz.
-Bármikor szívesen látjuk magukat újra!-mosolyogtam szélesen, és tenyeremet Albatrass dús, kissé kócos sörénye alá rejtettem. Ed lecsúszott Nikita nyergéből,majd felémnyújtotta a szárat, én pedig kelletlen előhúztam a kezemet.-Tíz méternél jobban nem szabad megközelíteni!-figyelmeztettem a férfit, aki szorgosan kattingatni kezdett kicsi, de annál profibb gépével.
-Nagy mosolyt, Alice!-fordult felém.-Mint a legjobb idegenvezetőt, téged is meg kel örökítenelek!-kacsintott.

-Melodyék szerinted most merre járnak?-ült fel az ágyából Martin.
-Most hagyjták el a Sötét-folyót.-tájékoztattam.-Felhívhatod, ott is, itt is van térerő. Holnap viszont náluk már nem lesz.
-Biztos?-csillant fel a szeme, majd a telefonját előkutatva mászkálni kezdett.-Leszívta a hideg.-vonta össze a szemőldökét.
-Konnektor is van itt.-vigyorodtam el.-Tudom, hogy nem hiszed el, de a kisházaink egész jól felszereltek, még ha nem is látszik.-tápászkodtam fel, és kicsit odébbhúztam a könnyű vázú ágyamat, mely mögött tényleg ott lapult egy elosztós konnektor.

Két nap elteltével már-már egész elfeletkeztem a hét elei történésekről, mikor ugyanis újra az elmémbe lopta magát a gondolat, miszerint egy trollnak útjában állok. Reggelről Martinnal a felszerszámozott lovainknál ácsorogtunk, és beszélgettünk, míg Ed forró kávét, és kakaót készített számunkra a házban, hogy az úton melegen tarthassuk magunk, ugyanis a legveszélyesebb útszakasz előtt álltunk. Úgy éreztem, mintha valaki figyelne, a hideg is végigszökött a gerincemen. Lassan pillantottam hátra, és csakugyan, a távolban egy eltorzult arcú, hosszú orrú, sebhelyes alak ácsorgott. Púpos háta ellenére is hatalmasnak bizonyult, és minket figyelt. Baldur is felkapa a fejét, és lábaival kaparni kezdte a kemény talajt, vele ellentétben a másik két póni azonban nyugodt maradt.
-Mi a baj, haver?-nyúlt felé Martin, aztán követte kék szemeivel a tekintetünket. Helyes arcáról riadalom sugárzott, pár pillanatig csak figyelte a lényt, ami pár lépést közeledett felénk, mire Martin megmarkolta a kezem, és erőset rántott rajtam, rohanni kezdett, ahogy én is. Baldur kísértetiesen magas hangon nyihogott fel.
-Nem hagyhatjuk itt őket!-fordultam hátra riadtan. A troll hosszú, görbe lábaival egyre inkább szelte a kilómétereket, engem pedig a rosszullét környékezett. Sosem féltem még ennyire.
-Gyere már!-rántott meg újból Martin, én pedig nem tehettem mást, csak követtem.