Iceland Mystery

Különös út

Végighordoztam a tekintetemet a sűrű köddel borított tájon, melyen 10 méternél tovább nem igazán láttam, de nem zavart, hisz mióta csak az eszemet tudom, itt éltem, és jobban ismertem a környéket, mint bárki más. Utam a legelő felé vezetett , ahol a hihetetlenül dús, és gubancos bundájó pónijaink tarka csoportba verődve, összebújva melegítették egymást a zord időjárás miatt. Füttyentettem egyet, mire a csapat egyik szélében mozgolódás keletkezett, majd kivállt egy koromfekete robosztus alak, és boldogan horkantva felémindult.
-Baldur! - ejtettem ki csodás hátasom nevét, mire ő gyorsított léptein, töltbe váltott. Bemásztam a karám erős falécei között, és megragadtam a dús fekete loboncát, puszit nyomtam a puha orrára, és könnyed mozdulatokkal a fejére csúsztattam a norvég zászló színeiben pompázó kötőféket. Baldur megrázta a fejét, majd elkezdte bökdösni a zsebemet. - Jól van fiú, jól gondoltad, van nálam pár répa. - nevettem fel, miközben nekiálltam kiszedegetni a sörényéből az apró ág-és egyéb koszdarabokat, végül pedig előhalásztam a ménnek szánt csemegét,és kinyújtott tenyeremből oda is adtam neki. - Indulhatunk? - paskoltam meg izomtól duzzadó nyakát, miközben finoman meghúztam a vezetőszárat,és megindultam a masszív kapu fele. Társam hűségesen követett rögtön, akárcsak nekem, lételemévé vált a szigeten való bóklászás. Miután alaposan lepucoltam, megcsodáltam a tökéletesen csillogó fekete szőrét, és hibátlan testfelépítését, melyel soha nem tudtam betelni, majd végighúztam a kezem a hátán,ezzel elsimítva a szőrszállakat. Egy nyeregalakú pokrócot terítettem a hátára, aztán az elejét kicsit megemeltem,hogy véletlen se törhesse fel a marját a nyereg. A nyergét is felhelyeztem rá, megigazítottam, és meghúztam a hevedert. Rutinosan mozogtam már, hisz 5 éves korom óta ezt csináltam.Lovak körül éltem,dolgoztam velük. Előrehúztam Baldur mellső lábait,hogy kisimuljon a bőr,és ne csípje be a heveder.-Jól van,ügyes vagy!-dícsértem meg a barátom.Ezt követően a fejéhez fordultam,a szárat a nyakába hurkoltam,majd kicsatoltam a kötőféket,leengedtem,és a bal kezembe vettem a zablát,míg a jobbal először az orrszíjat csúsztattam fel Baldur orrnyergére, majd a homlokrészt húztam át a fülein. Ellenőriztem, hogy megfelelően van-e a zabla, majd a nyereg mellé léptem, magamfele fordítottam a kengyelt, majd ruganyos mozdulattal a nyeregbe lendültem. A mén prüszkölt egyet, hátrapillantott rám, én pedig jeleztem neki, hogy indulhat. Térölelő léptekkel vágott neki a tájnak. A köd kezdett már foszladozni, már egész jól láttam az utat. Fél óra lépés után gyorsítottunk a tempón, és töltben haladtunk tovább. Hamarosan egy patak mellé értünk, ahol megállítottam Baldurt, leugrottam a hátáról, ráparancsoltam, hogy maradjon ott, és leereszkedtem a patakpartra. Rögtön találtam is egy kis fehér, lapos kavicsot, amit fel is kaptam, megdörgöltem, a vízen megmostam, majd a kabátom zsebébe mélyesztettem. Szükségem volt rá, ha el akartam jutni a vendégek farmjához. Baldur nyihogással jelezte türelmetlenségét. Mikor visszamásztam hozzá, megpillantottam egy kis alakot a távolban. Fekete haverom mellé húzódtam szorosan, aki a fülét először az alak felé fordította, majd teljesen a nyakára lapította, és morgó hangokat hallatott. Visszaszálltam a nyeregbe, és éreztem a lovam szapora szívverését. Megpaskoltam a nyakát, és a sarkammal indulásra biztattam, ám nem reagált rá. A völgyet velőtrázó kacagás töltötte meg, és a távolban homok kezdett kavarogni. Baldur nyihogott megint, végül pedig őrült vágtában elindult. Belekapaszkodtam a sörényébe, és rábíztam magamat, nem is próáltam őt megfékezni, vagy irányítani. Biztos voltam benne, hogy egy troll volt az. A mén az Őrhöz közeledve lassítani kezdett. Remegve fordultam hátra a nyeregben, de megnyugodva tisztáztam, hogy nem követett minket senki és semmi. A zsebemből elővettem a kavicsot, megforgattam az ujjaim közt, majd megállítottam hű társamat, és az Őr ölébe dobtam a kis lapos követ.-Békével jöttünk, nem akarunk bántani, vagy zavarni titeket, kérlek engedj át minket az utadon!-kértem tisztán, és érthetően a trollokat. A fekete "ördögöm" toporzékolni kezdett, és kaparta a sziklás talajt, úgyhogy szárat adtam neki, és folytattuk utunk a szállás felé. Lovam továbbra is ideges maradt, és én is gyakran fordultam hátra, de szerencsére rajtunk kívül senki más nem volt ott.