Iceland Mystery

Illúzió

   Az út további részén holtsápadtan lovagoltam elöl, magammögött tudva a két férfit.
-Jól vagy?-ügetett mellém Martin, mikor apja megállt fényképezni. Megráztam a fejemet.
-Ott van a sír. Edward Collinson sírja.-makogtam.-Megfogtam.
-Tudom. Én is láttam.-vont vállat újra. Vajon őt miért nem idegesíti? És Ed miért nem látja? Talán meg se tudta volna fogni? Csak átnyúlt volna rajta? Vagy érezné, de nem látná?
-Akkor...?
-Felejtsd el!-javasolta Martin.-Fölösleges egy párszáz éves sírhanttal foglalkoznunk.
-1985-ben hunyt el. A föld pedig friss rajta. Egy, max két hetes lehet.-állítottam meg Baldurt. Hatalmas, inteligens szemeivel rámnézett, és finoman megrángatta a szárat, kifejezve, hogy nincs kedve várni. Remegő kezeimet dús sörénye alá rejtettem, fejemet pedig a szürke ég felé emeltem reménykedően, hátha az idő kedvez nekünk, és kicsit kisüt a nap.

   Szerencsénk volt, délutánra a nap előbújt a sötét felhők mögül, így végre élvezhettük egy kicsit a meleget, miközben egy dúsabb füvű rét mellé értünk. A szellő lágyan fújta a közel térdig érő zöld füvet, amely gyönyörű látványt nyújtott hullámzása közben. Baldur apró fekete füleit éberen hegyezte, majd a mező fele fordította, és hörögni kezdett.
-Megállhatunk, ha gondoljátok.-vizslatta a hosszan elterülő zöld terepet Ed. A fia bőszen bólogatni kezdett, és már le is csusszant Albatrass nyergéből. Én kicsit beljebb lovagoltam  fekete pónimat, majd követtem a srác példáját. A harmatos fűbe érkeztem, amitől bőrcsizmám szárát rögtön ellepte a víz. Szerencsére vízhatlan volt. Kicsit lazítottam a hevederen, aztán kicsatoltam a torokszíjat, hogy lecsúsztathassam Baldur száraz fejéről a kantárt. Alacsony hátasom örömmel rázta meg magát, kócos üstöke csak úgy repkedett körülötte, és barátságosan kandikált ki alóla, majd puha orrát a nyakamba fúrta, és belelehelt, mielőtt nekikezdhetett volna a csemegézéshez. Pár perc elteltével jobbnak láttam, ha a nyerget is leveszem a hátáról, ugyanis Baldur lehajtott fejjel a földet szaglászta, és kaparni kezdte a földet. Miután megszabadult a fölösleges szerszámoktól, jóleső nyögésekkel a földre hemperedett. Akárhányszor láttam már, mindig melegség járt át tőle.

   -Alice!-üvöltötte túl Ed a robajt. Rögtön felugrottam a földről, ami erősen rázkódott alattunk. Újabb földrengésbe keveredtünk. Láttam, ahogy Baldur idegesen felcsapja a fejét, és a farkát zászlóként emelte a magasba. Orrlikai hatalmasra tágultak, szemefehérje kivillant. Fügyögni kezdtem, hátha észrevesz, és rohanva közeledtem hozzá. Egyszer majdnem elestem a csúszós talajon, de végül elértem szeretett lovamat, és a nyakát átölelve fellendültem csupasz hátára. Nem sok esélyt láttam, hogy a riadt mént így is az irányításom alatt tudom tartani, de meg kellett próbálnunk. Albatrass lőtt ki mellettünk vágtában, majd Nikita is, lobogó farokkal. Belemarkoltam a hosszú, durva tapintású sörényszállakba, és sarkamat Baldur hullámzó oldalába nyomtam. Nem vonta kérdőre kérésemet, társai után indult. Éreztem, ahogy teste ívbe feszül, ezálltal majdnem levetve magáról. Minden combizmomra szükségem volt, hogy fent tudjak maradni a verejtéktől sikamlóssá vállt jószág hátán. Láttam, ahogy Albatrass hátsó lábait magaalá húzva megáll, mellső lábaival a párás levegőt hasítva. Martin egyensúlyát vesztve a kemény földre esett. A szürke mén nem törődött elveszett lovasával, már el is tűnt szemeink elől. Minden erőmmel azon voltam, hogy visszafogjam Baldurt, amit nehezen ugyan, de sikerült elérnem. Kezet nyújtottam a földön ülő Martinnak, majd felinvitáltam magammögé.

   -Visszamegyünk a felszereléseidért, aztán megkeressük Albatrasst.-adta ki a parancsot Ed, miután a föld újra stabillá vállt. Nikita ügetett előttünk, így irányítanom se kellett fekete lovamat. Martin mérgesen szorongatta a derekamat, megaláztatva érezte magát, amiért leesett a szürke állatról.
-Nem hiszem, hogy messze ment.-mondtam.-Még másfél órányira van egy menedékház innen, valószínűleg ott találjuk.
-Mindenkivel ezt csinálja?-zsörtölődött Martin.
-Előfordul, hogy kicsit jobban megrémül, és bakol...Talán elfelejtettem ezt mondani...-haraptam a szám szélébe.-Sajnálom, az én hibám...
-Említetted, hogy nehéz eset...-szorította meg a karomat, majd előre mutatot.-Ott vannak a felszereléseid.-csúszott le mögüllem, és átkarolta fekete  ménem nyakát, amíg én elcammogtam a nyeregért, és kantárért.-Csupa fekete szőr a gatyád hátulja, úgy nézel ki, mint Chewbacca!-nevetett fel.
-Te se nézel ki jobban.-nyújtottam ki rá a nyelvem, és hevederhúzás közbe a vállam fölött rápillantottam.
-Mi? Drága nadrág volt, porolj le, vagy beperellek!- tetetett felháborodást. Fél füllel hallottuk, ahogy Ed anyáékkal telefonál.
-Porold le magad.-nevettem rá.-Készen vagyok.-jelentettem ki, és lábamat a kengyelbe csúsztattam, majd felültem Baldur hátára, Martin pedig mint az előbb, most is mögöttem helyezkedett el.
-Nem akarsz te hátul ülni?-próbálkozott, de én megráztam a fejemet, és jeleztem pónimnak, hogy indulhat.-Félúton cserélünk.-szögezte le tárgyilagosan. Pár perccel ezelőtti morcossága teljesen elveszett, és hihetetlenül jókedvű lett.